A mostani történések margójára Fulton J. Sheen érsekkel

Amiért, és ami ellen küzdöttünk 45 éven keresztül, majd a demokratikusnak mondott “felszabadulásunk” után, ugyan oda térünk vissza, sőt egy rosszabb állapotba. Azt hittük megszabadulunk a sátán szorításából (szocializmus, kommunizmus – liberalizmus a fiatalabbaknak), de látható, hogy a patás soha nem adja fel, csak egyre inkább fokozza tevékenységét.

Újkori viszonylatban kezdődött Európában a ’68-s senkik hatalomra jutásával, most pedig elszabadult az USA-ban. Elszabadult olyanok képében, akik fausti módon eladták lelküket, tisztességüket, gerincüket a hatalom érdekében.
Radnóti Töredék verse motoszkál a fejemben azóta, hogy láttam ezt az idézetet:

“Oly korban éltem én a földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt nem csak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek …”

Ugyanilyen kényszerképzet az összes balos, kommunista (vs. Marx Kommunista kiáltvánnyal) ideológikus őrület, ami összeségében több ember kiirtását (legyilkolását) eredményezte az elmúlt 70 évben, mint a II. Világháború összes lágere. Mely az embert teszi meg teremtőnek, feladva Istent, és mindent, ami őhozzá kapcsolja.

Ezeknek a nevében kizárólagos hatalomra tör, az ő egójából fakadóra, amelyben nem lehet ellenvélemény, mert azt el kell taposni, mint egy férget.

Sheen [1895.05.08. – 1969.12.09.] érsek ezt pontosan láthatta, mert ő is ebben a korban élt. De talán ő sem láthatta előre ezt a fajta eszkalálódását az eseményeknek, illetve az őrület kiszélesedésének.

Ami biztos, most minden katolikusnak (kereszténynek) fel kell idéznie a keresztelési liturgia szövegéből:

“Tu autem effugáre, diábole; appropinquávit enim iudícium Dei.
N. Abrenúntias sátanae?
R. Abrenúntio.
Et ómnibus opéribus eius?
R. Abrenúntio.
Et ómnibus pompis eius?
R. Abrenúntio.

azaz

Te pedig távozz, sátán, mert elközelgett az Isten ítélete.
N: Ellene mondasz-e a sátánnak?
R: Ellene mondok.
N: És minden cselekedetének?
R. Ellene mondok.
N: És minden pompájának?
R. Ellene mondok.”

Ugyan is a sátánnak való ellentmondás harcot jelent egy életre, ami most nagyon fontos. Ehhez a harchoz adott erőt az Egyház (mely megőrizte a tanítást) a keresztelendők olajával.

Előzőleg mindenkinek fel kell tenni a következő kérdéseket – akárcsak legbelül is:

“N. Hiszel-e a mindenható Atyaistenben, mennynek és földnek Teremtőjében?
R. Hiszek.
N: Hiszel-e Jézus Krisztusban, Ő egy Fiában, a mi Urunkban, aki e világra született, és kínhalált szenvedett?
R. Hiszek.
N: Hiszel-e a Szentlélekben, hiszed-e a katolikus Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test föltámadását és az örök életet?
R. Hiszek.”

Adjon példát nekünk a katolikus Anyaszentegyház összes vértanúja, kiváltképpen az első ötszáz évben meghaltak, akik akár a római arénában az oroszlánok (és más vadállatok) általi széttépetést is vállalták hitük védelmében/érdekében, és nem tagadták meg azt.

“Az említett brutális kivégzési módokat a rómaiak előszeretettel alkalmazták keresztényekkel szemben. A vértanú akták jóvoltából részletes – ha nem is minden ízükben hiteles – leírásokkal rendelkezünk az üldözések alatti kivégzésekről. Lugdunumban (Lyon) 177-ben negyvennyolc hívőt ítéltek vadállatok elé vettetésre, Euszébiosz szerint a nézők név szerint követelték kivégzésüket. A kapott sebektől azonban egyikük sem halt meg, ezért egy hóhérsegéd (confectiarius) adta meg nekik a kegyelemdöfést.
Egy előkelő római asszonyt, Perpetuát, rabszolganőjével, Felicitasszal együtt 202/203-ban ítéltek halálra és végeztek ki a karthágói arénában, más keresztényekkel együtt. Aktája kíméletlen részletességgel írja le szenvedéseiket. Elítéltetésük után a börtönből rögtön az amfiteátrumba vezették őket.
Egy Saturninus és egy Revocatus nevű keresztényt leopárd és medve elé vetettek, Saturust pedig előbb egy vadkanhoz, majd egy medvéhez kötözték, de az állatok nem akarták bántani őt. Perpetuát és Felicitast előbb két felbőszített tehén elé vetették, amelyek megtiporták őket, de nem halálosan. Végül a tömeg követelésére valamennyiükkel a gladiátorok kardja végzett. Bár Nagy Konstantin már 325-ben elítélte a gladiátori játékokat, további kétszáz év kellett ahhoz, hogy végleg megszüntessék őket a birodalomban.”

Legolvasottabb írások313 times!

Print Friendly, PDF & Email