Nyomtatás Nyomtatás

Utolsó vacsora vagy Golgota?

Ez egy nagyon fontos kérdés, amivel a Szent X. Piusz Papi Testvériség már az ‘980-s években foglalkozott egy kiadvány keretében, aminek a címe németül: “Opfer oder mahl“, azaz “Áldozat, vagy étkezés”. Az általam tanítottak esetében alap (beugró) kérdés, hogy “mi a Szentmise”. Mindent tudhat, de ha erre rosszul válaszol, akkor “megbukott“, mert erre egy katolikusnak csak jó választ lehet adni, egyébként protestáns.

Szerkesztő

Most, hogy „nagy sikerrel lezajlott az Eucharisztikus Világkongresszus”, vélhetően megerősödött a magyar katolikusok eucharisztikus szemlélete, elmélyült tudásuk és hitük a szentmise központi szerepével kapcsolatban. És mivel a szentmise központi szerepéről vallott felfogás a katolicizmus lényegéhez tartozik, nem képzelhető el ennél pontosabb fokmérő a hit állapotának felméréséhez. Ezért egy kísérletet ajánlok elvégezni papoknak (Szerk.: én nem csak papoknak ajánlanám elvégeztetni, hanem papokkal is elvégeztetném. Furcsa és siralmas végeredményt kapnánk.) Tegyék fel következő kérdést a híveknek:

A következő két állítás közül melyik fejezi ki jobban a szentmise lényegét?

  1. Megemlékezés az utolsó vacsoráról
  2. A keresztáldozat megújítása.

Számolják meg a válaszokat, állapítsák meg az arányokat – ha van mód a nem válaszolók arányának megállapítására, az is nagyon beszédes lehet. Megköszönném, ha nekem is elküldenék a gyors felmérés eredményeit (invocabonomendomini@gmail.com). Erősen foglalkoztat, hogy a templomba járóknak a szentmise lényegével kapcsolatos felfogásáról szerzett saját tapasztalatok mennyire tekinthetők általánosnak: valóban igaz lehet, hogy a templomba járók többsége – ha egyáltalán megpróbálna választ adni erre a kérdésre – az 1./ választ adná?

Ha megújulást szeretnénk az Egyházban, akár egy darab ilyen válasz is kijelölné a következő évek hitoktatásának, prédikációinak kötelező irányát, ahogy a készülődő szinódus is csapásirányt nyerhetne ettől a gyorsteszttől. Mert egy ilyen felmérés révén a leglényegesebb adatot ismerhetnénk meg a szinódus magyar szakaszához.

És, hogy minden haladó papnál, teológusnál és laikusnál beindulhasson a vészjelző, a következőkben egy rövid Ripperger-féle összefoglalás arról, hogy milyen jellemzői is vannak az áldozatnak.

Az Eucharisztia az a szentség, amelyben Krisztus a kenyér és a bor színe alatt valóban jelen van testével és vérével, hogy vértelenül felajánlja magát a Mennyei Atyának, és táplálékul adja magát a hívek lelkének. Ez a meghatározás tartalmazza e szentség minden lényeges elemét. Az Eucharisztia Krisztus Teste, Vére, Lelke és Istensége; vagyis az egész Krisztus, aki ténylegesen, igazán és lényegileg jelen van. Miközben az Eucharisztia Isten, azaz Krisztus, a színek, azaz a kenyér és a bor megjelenése megmarad.

Az Eucharisztia kifejezés görögül azt jelenti, hogy köszönet vagy hálaadás. A modern teológiai körökben szinte kizárólag az Eucharisztia kifejezést használják, hogy a szentség áldozati vonatkozásaitól eltereljék a figyelmet. A kifejezés történelmi használata azonban nem zárja ki, hanem feltételezi az áldozati értelmezést, és legtöbb esetben ez a kifejezés helyes értelmezése.

Az Egyház által továbbított krisztusi tanítás e szentségről, a hit fénye által megvilágosított tudás az, ami révén Krisztus jelenlétének bizonyosságát nyerhetjük. E szentség formája természeténél fogva áldozati jellegű, amennyiben a forma az Ő Testének és Vérének feláldozását jelenti a bűnök kiengesztelésére.

A szentmisében az áldozatnak két szintje van. Az első az, amit szentségi áldozatnak nevezünk, a második pedig az, amit ritualisztikus áldozatnak nevezünk.

A szentségi áldozat akkor történik, amikor a pap konszekrálja Krisztus Testét, majd a Golgotán kiöntött Vér szentségileg különválik a bornak Krisztus Vérévé való konszekrálásával. Ezáltal tehát Krisztus Teste és Vére különválik szentségi értelemben és ténylegesen, ahogyan a Golgotán is történt. Szentségileg ekkor történik az áldozat. De a rituáléban, a ritualisztikus áldozathoz mindig három dolog tartozik:

 

  1. A felajánlás: fel kell ajánlani az áldozatot Istennek. A felajánlás kivonja az áldozatot a profán világából és kizárólagossággal foglalja le Isten számára.
  2. Az áldozat megölése: meg kell ölni az áldozatot. Ez a konszekráláskor történik. Az áldozat megölése a felajánlás szándék szerinti lefoglalásának megvalósulása: halálával az áldozat megszűnik a profán számára használhatónak, jelenvalónak lenni, ez a felajánlás visszavonhatatlanságának megvalósulása.
  3. Az áldozat elfogyasztása: az áldozatot maradék nélkül el kell fogyasztani. A maradék nélküli elfogyasztás megszünteti annak veszélyét, hogy az áldozat bármely része a profán világban maradjon. Ezért van például, hogy ha egy pap konszekrálja a Testet és a Vért, majd összeesik, akkor egy másik papnak kell jönnie, hogy befejezze és elfogyassza az áldozatot ahhoz, hogy ez egy rituális áldozat legyen, és ez egészen az Ószövetségig nyúlik vissza.

(“Sőt, ha más nincs, még felfüggesztett, kánoni akadályban leledző és kiközösített pap is köteles az ily módon félbeszakított misét befejezni… mert nagyobb kötelesség befejezni a misét, mint az egyházi fenyítékek tilalmát megtartani.” Dr. Mihályfi Ákos: A nyilvános istentisztelet. – Köszönet tudós olvasómnak az idézetért!)

Ez tehát az a minta, amit Isten az Ószövetségben meghatározott, és így ritualisztikus áldozatról csak akkor lehet szó, ha mindhárom elem megtörténik.

Isten kinyilatkoztatta, megtanította az áldozathozatalnak ezt a rendszerét az embereknek, majd ennek megfelelően hozta meg megváltó áldozatát a Második Isteni Személy, miután végtelen irgalmából elrendelte, hogy ezt az áldozatot újítsa meg Egyháza a szentmisében a világ végezetéig.

Mennyire abszurd lenne, ha a Krisztus által elrendelt áldozat a nagyon progresszív teológusok és egyháziak nyomán sokak számára a közösséget összekovácsoló és megünneplő megemlékező vacsorává változott volna. Lehetséges lenne, hogy ebben ne lássunk ellentmondást? Mert, ha a szentmise lényege szerint az utolsó vacsorára való emlékezés lenne, akkor minden még misének nevezett ünnepi közösségi együttlétünk alkalmával valójában tort ülnénk az utolsó vacsorán Krisztus által elrendelt szentmiseáldozat felett.

Legolvasottabb írások249 times!

Print Friendly, PDF & Email