Tisztelendő atyák, kedves Testvéreim,
Az ukrajnai háború csak katonai esemény? Nem, ez elsősorban, a hitetlen kortársaink elől persze elrejtve, egy vallási konfliktus. Hogyhogy? Ahhoz, hogy ezt megértsük, messzire kell visszatekintenünk.
|
Oroszország felajánlása
A világ szörnyű bűnei, / Jézus Krisztus Egyházának üldöztetései, / még inkább a nemzetek és a keresztény lelkek hitehagyása, / végül a Te kegyelmi anyaságod elfelejtése az emberek legnagyobb része által, / elszomorítják a Te fájdalmas és szeplőtelen Szívedet, / amely könyörületességében oly szorosan kötődik isteni Fiad Szent Szívének szenvedéséhez. A sok bűn jóvátételére, / Szeplőtelen Szíved engesztelésének bevezetését kérted; / és hogy Isten ostorozását, melyet előre megjövendöltél feltartóztassad, / a Magasságos Isten követévé tetted magad, / hogy Krisztus helytartójától a világ összes püspökeivel együtt / Oroszország a Te Szeplőtelen Szívednek való felajánlását kérjed. / Sajnos még nem hallgattak az üzenetedre. Ezért szeretnénk ama boldog nap elébe sietni, / melyen a legfőbb pásztor válaszol isteni Fiad óhajára. / Ezzel nem kívánunk magunknak olyan tekintélyt tulajdonítani, / amivel nem rendelkezünk. Sokkal inkább szeretnénk, / az egész Egyház sorsáért való aggódástól áthatva, / a Te Szeplőtelen Szívedhez intézett alázatos kérés által, / minden hű püspökkel, pappal és hívővel egységben, / a magunk részéről a Menny kérésére válaszolni. Fogadd el, ó, Isten Anyja, / mindenekelőtt az ünnepélyes elégtételt, / amelyet Szeplőtelen Szívednek ajánlunk fel mindazokért a sértésekért, / melyekkel Jézus Szívével együtt / a bűnösök és az istentelenek elárasztják. Másodsorban odaajánljuk, / átadjuk és odaszenteljük, / amennyire hatalmunkban áll, / Oroszországot Szeplőtelen Szívednek: / kérünk Téged, / anyai irgalmasságodban, hogy fogadd ezt a nemzetet hathatós oltalmadba, / és tedd országoddá, / melyben királynőként uralkodsz. Tedd az üldözés e földjét / a kiválasztottság és áldás országává. / Buzgón kérünk Téged, / hogy hajtsd uralmad alá teljesen ezt a nemzetet, / hogy megtérve állami istentelenségükből / a mi Urunk Jézus Krisztus számára egy új ország váljon, / azO szelíd jogarának új öröksége! Térjen vissza ősi skizmájából / az örök Pásztor egyetlen akoljának egységébe, / és így, / isteni Fiad helytartójának alárendelve, / legyen Jézus Krisztus társadalom feletti királyságának lelkes apostola / a föld minden nemzetében. Továbbá kérünk Téged, / oh Irgalmasság Anyja, / hogy közbenjáró mindenhatóságod e feltűnő csodája által / bizonyítsd be a világnak a te egyetemes kegyelmi közbenjárásod valódiságát. Végül, ó Béke Királynője, / ajándékozd a világnak azt a békét, / melyet a világ nem adhat, / a fegyverek békéjét és a lelkek békéjét, / Krisztus békéjét Krisztus országában, / és Krisztus országát Szeplőtelen Szíved uralkodása által, / ó Mária. Ámen. |
Kegyelmed trónjának lábai előtt leborulva, / ó, a Szent Rózsafüzér Királynője, / teljesíteni akarjuk, amennyire rajtunk múlik, / azon kívánságaidat, / melyeket akkor kértél / amikor Fatimában megjelentél.1054-ben Konstantinápoly végleg elszakadt Rómától, és a mai napig a skizma útját járja. Az 1438/39-es ferrarai / firenzei zsinat megpróbálta meggyógyítani a rosszat, és látszólag sikerrel is járt, de csak egy rövid időre. Ezután Oroszország skizmába esik: a moszkvai nagyherceg a szerzetesek támogatásával börtönbe veteti a pátriárkát, aki egységet hirdet Rómával. Ez az istentelenség később a szellemi alapja a marxizmus / bolsevizmus hatalomátvételének ebben a szerencsétlen országban. De ez a hatalomátvétel egyben Isten büntetése is.
1696-ban aláírták a breszt-litovszki egyezményt: Ukrajna nyugati része, öt egyházmegye a fővárossal, Lemberggel (Lviv), egyesült Rómával és görög katolikus egyházzá vált, ami Sztálin különös gyűlöletét vonta magára. Templomait kisajátítják és átadják az ortodoxiának, valamennyi püspökét börtönbe vetik; Slipyj bíboros az egyetlen, aki túlélte ezt a kínzást.
Amikor 1989/90-ben leomlott a vasfüggöny és felbomlott a Szovjetunió, a görög katolikus egyház a föld alól új életre kelt. Oroszország maga is átélt egyfajta vallási újjászületést, de a skizma a mai napig megmaradt.
1917. július 13-án Fatimában a Szűzanya Oroszország Szeplőtelen Szívének való felajánlásra szólít fel. Kétségtelen, hogy ez nem csak a marxizmusról szól, hanem mindenekelőtt e szakadás gyógyításáról.
Krisztus végül is Péterre építette egyházát. Sajnos a pápák nem tettek eleget ennek a kérésnek.
XXIII. János 1960-ban a harmadik fatimai titkot sem volt hajlandó közzétenni, mert az nyilvánvalóan ellentmondott az ő látomásának. II. János Pál több kísérletet tett, de Mária feltételeit soha nem teljesítette teljes egészében: Oroszország ünnepélyes felajánlása, egybekötve az Istenanya Szeplőtelen Szívéhez intézett engesztelő imával, melyet a pápa az egyetemes egyház összes püspökével együtt végez.
1987. augusztus 22-én Lefebvre érsek Fatimában a pápa nevében elvégezte ezt a felajánlást, anélkül, hogy magának olyan hatalmat tulajdonított volna, amely nem az övé volt. Az általa később felszentelt négy püspök ugyanezt tette.
Most az ukrán katolikus püspökök a pápához intézett, hamvazószerdán sugárzott üzenetben arra kérik, hogy végezze el ezt a felajánlást. Bármennyire is hasznosak lehetnek most az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalások, a felajánlás lenne a háború befejezésének kulcsa. Ezért elküldjük Önöknek az 1987. augusztus 22-i szentelési szöveget. Ez az egyszerű felajánló ima a Szűzanyához biztosan örömmel tölti el szívüket, ha híveikkel közösen végzik el. Ehhez a hétfői hírhez ma nem csatolunk más szöveget.
Testvéri üdvözlettel Krisztusban és Máriában,
p. Franz Schmidberger FSSPX
Szerkesztői megjegyzés:
természetesen közzé tesszük Schmidberger atya felhívását, hogy imádkozzunk és ajánljuk fel Oroszországot a Szűzanya Szeplőtelen Szívének, de azt nagyon fontosnak tartjuk – sok emberrel, köztük történészekkel történt konzultáció után – kinyilvánítani, hogy teljesen tévesnek gondoljuk, tartjuk az atya helyzetelemzését.
Ugyanis a jelenlegi háború nem a keresztény vallás és azok képviselőinek határmesgyéjén folyik, ez nem ún. vallásháború, hanem sokkal nagyobb léptékűek a háttérfolyamatok, ahol Ukrajna csak elszenvedi annak a háborúnak az éles változatát, mely legalább 8, de inkább több éve folyik az országban. Erre nagyon jó elemzés található a k.-u.-r.-u.-c.-i.-n.-f.-o oldalon a következő linkeken:
- /r/9/240889/
- /r/9/240956/
Az első / jel elé tessék beírni kézzel az előző bekezdés domain nevét. Azért ilyen kacifántos, hogy ne tudják egyszerűen tiltani az oldal neve alapján a linket, amikor megosztásra kerül.
|
Szláv bábok a globalista sakktáblán: zsidók, oligarchák, és egy testvérharc tanulságai (I. rész) Két hét elteltével már talán könnyebb átlátni a háború ködén, és az éppen zajló ukrán-orosz háború fontos tanulságait is levonhatjuk, még ha ezt a konfliktust nyilván sokáig, többféle szögből fogják még sokan elemezni. Amint alaposabban belenézünk a háború részleteibe, hamar rájövünk, hogy nem is annyira ukrán-orosz ellentét ez (ami inkább alapul szolgál), hanem egy sokkal nagyobb, és akár minket magyarokat, avagy a fehér ember sorsát is érintő összecsapás, illetve annak az egyik stratégiai mozgolódása. Az alábbiakban az események fontosabb, négy csoportra osztható elemeit kívánom megvizsgálni: előzmények és okok, felelősök, célok, tanulságok.
Nyilván még egy felszínesebb pillantás is elég ahhoz, hogy az ember felismerje: nem egy megalomániás diktátor és egy szent honvédő harca zajlik, hanem nagyhatalmak sakktáblája jelenleg Ukrajna. Nem lehet azonban egyetlen elemzés sem teljes, ha nem ismerjük a kiváltó okokat, amelyek ismeretével az összecsapások zaja is értelmezhető hanggá válik majd.
NATO-terjeszkedés és orosz biztonság A konfliktus gyökerei az 1990-es évek elejéig is visszavezetnek, amikor az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) – ami tulajdonképpen az amerikai atlantista-cionista rend egysége – ígéretet tett Oroszországnak, hogy nem fog kelet (tehát az orosz határ) irányába terjeszkedni. Az akkori orosz vezetés hibája, hogy nem foglaltatták ezt írásba, de minden komolyabb elemző elismeri, hogy ez az ígéret valóban megtörtént: A moszkvai vezetők azonban mást mondanak. Számukra Oroszország a sértett fél. Azt állítják, hogy az Egyesült Államok nem tartotta be ígéretét, miszerint a NATO nem terjeszkedik Kelet-Európába, ami a Nyugat és a Szovjetunió között a német egyesítésről folytatott 1990-es tárgyalások során született megállapodás. Szerintük Oroszország önvédelmi okokból kénytelen megakadályozni a NATO kelet felé irányuló menetelését.
A Nyugat hevesen tiltakozik, állítva, egy ilyen megállapodásra soha nem került sor. Az amerikai archívumokból származó több száz feljegyzés, tárgyalási jegyzőkönyv és átirat azonban ennek ellenkezőjét mutatja. Bár amit a dokumentumok feltárnak, az nem elég ahhoz, hogy Putyint szentté avassák, mégis azt sugallják, hogy az orosz ragadozás diagnózisa nem teljesen igazságos. Európa stabilitása éppúgy függhet attól, hogy a Nyugat hajlandó-e megnyugtatni Oroszországot a NATO korlátairól, mint attól, hogy elrettenti-e Moszkvát a kalandvágytól. (Los Angeles Times) Szintén ezt erősítette meg 2021-ben Jack F. Matlock Jr., aki Ronald Reagan és idősebb George Bush elnökök szovjet nagykövete volt:
Amikor 1994-ben aláírták a budapesti memorandumot, nem volt terv a NATO keleti kiterjesztése, és Gorbacsovot 1990-ben biztosították arról, hogy a szövetség nem fog bővülni. Amikor azonban a szövetség egészen Oroszország határáig bővült, Oroszország egy gyökeresen más stratégiával szembesült, mint a budapesti megállapodás aláírásakor. […]
Az amerikai kormányok már többször is figyelmen kívül hagyták [a területi integritást], amikor az célszerű volt, mint például akkor, amikor NATO-szövetségesei megsértették Szerbia területi integritását azáltal, hogy létrehozták, majd elismerték a független Koszovót. Emellett az Egyesült Államok megsértette ezt az elvet, amikor támogatta Dél-Szudán Szudántól való elszakadását, Eritreát Etiópiától és Kelet-Timort Indonéziától.
Vlagyimir Putyin orosz elnök maga is hivatkozott erre 2022. február 24-i beszédében: „[A február 21-i beszédben] szóltam a legnagyobb aggodalmainkról és gondjainkról, valamint azokról az alapvető veszélyekről, amelyeket a felelőtlen nyugati politikusok évről évre következetesen, durván és szertelenül teremtettek Oroszország számára. A NATO keleti terjeszkedésére gondolok, amely katonai infrastruktúráját egyre közelebb viszi az orosz határhoz.” Diagnózisa tömör: „[A NATO] csupán az amerikai külpolitika eszközeként szolgál.”
Utalva a megszegett ígéretre, így fogalmazott: Ez a sor magába foglalja azt az ígéretet, hogy a NATO-t még egy centiméterrel sem bővítik kelet felé. Ismétlem: becsaptak bennünket. Vagy egyszerűen fogalmazva: kijátszottak bennünket. Persze, gyakran hallani, hogy a politika piszkos üzlet. Lehet, de nem kellene, hogy olyan mocskos legyen, mint most, nem ilyen mértékben. Ez a fajta szélhámos magatartás nemcsak a nemzetközi kapcsolatok elveivel, hanem mindenekelőtt az általánosan elfogadott erkölcsi és etikai normákkal is ellentétes. Hol van itt az igazság és az igazságosság? Csak hazugság és képmutatás mindenütt.
Tekintve, hogy a NATO – valóban – az amerikai külpolitikai érdekérvényesítés eszköze, és hogy hivatása ellenére nemcsak védelmi, hanem bizony támadó szerepet is beteljesít, Putyin világossá teszi, hogy mitől tart:
Először is véres katonai műveletet hajtottak végre Belgrád ellen, az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül, de harci repülőgépek és rakéták bevetésével, Európa szívében. A békés városok és létfontosságú infrastruktúrák bombázása több héten keresztül tartott. Azért kell felidéznem ezeket a tényeket, mert egyes nyugati kollégák inkább elfelejtik őket, és amikor megemlítjük az eseményt, inkább nem beszélnek a nemzetközi jogról, hanem a körülményeket hangsúlyozzák, amelyeket ők úgy értelmezik, ahogyan azt szükségesnek tartják.
Aztán jött Irak, Líbia és Szíria sorsa. A Líbia elleni törvénytelen katonai erő alkalmazása, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának Líbiára vonatkozó összes határozatának elferdítése tönkretette az államot, a hatalmas nemzetközi terrorizmus fészkét teremtette meg, és az országot a humanitárius katasztrófa felé, a polgárháború örvényébe taszította, ami ott évek óta tart. A tragédia, ami nemcsak Líbiában, hanem az egész térségben emberek százezrei, sőt milliói számára okozott tragédiát, nagyarányú elvándorláshoz vezetett a Közel-Keletről és Észak-Afrikából Európába. Hasonló sorsot szántak Szíriának is. A nyugati koalíció által a szíriai kormány jóváhagyása, vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciója nélkül végrehajtott harci műveletek csakis agressziónak és beavatkozásnak minősülhetnek. De a fenti események közül természetesen kiemelkedik a példa: Irak minden jogalap nélküli lerohanása. Az Egyesült Államokban rendelkezésre álló, állítólag megbízható információk ürügyén hivatkoztak arra, hogy Irakban tömegpusztító fegyverek vannak.
Mindamellett, hogy nem akar Moammer Kadhafi sorsára jutni, akit a NATO segítségével megbuktattak – és akit a tömeg análisan megalázott és meglincselt a világ szeme láttára –, szintén felismeri, hogy a kulturális-civilizációs hanyatlás is része a fennálló ellentétnek:
Helyesen szólva, egészen a közelmúltig nem szűntek meg azok a kísérletek, hogy saját érdekeikre használjanak fel minket: megpróbálták lerombolni hagyományos értékeinket, és ránk erőltetni hamis értékeiket, amelyek belülről erodálnának minket, népünket, azokat az értékrendeket, amelyeket agresszívan erőltettek országaikra, olyan értékrendeket, amelyek közvetlenül a leépüléshez és degenerációhoz vezetnek, mert ellentétesek az emberi természettel. Ez nem fog megtörténni. Ez még soha senkinek nem sikerült, és most sem fog sikerülni.
Mindezek ellenére 2021 decemberében újabb kísérletet tettünk arra, hogy megállapodjunk az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel az európai biztonság elveiről, és a NATO nem bővítéséről. Erőfeszítéseink hiábavalóak voltak. Az Egyesült Államok nem változtatott az álláspontján. Nem tartja szükségesnek, hogy megegyezzen Oroszországgal egy számunkra kritikus kérdésben. Az Egyesült Államok a saját céljait követi, miközben a mi érdekeinket elhanyagolja. Azok, akik globális dominanciára törekszenek, nyilvánosan ellenségüknek nevezték meg Oroszországot. Tették ezt büntetlenül. Az orosz elnök világossá teszi, hogy a NATO közeledése az orosz határhoz, főleg Ukrajnánál, egy élet-halál kérdés számukra. Putyin minden bizonnyal felismeri, hogy ha tűrnek és megengedik, hogy Amerika és csatlósai (köztük sajnos hazánk is 1999 óta) körülveszik az országot, ahogy a fentebbi példák esetében is, támadásra számíthatnak, és akkor már orosz földön kell háborút vívniuk az egész NATO-val, ami tulajdonképpen nukleáris világháborút jelent. 2021 decemberében is világossá tette már, hogy miként tekint miderre: Rendkívül aggasztó, hogy az amerikai globális védelmi rendszer elemeit Oroszország közelébe telepítik. A Romániában található és Lengyelországban telepítendő Mk 41-es indítóállványokat a Tomahawk csapásmérő rakéták indítására alakították ki. Ha ez az infrastruktúra tovább halad előre, és ha az amerikai és NATO rakétarendszereket Ukrajnába telepítik, akkor azok repülési ideje Moszkváig mindössze 7-10 perc lesz, vagy akár öt perc a hiperszonikus rendszerek esetében. Ez hatalmas kihívás számunkra, a biztonságunk szempontjából.
Az Egyesült Államok még nem rendelkezik hiperszonikus fegyverekkel, de tudjuk, hogy mikor fognak rendelkezni. […] Hiperszonikus fegyvereket fognak szállítani Ukrajnának, majd fedezékként fogják használni az országot […] hogy felfegyverezzék a szomszédos állam szélsőségeseit, és az Orosz Föderáció bizonyos régiói, például a Krím félsziget ellen uszítsák őket, amikor úgy gondolják, hogy a körülmények kedvezőek. Tényleg azt hiszik, hogy nem látjuk ezeket a fenyegetéseket? Vagy azt hiszik, hogy mi csak tétlenül nézzük az Oroszországot fenyegető veszélyek kialakulását? Ez a probléma: egyszerűen nincs lehetőségünk visszavonulni. Az együttműködés helyett Amerika inkább százmillós fegyverszállítmányokat küldött Ukrajnába, és az sem segített a helyzeten, hogy az ukrajnai elnök, Volodimir Zelenszkij nukleáris fegyverkezés esélyét helyezte kilátásba. Az ettől való orosz aggodalmat az utóbbi napokban erősíthette, hogy Amerika politikai ügyekért felelős államtitkára, Victoria Nuland elismerte „biológiai laboratóriumok” létét Ukrajnában, ráadásul a kémiai fegyverekre vonatkozó kérdésre válaszolva (és hozzátéve, hogy aggodalomra ad okot, ha oroszok megszerzik mindezt, ami nem lenne nagy gond, ha nem lenne mindez veszélyes). Egyelőre nem világos, miről van szó, de az ilyesmi nem segít az oroszok békéltetésében. John J. Mearsheimer egy híres-hírhedt amerikai politológus, leginkább amióta a cionista lobbit Stephen Walt szerzőtársával közösen írt Az Izrael-lobbi és az USA-külpolitika című könyvével dokumentálta 2008-ban. Az ukrán-orosz kérdéshez szintén őszintén közelít, így írva egy 2014-es esszéjében:
Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek fel kellene hagyniuk Ukrajna nyugatiasítására irányuló tervükkel, és ehelyett arra kellene törekedniük, hogy Ukrajnát semleges partvonallá tegyék a NATO és Oroszország között, hasonlóan Ausztria hidegháborús helyzetéhez. A nyugati vezetőknek el kellene ismerniük, hogy Ukrajna annyira fontos Putyinnak, hogy nem támogathatnak ott egy oroszellenes rezsimet. Ez nem azt jelentené, hogy egy jövőbeli ukrán kormánynak oroszbarátnak vagy NATO-ellenesnek kellene lennie. Éppen ellenkezőleg, a cél egy szuverén Ukrajna, amely nem tartozik sem az orosz, sem a nyugati táborba. […] A Nyugatnak pedig jelentősen korlátoznia kellene a társadalomátalakítási törekvéseit Ukrajnán belül. Itt az ideje, hogy véget vessünk a nyugati támogatásnak egy újabb narancsos forradalomhoz. Mindazonáltal az amerikai és európai vezetőknek arra kellene bátorítaniuk Ukrajnát, hogy tartsa tiszteletben a kisebbségi jogokat, különösen az oroszul beszélők nyelvi jogait.
És a magyarokét, tehetnénk hozzá, de velük senki sem foglalkozik ebben az egész történetben. Mearsheimer megjósolta, mi várható: Az Egyesült Államok és európai szövetségesei most választás előtt állnak Ukrajnával kapcsolatban. Folytathatják a jelenlegi politikájukat, ami tovább súlyosbítja az Oroszországgal való ellenségeskedést, és közben tönkreteszi Ukrajnát – ami egy olyan forgatókönyv, amelyből mindenki vesztesként kerülne ki. Vagy pedig sebességet válthatnak, és dolgozhatnak egy virágzó, de semleges Ukrajna megteremtésén, amely nem fenyegeti Oroszországot, és lehetővé teszi a Nyugat számára, hogy helyreállítsa Moszkvával való kapcsolatait. Ezzel a megközelítéssel minden fél nyerne.
A nyolc évvel ezelőtti írása óta a jelenlegi háború kapcsán így vélekedik: „Az én érvelésem tehát a következő: Ukrajna számára az a stratégia, ami stratégiailag bölcs, hogy megszakítja szoros kapcsolatait a Nyugattal, különösen az Egyesült Államokkal, és megpróbál alkalmazkodni az oroszokhoz. Ha nem született volna döntés arról, hogy a NATO kelet felé mozduljon el, hogy Ukrajnát is bevonja, akkor a Krím félsziget és a Donbasz ma Ukrajnához tartozna, és nem lenne háború Ukrajnában.” Nem ő az egyetlen elemző, aki mindezt előre látta – nem egy nehéz jóslat, eleve. Például 1998-ban a híres diplomata George Kennan így vélekedett a NATO keleti nyomulása kapcsán: „Szerintem ez egy új hidegháború kezdete. Úgy gondolom, hogy az oroszok fokozatosan elég kedvezőtlenül fognak reagálni, és ez kihatással lesz a politikájukra. Szerintem ez egy tragikus hiba. Erre semmi ok nem volt. Senki sem fenyegetett senkit. Természetesen lesz egy rossz reakció Oroszország részéről, és akkor [a NATO bővítői] azt fogják mondani, hogy mi mindig is mondtuk, hogy az oroszok ilyenek – de ez egyszerűen tévedés.” Maga Joe Biden is hasonlóan látta ezt 1997-ben: szerinte Oroszország válasza „erőteljes és ellenséges” lesz, ha a NATO a balti államokig terjeszkedik. Az oroszok panaszkodtak már évtizedek óta, de a NATO csak bővült és közeledett feléjük. De nem csak a NATO-terjeszkedés, hanem Ukrajna többrétegű átformálása is folyamatban van már egy ideje, s ez több szinten is rendkívül károsan érinti az oroszokat, szerepet játszva a jelenlegi háborúban is. Euromaidan A 2004-es Juscsenko-Janukovics-féle ún. narancsos forradalom már egy kívülről befolyásolt felforgatást mutatott, de ez igazán csak 2013-ban és főleg 2014-ben vezetett igazán jelentős átformálódáshoz az ún. Maidan, avagy Euromaidan formájában, ami eredetileg egy korrupcióellenes tüntetéssorozat volt a szabályszerűen megválasztott miniszterelnök Viktor Janukoviccsal szemben. Szintén felháborított sokakat, hogy a miniszterelnök elutasítani készült egy EU-s megállapodást. Aaron Maté, baloldali zsidó, Izrael- és Amerika-kritikus újságíró, így foglalja ezt össze: Ellentétben azzal, ahogyan most beállítják, Janukovics nem volt „oroszbarát”, sőt, a Reuters szerint „mindenkit, aki azt szorgalmazta, hogy Ukrajna fűzze szorosabbra kapcsolatait Oroszországgal, vagy vegzált, vagy félrebeszélt nekik emiatt”. Az EU-megállapodás aláírásához Ukrajnának el kellett volna fogadnia az IMF kemény megszorító követeléseit, ami nyilvánosan bírálta Ukrajnát „nagyarányú nyugdíj- és béremelései” és „nagyvonalú energiatámogatásai” miatt. A megállapodás tartalmazott egy olyan rendelkezést is, ami felszólította Ukrajnát, hogy tartsa magát az EU „katonai és biztonsági” politikájához, „ami valójában – a szövetség említése nélkül – a NATO-t jelentette”, ahogy a néhai Stephen F. Cohen szakértő érvelt.
Hogy Janukovics mennyire volt barátja az oroszoknak, nem világos, de tény, hogy nem volt ellenséges. A korrupció vádját azonban nem nehéz elhinni, tekintve, hogy Ukrajna már régóta az egyik legkorruptabb ország (amint alább is látjuk majd, ez táptalaj a felforgatóknak), például 2021-ben 180 országból a 122. helyen állt, és Oroszországot megelőzve a második legkorruptabb ország Európában a Transparency International szerint. Maté szintén rámutat még, hogy a Maidan nem volt egy elsöprően népszerű jelenség a népesség körében: Keith Darden és Lucan Way politológusok a 2014. februári puccsot megelőző napokban végzett egyidejű közvélemény-kutatásokat összegezve a Washington Postban megjegyezték, hogy „egyik sem mutatja, hogy a lakosság jelentős többsége támogatná a tiltakozó mozgalmat, és több is azt mutatja, hogy a többség ellenzi”. A legpontosabb felmérés „azt mutatja, hogy a lakosság szinte tökéletesen megosztott a tiltakozás támogatásában: 48% támogatja, 46% ellenzi”. Annak ellenére, hogy Janukovics a Majdan-tüntetések célpontja, és mélyen korrupt, „látszólag még mindig a legnépszerűbb politikai személyiség az országban” – tették hozzá.
Egy 2014 márciusában közzétett Gallup-felmérés szerint „Több ukrán tekintette a NATO-t inkább fenyegetésnek, mintsem védelemnek”. Bár ez a tendencia azóta megfordult, a NATO ukrán támogatottsága alig 50 százalék fölé emelkedett azokban a felmérésekben, amelyek nem tartalmazzák a lázadók kezén lévő Donyeck és Luhanszk 3,8 millió lakosát. A maidani tüntetések eleinte Janukovics lemondását követelték, de aztán egyre inkább nyíltan oroszellenessé váltak. Amint Oliver Stone és Igor Lopatonok a témát feldolgozó Ukraine in Fire című 2016-os dokumentumfilmjében is láthatjuk, a tömeg időnként oroszokat becsmérlő dolgokat skandált, majd idővel kialakult egy erőszakos mag, ami zavargásokat idézett elő, és ekkor már a teljes kormányváltás volt a követelés. Az egyre felhevültebb Euromaidan valódi eldurvulása akkor történt, amikor váratlanul mesterlövészek agyonlőttek több tüntetőt és rendőrt is. Az áldozatok végső száma kb. 100. A mai napig nem ismert, kik lőttek, és az elmúlt 8 évben nem is történt ennek kiderítésére túl nagy erőfeszítés az új kormányok részéről. Ivan Kacsanovszkij, a kanadai Ottawai Egyetem politilógusa minden fellelhető adatot, hang- és videófelvételt megpróbált beszerezni és kielemezni, majd alapos vizsgálat után arra jutott, hogy a lövéseket a tüntetők oldaláról adták le, pontosan egy olyan épületből, amit ők már megszállva tartottak akkor. Valóban, egy megsebesült maidantüntető is szemtanúja volt annak, hogy ez így történt, ahogy az észt külügyminiszter, Urmas Paet is így vélekedett. Az első áldozatok kapcsán ezt mondta Oliver Stone-nak az említett film folytatásának számító Revealing Ukraine (2019) című dokumentumfilmben (22:40-nél): „Épp nemrég találtam rá egy felvételre, amit ez a belga televízió rögzített az Ukrajna Hotelből. Ezen a felvételen az látható, hogy a mészárlás helyszíne felé mentek [tüntetők], de nem egyedül mentek, hanem két másik tüntető vezette oda őket, akik nagyon hangosan hívták őket erre a pontra. Nem volt oka, hogy odamenjenek, és pontosan a mészárlás ezen konkrét helyszínére lettek csalogatva.” Kacsanovszkij hozzáteszi:
Két interjú került közlésre egy, a Maidant támogató újságíró által írt, és a közelmúltban kiadott könyvben, és ebben két szélsőjobboldali vezető interjúját találjuk. Az egyikük a Szvoboda párt feje, a másik a maidani mészárlás idején az ukrán parlament elnökhelyettese volt, és egyben a szélsőjobboldali Szvoboda párt vezetője is. Ők a maidani vezetőkkel együtt találkoztak magas rangú tisztviselőkkel, és egy ilyen nyugati tisztviselő azt mondta nekik, hogy tulajdonképpen pár tüntető megölése nem elég a nyugati kormányoknak ahhoz, hogy változtassanak azon, mit támogatnak. Pontosan azt mondták, hogy a Janukovics-kormány elismerése akkor változna, ha az áldozatok száma 100 lenne. A nyugati kormányok irányelve azonnal megváltozott a mészárlás után. Ez nem véletlen, mert pont 100 embert öltek meg.
Mivel a konfliktus mindkét oldaláról öltek meg embereket, a mesterlövészek célja – az addigi erőszakos zavargásokkal meg nem elégedve – bizonyára egy erőszakos forradalom kirobbantása volt, miközben a nemzetközi sajtó jelentős része úgy tálalta a vérengzést, mint amit Janukovics rendőrei követtek el fegyvertelen tüntetők ellen, ami nemzetközi nyomást is gyakorolt a kormányra. A mészárlásból eredő hevület eredményeként aztán a miniszterelnök elmenekült, miután biztonsági személyzete magára hagyta, így a puccs végül beteljesedett. Az ukrán alkotmány szerint a parlament 450 képviselőjének a háromnegyede (338) kellett volna megszavazza Janukovics eltávolítását, de csak 328-an szavaztak igennel, így az erőszakos, idegen hatalmak által támogatott – és feltehetően előidézett – puccs illegalitása mellett még alkotmányellenes is volt mindez.
(Az Ukraine on Fire-t a napokban a YouTube törölte a filmesek hivatalos csatornájáról, de itt megtekinthető angolul; a Revealing Ukraine pedig itt tekinthető meg. Ez a cenzúra nem sokkal az után történt, hogy Victoria Nuland kijelentette: „Együttműködünk a technológiai vállalatokkal is, hogy megpróbáljuk eltávolítani a hamis történeteket, és most nagyon szorgalmasan dolgozunk mindezen.” Nuland súlyos felelősségét felfedi a film egy kiszivárgott telefonbeszélgetés bemutatásával, amiről még lesz szó később.) A nyíltan oroszellenes felfordulás, és az oroszokkal legalábbis nem ellenséges (és így általuk támogatott, demokratikusan megválasztott) Janukovics eltávolítása, illetve az erőszak miatt a jelentős orosz kisebbséggel rendelkező Odesszában Maidan-ellenes tüntetést szerveztek azok, tiltakozva a puccs ellen. Ezt ukrán csoportok megtámadták, tömeges erőszakot eredményezve, aminek következtében sok orosz egy épületbe menekült, de ezt az ukránok rájuk gyújtották, több tucatnyi embert élve elégetve (az ENSZ szerint negyvenketten haltak meg). Mindez az erőszakos eseménysorozat robbantotta ki azt a polgárháborút, ami immár 2014 óta zajlik Ukrajnában, főleg a donbaszi térség orosz szakadárai által. Ezek a szakadárok nem akartak egy oroszellenes és illegitim ukrán hatalmat elfogadni, és tartottak attól, hogy az odesszai vérengzés kiterjed az orosz térségekbe is. Ezzel szemben az ukrán szempont az, hogy a szakadárok veszélyeztetik az ország egységét, és az oroszországi, valamilyen szintű segítség által még terrorizmus is, amit tesznek, így az ukrán hatalom és soviniszta csoportok rendszeresen bombázzák ezeket a térségeket (Donyecki és Luhanszki Népköztársaság, melyeket persze az állam nem ismer el), és harcolnak az ottaniakkal. Az ENSZ adatai: „Az OHCHR becslése szerint a konfliktushoz kapcsolódó összes áldozat száma Ukrajnában 2014. április 14. és december 31. között 2021-ig 51 000-54 000: 14 200-14 400 halott (legalább 3404 civil, becslések szerint 4400 az ukrán erők tagja, és a fegyveres csoportok becslések szerint 6500 tagja), és 37-39 000 sebesült (7000-9000 civil, 13 800-14 200 ukrán erők tagja és 15 800-16 200 fegyveres csoport tagja).” Mint rámutatnak, 2018-2021 között a szakadár térségekben halt meg az összes áldozat 81,4 százaléka, tehát alapvetően túlnyomóan oroszok haltak meg eddig a háborúban.
A jelenlegi harcok tehát nem Oroszország bevonulásával kezdődtek, hanem már 8 éve tartanak, és többezernyi orosz áldozatot követeltek. Ez fontos, mert sokan máig értetlenül állnak ez előtt. Erre jó példa Anne-Laure Bonnel háborús tudósítónő esete egy francia televízióval. A CNEWS 2022. március 1-i adásában vendég volt a zsidó Bernard-Henri Lévy (BHL), aki amikor nem Izrael-párti aktivizmust folytat, Európa globalizálásán fáradozik, és már sok mindenben szerepet vállalt, köztük annak idején a maidani tüntetők ösztökélésében is. Ma is a kitalálható álláspontot képviseli. Videón azonban bekapcsolódott pár percre Bonnel, aki beolvasott a megmondóembereknek, rámutatva, hogy „ahol én vagyok most, ott az ukránok követik el a borzalmakat” – utalva a donbaszi régióra, ahol már egy ideje együtt él az orosz szakadárokkal, akikről 2016-ban dokumentumfilmet is leközölt. A műsorvezetők az oroszok inváziójáról akartak nyilván hallani, de Bonnel mást tartott fontosnak: Pascal Praud: Donbaszban vagy, kérlek mondd el, mik az új hírek a terepen!
Anne-Laure Bonnel: Persze, de ne feledjük, hogy mindez 2014-ben kezdődött Donbaszban. Az emberek itt fáradtak, sok a halálozás, a mészárlás. Az ukrán légierő bombázott 2014-ben, és mindez folytatódik, olyan falvakat, mint Gorlovka, ahol én is voltam az elmúlt pár napban, [BM-21] Grad bombákkal célozzák. Naponta vannak áldozatok és halálesetek, melyeket filmre veszek naponta, hogy számontartsam őket. Nincs politikai célom, egy hete beszélünk erről az ügyről, de ez már 8 éve tart, 13 ezer haláleset vol már, 13 ezer! Az emberek fáradtak, mind ukránoknak érzik magukat, és elképednek, hogy Európa csak most hall erről, miközben nekik ez a helyzet, a bombázás, a föld alatt élés, nehézfegyverek általi gyakori támadások, a mindennapi élet része 2014 óta. Praud: Közbevágok, mert sokan nem fogják érteni, amit mondasz, hiszen nem éltek ott Donbaszban évekig, mint te. Azt mondod – és ez meglepett –, hogy mindenki „ukránnak” érzi magát, de ugyanakkor, azt állítod, hogy az ukránok követik el a bombázásokat? Bonnel: Igen, teljes mértékben. Egy fontos dolog, amit sokan nem tudnak, hogy a donbaszi népesség, akik többnyire oroszul beszélnek, már 2014 óta célba van véve saját kijevi kormányuk által, ami bombázza őket. Igen, így van. Van erről mindenféle bizonyítékom, fotók, videók, amiket rögzítettem, és ezeket be tudom mutatni, amikor visszatérek Franciaországba. Ez tagadhatatlan. Praud: De ma, a bombázás, a rémségek, ezeket az oroszok követik el? Vagy az ukránok? Bonnel: Ahol én most vagyok, a rémségeket az ukránok követik el. Az oroszok mélyebben vannak az országban, de ami Donbaszt illeti, a frontvonalakon, az az ukrán hadseregtől jön. […] az ukrán kormány bombázta a saját népességét. A gyerekek hónapokig a föld alatt éltek. A film, amit készítettem 2015-ben, bizonyítja a mészárlásokat és emberiesség elleni bűntetteket. Óvatosan válogatom szavaim, és kérlek, hogy nézd meg! Két napja egy iskolában voltam, két tanárt kettévágtak. Felraktam a fotókat a Facebookra ezekről a babuskákról [nagymamákról]. Sajnos az idősebb és nyugdíjas réteg nem tudja elhagyni a térséget, és őket érinti a bombázás, a nehéztüzérség, a „gradok”, nem vagyok hadászati szakértő… Összességében, Donbaszban, ahol az emberek oroszul beszélnek, mostanáig bombázások vannak. Tegnap Donyeckben volt bombázás. Praud: És állításod szerint a bombázásokat mindet az ukrán kormány hajtja végre? Bonnel: Igen. […] 13 ezer halott 2014 óta. Május 26, a kijevi ukrán kormány bombázta saját népességét. BHL, itt ez a fotó, látod? Két napja készítettem. Ez történik Donbaszban. Teljesen egyetértek, hogy a háborúnak véget kell vetni. Látod ezt a tanárt félbevágva? Ez az ukrán fegyveres erők tette. Folytatom és megmutatom, hogy néz ki a háború. Ezek menedékhelyek tegnapról. Megkérlek titeket, hogy nézzétek meg a Facebook oldalamat, ahol ezek a fotók vannak! BHL: Igen, igen, voltam Donbaszban, előtted voltam ott. Bonnel: Nem, nem! Nem voltál itt, ahol én! És mindez már 2014 óta tart! BHL: Mariupolból Luhanszkba mentem… Bonnel: És ne szakíts félbe! Nézd [képeket mutat]! Bátornak kell lenni, és el kell mondani az igazságot! Nézd! Praud: Megértem, amit mondasz, de bárki mondhatja… Bonnel: Akarod látni, mi történik Donbaszban? Itt van: halál halál után! A háború nem statisztika, hanem egy rakás halott. BHL: Szeretném, ha ez véget érne mielőbb. Bonnel: Tudom, hogy Franciaországban a média nem mutatja a háború valóságát, nekik mindez csak egy szám, de ezek emberek! BHL: Igazad van. Praud: Mindenki megértette az üzeneted, és megértem az érzelmeidet. Erre a helyzetre Putyin is hivatkozott a bevonulást megelőző február 21-i beszédében:
Egyetlen nap sem telik el anélkül, hogy a donbaszi közösségeket ne érnék bombatámadások. A nemrégiben megalakult nagy létszámú katonai erő támadó drónokat, nehézgépeket, rakétákat, tüzérséget és többszörös rakétavetőket használ. A civilek meggyilkolása, a blokád, az emberek, köztük a gyermekek, nők és idősek bántalmazása töretlenül folytatódik. Mint mondjuk, ennek nincs vége a láthatáron.
Eközben az úgynevezett civilizált világ, amelynek egyedüli képviselőinek nyugati kollégáink magukat kikiáltották, inkább nem látja ezt, mintha ez a borzalom és népirtás, amellyel közel 4 millió embernek kell szembenéznie, nem létezne. Pedig léteznek, és csak azért, mert ezek az emberek nem értettek egyet a Nyugat által támogatott 2014-es ukrajnai puccsal, és ellenezték az Ukrajnában nemzetpolitikai rangra emelt neandervölgyi és agresszív nacionalizmusba és neonácizmusba való átmenetet. Harcolnak azért az elemi jogukért, hogy a saját földjükön élhessenek, hogy a saját nyelvüket beszélhessék, és hogy megőrizzék kultúrájukat és hagyományaikat. Meddig folytatódhat ez a tragédia? Meddig lehet ezt még elviselni? Oroszország mindent megtett Ukrajna területi integritásának megőrzése érdekében. Mindezen évek alatt kitartóan és türelmesen szorgalmazta az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2015. február 17-i 2202. számú határozatának végrehajtását, amely a 2015. február 12-i minszki intézkedéscsomagot egységesítette a donbaszi helyzet rendezése érdekében. Minden hiába volt. Elnökök és Rada-képviselők jönnek és mennek, de mélyen legbelül a Kijevben hatalomra került agresszív és nacionalista rezsim változatlan marad. Ez teljes egészében a 2014-es puccs terméke, és azok, akik akkor az erőszak, a vérontás és a törvénytelenség útjára léptek, akkor sem ismerték el, és most sem ismerik el a donbaszi kérdés katonai megoldáson kívüli rendezését. Hasonlóan fogalmazott a február 24-i beszédében is: Láthatjuk, hogy az Ukrajnában 2014-ben puccsot végrehajtó erők átvették a hatalmat, és díszes választási eljárások segítségével megtartják azt, és elhagyták a konfliktus békés rendezésének útját. Nyolc éven keresztül, nyolc végtelen éven keresztül mindent megtettünk azért, hogy békés politikai eszközökkel rendezzük a helyzetet. Minden hiába volt.
Ahogy az előző felszólalásomban is mondtam, nem lehet együttérzés nélkül nézni azt, ami ott történik. Lehetetlenné vált, hogy ezt elviseljük. Véget kellett vetnünk ennek a szörnyűségnek, annak a népirtásnak, ami az ott élő emberek millióit sújtja, akik Oroszországba, mindannyiunkba vetették reményeiket. Az ő törekvéseik, ezeknek az embereknek az érzései és fájdalma volt a fő mozgatórugója annak a döntésünknek, hogy elismerjük a donbaszi népköztársaságok függetlenségét. […] az Oroszország és ezek az erők közötti leszámolás nem kerülhető el. Ez csak idő kérdése. Felkészülnek és várják a megfelelő pillanatot. Sőt, odáig mentek, hogy atomfegyverek megszerzésére törekszenek. Ezt nem fogjuk hagyni. Ennek a műveletnek az a célja, hogy megvédjük azokat az embereket, akiknek már nyolc éve a kijevi rezsim által elkövetett megaláztatást és népirtást kell elviselniük. […] Nem az a tervünk, hogy elfoglaljuk az ukrán területet. Nem áll szándékunkban senkire semmit erőszakkal ráerőltetni. Még ha el is fogadjuk, hogy egy ilyen helyzetben egy politikai vezető túloz vagy torzít, a fentebb elmondottak alapvetően igazak. És valóban, Oroszország több diplomatikus úton is próbált megoldást találni erre, például az említett minszki megállapodással, ami nem vált be. Ha Amerika, a NATO és EU, illetve a most hirtelen ukrán színekben pózoló, és nagyon aggódó emberek békét akartak volna, és a háború elkerülését, jobb esélyük lett volna mindarra azzal, ha mindkét felet a minszki megállapodás betartására kényszerítik (mindkét oldal vádolja egymást a megállapodás be nem tartásával), ahelyett, hogy hatalmas fegyverarzenállal látják el azt a hatalmat, ami bombázza és lövi az oroszokat ezekkel a fegyverekkel. (A második részben mélyebb vizsgálatra kerül a dominánsan zsidó szervezetek és pénzemberek befolyása és felelőssége, tervezetekkel, lehallgatott beszélgetésekkel, illetve a szláv egység vagy ellenségesség kérdése is érintésre kerül, ahogy az is, milyen stratégiával dolgozik a globalista hatalom.)
|
Szláv bábok a globalista sakktáblán: zsidók, oligarchák, és egy testvérharc tanulságai (II. rész) A felforgatásokban világszerte élen járó álcivil szervezetek, illetve azok kapcsolatrendszere kormányokkal, vállalatokkal, politikai elitekkel egy fontos része mindannak, ami most Ukrajnában zajlik. Bár egy már kitaposott úton járnak, mindennek a vizsgálata ezen konkrét folyamat kapcsán újból kiváló alkalmat ad nekünk arra, hogy megfigyeljük, hatalmi blokkok vagy nemzetközi körök miként fecskendezik mérgüket egy térségbe, átformálva azt saját érdekeik mentén. Az átlagos ukrán egy évtizede még azt hihette, hogy békés, demokratikus, európai országban él, ma pedig háború van, és nagyhatalmak csatatere lett hazája.
A 2013/14-es maidani események nem a semmiből pottyantak ki, hanem egy hosszabb aknamunka szárba szökkenése volt mindaz. A híres amerikai oknyomozó újságíró, Robert Parry rámutat Oliver Stone és Igor Lopatonok 2016-os filmjében (Ukraine on Fire, 31:45-nél), miként is működik mindez:
De vannak olyan civil szervezetek [NGO-k], melyeket kormányszervek pénzelnek, és inkább annak a kormánynak a céljait szolgálják, semmint azon emberek érdekeit, akikért elvileg dolgoznak. Egy dolog, amit láthattunk az 1980-as években, hogy addigra a hírszerző ügynökségek többnyire hitelüket vesztették olyan botrányok miatt, melyeket az 1970-es évekre már megismertünk [Irán, 1953; Kongó, 1961; Indonézia, 1965; Guatemala, 1954; Kuba, 1961; Brazília, 1964; Chile, 1973 stb.]. Így a Reagan-kormányzat beiktatásával megjelent az az elképzelés, hogy ahelyett, hogy a CIA, ami hagyományosan a célországokba ment volna, és finanszírozta volna a médiát, a nem kormányzati szervezeteket, különböző politikai műveleteket, ezt lényegében egy új szervezetnek, a Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért nevű, 1983-ban létrehozott szervezetnek adták ki, ami nagyjából azt csinálta, amit az ügynökség korábban. Elment az adott országba, és különböző politikai csoportokat támogatott, aktivistákat képzett, újságírókkal, üzleti csoportokkal foglalkozott, és megpróbálta előmozdítani az USA külpolitikai érdekeit, néha az ottani kormány, a célkormány érdekeivel szemben. Ezen túlmenően pedig azok pénzügyi és egyéb logisztikai segítséget kapnak a Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért szervezettől és más amerikai ügynökségektől, amelyek segítenek nekik aktivisták képzésében, újságírókkal való kapcsolattartásban, hogy a saját oldalukat kedvezőbb színben tüntessék fel. Olyan dolgokon dolgoznak, mint például, hogy miként generáljanak népszerűséget, hogy miként terjeszkedjenek, és hogy miként használják mindezt fel arra, hogy támogatást szerezzenek az ügyüknek.
Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért (National Endowment for Democracy, NED) alapítói a zsidó Allen Weinstein és Carl Gershman. A NED a maidani eseményekben is alaposan részt vett. Az orosz kormány és állami média a NED-et rendszeresen – és helyesen – ellenséges szervezetként jellemezte, majd 2015-ben azzal vádolták őket, hogy részük volt a maidani eseményekben, és „nemkívánatos” szervezetként az első „civil szervezet” volt, amit betiltottak az ún. „nemkívánatos szervezetekre” vonatkozó új törvény segítségével. 2019-ben Kína is hasonlóan vádolta meg szervezetet a hongkongi események segítésével, és hogy az az USA hírszerzési szerve, majd büntetést is kiszabtak rájuk. Ahogy Kerry Bolton, új-zélandi író és elemző is bemutatta, a NED régóta és mélyen belefúródott Ukrajna szervezetébe: „A NED a kezdetektől fogva ott volt [Ukrajnában] a civil társadalom aktív gyökereinek ápolásában az 1980-as években” – írta Gershman pár éve. Mint a zsidó vezető kifejtette 2015-ben, a cél Ukrajnával Oroszország tradicionista hatalmának megbuktatása, és beolvasztása a globalista-neoliberális levesbe: Ukrajna nélkül Oroszország megszűnik birodalom lenni, ahogy Zbigniew Brzezinski gyakran mondta. Lehetséges, hogy a jelenlegi válságból Oroszország egy normálisabb országgá, sőt demokráciává válik, ahol a központi kérdés már nem Nagy-Oroszország hatalmának kiterjesztése, hanem a nép jólétének biztosítása lesz.
A békésebb és demokratikusabb világot akaró emberek számára tehát a stratégiai cél egy olyan Oroszország, ami Ukrajnához hasonlóan demokratikus, és Európa része akar lenni. Jelenleg egy ilyen forgatókönyv nagyon valószínűtlennek tűnik. De ha Ukrajna sikerrel jár, akkor van lehetőség egy jobb kimenetelre. Ezért van az, hogy Ukrajna küzdelme a demokráciáért, a függetlenségért és a területi integritásért az egész világra hatással van. És ezért van az USA-nak komoly érdeke a sikerében. Azzal, hogy Ukrajna mellett állunk, nem pusztán támogatjuk a küzdelmet. Megvédjük saját nemzetbiztonságunkat is, és előmozdítjuk az emberi szabadság értékeit, amelyeket Amerika, minden bajával együtt, továbbra is képvisel. A mézes-mázas fogalmazást átlépve, itt természetesen a deviáns-posztmodern fajkevert népesség kialakításáról van szó (amit Amerika mára már „képvisel” – pedig ott se volt mindig így), ellenben az öntudatos nemzettel. Ahogy Bolton rámutat, a NED évi több millió dollárt költ Ukrajnában aktivisták képzésére és egyéb társadalomformáló műveletekre. Nem világos, hogy mindez bele van-e számolva abba az összegbe, amit az amerikai kormány egyik hivatalos oldalán is említettek 2013-ban: „Több mint 5 milliárd dollárt fektettünk bele [1991 óta], hogy segítsük Ukrajnát ezekben [a liberalizálódásban] és más célokban, amelyek egy biztonságos, virágzó és demokratikus Ukrajnát fognak biztosítani.” Gershman szerint „Ukrajna a legnagyobb díj”, és ha sikerül az országot beolvasztani a globalista masszába, „Putyin nemcsak a közeli külföldön, hanem Oroszországban is vesztésre állhat”, mert „Ukrajna döntése, hogy csatlakozik Európához, felgyorsítja a Putyin által képviselt orosz imperializmus ideológiájának bukását”. Egy másik NGO, ami szerepet játszott, az Egyesült Akcióközpont (United Action Centre), akik önmeghatározásuk szerint: „Tevékenységeink során minden szempontból függetlenek, politikailag pártatlanok vagyunk.” Ennek ellenére, Douglas Valentine, A CIA mint szervezett bűnözés: Hogyan korrumpálják az illegális műveletek Amerikát és a világot? című könyv szerzője rámutat:
A Centre UA az a szervezet, amelyet Pierre Omidyar két évvel ezelőtt társfinanszírozott. A Centre UA egy ernyőszervezet, amely különböző aktivista projektekkel és civil szervezetekkel áll kapcsolatban, amelyek közül az egyik a New Citizen kampány, amely a Financial Times szerint „nagy szerepet játszott a tiltakozás elindításában”.
A Kyivpost szerint a „Centre UA több mint 500 000 dollárt kapott 2012-ben… 54 százalékát a Pact Inc. kapta, egy olyan projekt, amelyet az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége finanszírozott. Közel 36 százalék az Omidyar Networktől, az eBay alapítója, Pierre Omidyar és felesége által létrehozott alapítványtól származott. További adományozók közé tartozik az International Renaissance Foundation, amelynek fő támogatója a milliárdos George Soros, valamint a Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért, amelyet nagyrészt az amerikai kongresszus finanszíroz.” Valóban, az iráni származású globalista Omidyar ukrajnai szerepvállalását dokumentumok is igazolják (lásd még itt). George Soros sem maradhat ki a sakkjátékból, amint Stone 2016-os filmjében is hallhatjuk tőle (43:30-nál): „Létrehoztam egy alapítványt Ukrajnában még mielőtt Ukrajna függetlenné vált Oroszországtól, és az alapítvány azóta is működik, és egy fontos szerepet játszott a mostani [maidani] eseményekben.” Az Atlanti Tanács (Atlantic Council), egy NATO-közeli agytröszt szintén aktív Ukrajnában. Ennek az egyik pénzelője és feje a milliárdos ukrajnai zsidó, Viktor Pincsuk. A The Intercept (ami ironikusan egy Omidyar által pénzelt lap) cikkéből: „Az Atlanti Tanács elindította az »UkraineAlert« elnevezésű kiadványt is, amely naponta jelentet meg cikkeket Oroszország elrettentéséről. Egy nemrégiben megjelent cikk, a »Felmérés: Nyugati közvélemény támogatja Ukrajna erőteljesebb támogatását Oroszországgal szemben«. A cikk azonban nem említi, hogy az alapítvány az Atlanti Tanács egyik nagy támogatója, évente 250 000-499 000 dollárt adományoz, és hogy maga Pincsuk – Ukrajna második leggazdagabb embere – az Atlanti Tanács nemzetközi tanácsadó testületének tagja.” A FAIR nevű médiafigyelő szervezet összeállításában a Tanács kapcsán ezt olvashatjuk: A The [Wall Street] Journal (12/22/21) leközölt egy véleményt John Denitől, az Atlanti Tanács kutatójától, ami egy az USA és a szövetséges kormányok által finanszírozott agytröszt, és ami a NATO de facto agytrösztjeként működik. A cikk provokatív címet kapott: „A stratégiai érv az ukrajnai háború megkockáztatása mellett”. Deni érve az volt, hogy a Nyugatnak vissza kellene utasítania a tárgyalásokat Oroszországgal, mert bármelyik lehetséges kimenetel előnyös lenne az amerikai érdekek szempontjából. Ha Putyin alku nélkül meghátrálna, az nagy blamázs lenne. Elveszítené a tekintélyét, belföldön és a világ színpadán egyaránt. De ha Putyin háborúba bocsátkozna, az az USA számára is jó lenne – érvelt a Journal véleménycikke. Először is, nagyobb legitimitást adna a NATO-nak azáltal, hogy „még erősebb oroszellenes konszenzus alakulna ki Európa-szerte”. Másodszor, egy nagyobb támadás „újabb, még gyengítőbb gazdasági szankciókat” indítana el, ami gyengítené az orosz gazdaságot és az Egyesült Államokkal való versengés képességét a globális befolyásért. Harmadszor, egy invázió „valószínűleg gerillaháborút szülne”, ami „elszívná Oroszország hadseregének erejét és morálját, miközben aláásná Putyin úr hazai népszerűségét és csökkentené Oroszország »soft power«-jét globálisan”.
Röviden, a NATO agytrösztjének egy része azt támogatja, hogy az ukrán civileket kockáztassák mint bábukat az USA azon törekvésében, hogy megerősítse pozícióját a világban.
Helyesebben, az ukrán bábfigurákat fel lehet áldozni a globalista sakktáblán az „amerikai” neoliberális rend stratégiai helyezkedésének céljából.
Hasonlót javasolt a RAND is, ami egy „amerikai nonprofit globális politikai agytröszt, amelyet 1948-ban hozta létre a Douglas Aircraft Company, hogy kutatást és elemzést kínáljon az Egyesült Államok fegyveres erőinek. Az Egyesült Államok kormánya és magánalapítványok, vállalatok, egyetemek és magánszemélyek finanszírozzák.” Egy 2019-es tanulmányukban azt javasolják az Egyesült Államoknak, hogy véreztessék ki Oroszországot különböző beáldozható bábfigurák (értsd: országok, nemzetek, emberi életek) segítségével: Egy másik módja Oroszország kifárasztásának az, hogy drágábbá kell tenni külföldi kötelezettségvállalásait, de ez meglehetősen kockázatosnak bizonyul az Egyesült Államok, valamint szövetségesei és partnerei számára. A Szovjetunióval ellentétben Oroszország nincs túlterjeszkedve földrajzilag. Szíriát leszámítva Ukrajnában és a Kaukázusban a külföldi kötelezettségvállalásai viszonylag kompaktak, Oroszországgal határosak, és olyan helyeken vannak, ahol a helyi lakosság legalább egy része barátságos, és a földrajz katonai előnyöket biztosít Oroszország számára. Az ebben a fejezetben vizsgált intézkedések inkább az oroszországi elleneszkaláció kockázatát hordozzák magukban, amelyre az Egyesült Államok nehezen tudna hatékonyan reagálni.
Az ukrán hadsereg már most is vérezteti Oroszországot a Donbasz térségében (és fordítva). További amerikai katonai felszerelés és tanácsadás nyújtása arra késztetheti Oroszországot, hogy fokozza közvetlen részvételét a konfliktusban, és így az ezért fizetendő árat is. Oroszország válaszul újabb offenzívát indíthat és még több ukrán területet foglalhat el. Miközben ez növelhetné Oroszország költségeit, ez egyben visszaesést jelentene az Egyesült Államok és Ukrajna számára is. […] A kormányközeli zsidó szervezet sakkozása aztán így folytatódik: Meg lehet próbálni meggyőzni Moldovát, hogy szorosabban igazodjon a Nyugathoz, és kiutasítsa a kis orosz békefenntartó erőket, amelyek az országon belüli orosz nyelvű enklávéban vannak. Ez valójában pénzt takarítana meg Oroszországnak, még akkor is, ha ezzel egy megalázó visszavonulást kényszerítene ki. Fehéroroszország Oroszország egyetlen igazi szövetségese. A rendszerváltás sikeres előmozdítása és az ország nyugati irányultságának megváltoztatása valódi csapást jelentene Moszkvára. De az úgynevezett színes forradalom kilátásai Minszkben rosszak, és ha mégis bekövetkezne ilyen, Oroszország katonai beavatkozással megakadályozhatná azt. Ez megint csak kifárasztaná Oroszországot, de általában az Egyesült Államok számára kudarcnak számítana. A legtöbb ilyen intézkedés – akár Európában, akár a Közel-Keleten – azzal a kockázattal jár, hogy orosz reakciót vált ki, amely nagy katonai költségeket róhat az Egyesült Államok szövetségeseire, és nagy politikai költségeket magára az Egyesült Államokra. Az Ukrajnának nyújtott katonai tanácsadás és fegyverellátás növelése a legnagyobb hatású, legmegvalósíthatóbb lehetőség e lehetőségek közül, de minden ilyen kezdeményezést nagyon óvatosan kellene kalibrálni, hogy elkerülhető legyen egy széleskörűen kiterjedt konfliktus. […]
A kalibrálásuk eredményét most láthatjuk éppen – hogy kikét? A RAND elnök-vezérigazgatója a zsidó Michael D. Rich (eredeti nevén Reich), illetve alelnöke a szintén zsidó Jennifer Gould, a legfőbb pénzelői között pedig megtaláljuk a zsidó Koret Alapítványt, melynek célja a „zsidóság, az USA-Izrael közötti kapcsolatépítés és speciális projektek” támogatása. Ott van még az Open Philanthropy Project, mely a zsidó Dustin Moskovitz és feleségének alapítványa, illetve a Zsidó Közösségi Alap (Jewish Communal Fund).
Ha a RAND-tanulmány pszichopatikus jellege még nem lenne egyértelmű, álljon itt még ez a rész: „A fenti lehetőségekkel kapcsolatos orosz aggodalmakat tovább fokozhatják bombázók rendszeres telepítései európai és ázsiai bázisokra, valamint további taktikai nukleáris fegyverek Európába és Ázsiába történő telepítései.”
Itt érdemes pár szóban kitérni arra, hogy milyen kormánynak is adnak tanácsot pontosan. A The Jerusalem Report 2021. február 22-i számában ezt olvashatja a zsidó közönség: „Joe Biden egy erős, tapasztalt csapatot nevezett ki az új kormányzatába. Köztük van egy minyán és fél [több mint egy tucat] zsidó. Valóban, kíváncsi vagyok, hogy volt-e valaha is ennél zsidóbb amerikai kormányzat…” A Times of Israel is hasonlóan ezzel dicsekszik: „A külügyminisztertől az igazságügyi miniszterig az amerikai zsidóság sokszínű keresztmetszete fog helyet foglalni a leendő elnök kabinetjének asztalán és a kormányzatban máshol is.” Így amikor az „amerikai kormányról” vagy „Amerikáról” van szó, például az ukrán-orosz ügy kapcsán, hallgassunk kivételesen a zsidó elemzőkre, és értsük azt nyugodtan úgy, hogy egy (dominánsan) „zsidó kormányzat” az, amiről tulajdonképpen beszélünk. Ennek a kormánynak államtitkára Victoria Nuland, aki maga is zsidó, és aki nyakig érintett mind a maidani és a jelenlegi ukrán-orosz eseményekben. Annak idején valakik kiszivárogtattak egy Nuland és Geoffrey Pyatt akkori ukrajnai nagykövet közötti, 2014. február 4-i telefonbeszélgetést, ami rendkívül árulkodó, ebben ugyanis tulajdonképpen szó szerint személyesen válogatják össze a puccs utáni új „ukrán kormányt” (szöveg itt, hangfelvétel itt):
Nuland: Mit gondolsz?
Pyatt: Szerintem játékban vagyunk. Klicsko [Vitalij Klicsko, a három fő ellenzéki vezető egyike] nyilvánvalóan a bonyolult elektron. Különösen a miniszterelnök-helyettesi kinevezésének bejelentése, és láttad néhány jegyzetemet az ebben a házasságban jelenleg fennálló problémákról, így próbálunk gyorsan tájékozódni arról, hogy ő hogyan áll ehhez a dologhoz. De azt hiszem, hogy az érvelésed, amit neked kell majd elmondanod neki, azt hiszem, hogy ez lesz a következő telefonhívás, amit meg kéne ejtened, pontosan ugyanaz, mint amit Jac [Arszenyij Jacenyuk, egy másik ellenzéki vezető] számára is elmondtál. És örülök, hogy egyfajta helyzetbe hoztad őt azzal kapcsolatban, hogy ő hova illik ebben a forgatókönyvben. És nagyon örülök, hogy azt mondta, amit válaszul mondott. Nuland: Helyes. Nem hiszem, hogy Klics[kó]nak a kormányban kéne részt vennie. Nem hiszem, hogy ez szükséges, nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Pyatt: Igen. Azt hiszem… ha már nem lesz a kormányban, akkor maradjon ki, és végezze el a politikai házi feladatát, meg ilyenek. Én csak arra gondolok, hogy a folyamat előrehaladásának szempontjából együtt akarjuk tartani a mérsékelt demokratákat. A problémát Tyahnibok [Oleg Tyahnibok, a másik ellenzéki vezető] és az ő emberei jelentik majd, és biztos vagyok benne, hogy ez is része annak, amivel [az elnök Viktor] Janukovics számol ennek kapcsán. Nuland: Szerintem Jac [Jacenyuk] az a fickó, aki rendelkezik gazdasági tapasztalattal, kormányzati tapasztalattal. Ő az… amire szüksége van, az Klics[ko] és Tyahnibok kívülről. Hetente négyszer kellene beszélnie velük, tudod. Csak azt gondolom, hogy ha Klics[ko] része lesz… ő azon a szinten fog dolgozni Jacenyuknak, ez így nem fog működni. Pyatt: Igen, nem, szerintem ez így van. Oké, rendben. Jó. Akarod, hogy következő lépésként beszéljünk vele? Nuland: Én úgy értelmeztem azt a hívást – de te mondd meg, ha nem így van –, hogy a nagy hármas megtartja a saját találkozóját, és hogy Jac[enyuk] ebben a kontextusban felajánl egy… három meg egy, vagy három meg kettő beszélgetést fog felajánlani veled. Te nem így értetted? Pyatt: Nem. Azt hiszem… Úgy értem, ezt javasolta, de úgy gondolom, ismerve a dinamikát, ami rájuk jellemző, ahol Klicsko volt a főnök, úgy gondolom, hogy eltart egy darabig, amíg megjelenik bármilyen találkozójukon, és valószínűleg már az embereivel beszélget, szóval úgy gondolom, hogy az, hogy közvetlenül őt keresed meg, segít a személyiségkezelésben a hármak között, és esélyt ad arra, hogy gyorsan haladj az ügyekkel, és mögé állíts minket, mielőtt mindannyian leülnek, és ő elmagyarázza, hogy miért nem tetszik neki ez a dolog. Nuland: Oké, jó. Örülök neki. Miért nem keresed meg őt, és kérdezed meg, hogy előtte vagy utána akar-e beszélni? Pyatt: Rendben, úgy lesz. Köszönöm. […] Nuland: Oké. Most már [Robert] Serry és Ban Ki Mun [ENSZ-főtitkár] is beleegyezett, hogy Serry hétfőn vagy kedden bejöjjön. Ez szerintem nagyszerű lenne, hogy segítsen megszilárdítani ezt a dolgot, hogy az ENSZ segítsen megszilárdítani azt, és tudod, bassza meg az EU!
Pyatt: Pontosan. És szerintem tennünk kell valamit, hogy összeálljon ez, mert elég biztosak lehetünk benne, hogy ha a dolog elkezd feljebb emelkedni, az oroszok a színfalak mögött azon fognak dolgozni, hogy megpróbálják megtorpedózni azt. És ismét, a tény, hogy ez most már ki van osztva, még mindig próbálok rájönni, hogy Janukovics miért [kivehetetlen beszédrész] tette ezt. Eközben most is zajlik a Régiók Pártja frakciójának ülése, és biztos vagyok benne, hogy a csoportban jelenleg is élénk vita folyik. De akárhogy is, ha gyorsan cselekszünk, akkor a lekváros oldalunkkal felfelé érhetünk földet ebben az ügyben. Szóval hadd dolgozzak Klicskón, és ha tudnátok… meg akarunk próbálni szerezni valakit, akinek van egy nemzetközi személyisége, aki kijön ide, és segít bábáskodni ezen a dolgon. A másik kérdés az, hogy valamilyen módon közeledjünk Janukovicshoz, de ezt valószínűleg holnap átcsoportosítjuk, amint látjuk, hogy a dolgok hogyan kezdenek a helyükre kerülni. Nuland: És Geoff, amikor írtam azt a megjegyzést, [az amerikai alelnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake] Sullivan válaszolt nekem [közvetlenül nekem], és azt mondta, hogy szükséged van [Joe] Bidenre, és én azt mondtam, hogy valószínűleg holnap megoldható egy formális elismerés keretében, és hogy a részletek megmaradjanak. Biden tehát hajlandó. Pyatt: Oké. Remek. Köszönöm. Így is lett: három héttel később ismeretlenek többtucatnyi embert lőttek agyon, és a puccs beteljesedett, majd, bár – mint már rámutattam – alkotmányellenesen, de Jacenyuk lett az új miniszterelnök. Az akkori alelnök Joe Biden pedig beiktatta drogos és szakirányú képzés vagy tapasztalat nélküli fiát, Hunter Bident a Burisma nevű ukrán energiatársasághoz havi 50 ezer dolláros (több mint 17 millió forintos) fizetésért. Amikor ez kiderült hetekkel a 2020-as amerikai választások előtt (amiben Biden elnökjelöltként vett részt), a nagyobb közösségi oldalak, mint a Twitter vagy Facebook, letiltotta az ezt feltáró cikk megosztását, az Omidyar által fenntartott The Intercept pedig nem volt hajlandó leközölni Glenn Greenwald cikkét a témáról, aki bár homoszexuális és zsidó is, rendelkezik újságírói elvekkel, és a baloldalt – ahogy akár Izraelt is – gyakran bírálja, és aki amúgy a lap társalapítója is volt egykoron. Zsidók a háttérben és előtérben egyaránt Mint ismert, Volodimir Zelenszkij, aki maga is zsidó, egy színész-humorista volt eredetileg, méghozzá az ukrajnai zsidó milliárdos Igor Kolomojszkij televíziója által felfuttatva egy olyan sorozattal, amiben az egy jószívű tanárt alakított, akiből váratlanul Ukrajna miniszterelnöke lett. A milliárdos, aki a Privatbank fejeként szívta tele magát egy hatalmas vagyonnal, 2017-ben Svájcba, majd Izraelbe menekült, miután az akkori Porosenko-kormány lefoglalta a bankot és nagyszabású csalással vádolta meg, ami szerintük egész Ukrajna gazdaságát veszélyeztette. Az orosz Russia Today cikkéből megtudjuk ennek kapcsán, hogy 2016-ban, amikor már a Krím-félsziget ismét Oroszországhoz tartozott, miként kezelték ezt a hatóságok:
A krími hatóságok húsz, korábban Igor Kolomojszkij ukrán oligarcha tulajdonában lévő vállalkozást fognak eladni. A régió kormánya igyekszik kárpótolni azokat, akik ukrán bankokban, főként a Kolomojszkij PrivatBankjában vesztették el pénzüket. Konsztantyin Bakharev krími házelnök-helyettes szerint az oligarcha vagyonát az év végéig 2 milliárd rubelért (mintegy 30 millió dollárért) fogják értékesíteni. „A pénzt a betétesek védelmi alapjába utalják át a krími lakosok kártalanítására, akiknek az ukrán bankokban elhelyezett betétei meghaladták a 700 000 rubelt (10 500 dollárt)” – mondta.
Zelenszkij megválasztása után, immár biztonságban érezve magát, Kolomojszkij is visszatért az országba. A The New York Times idézi befolyásáról a zsidó oligarchát:
Kolomojszkij úr visszautasította a Zelenszkij úr kormányára gyakorolt rejtett befolyásáról szóló jelentéseket. De figyelmeztetett, hogy kezdett hinni a magáról alkotott képben, és hogy képes arra, hogy ezt valóra váltsa.
„Ha felveszem a szemüveget, és úgy nézek magamra, mint az egész világ, akkor szörnyetegnek, bábjátékosnak, Zelenszkij urának látom magam, aki apokaliptikus terveket sző” – mondta Kolomojszkij úr. „Elkezdhetem ezt valósággá tenni.” Olyan korrupt játszótérré züllött a Maidan utáni Ukrajna, hogy a már említett, másik zsidó milliárdos, Viktor Pincsuk befolyási körébe tartozó Atlanti Tanács cikkezik Zelenszkij oligarchaellenes korábbi választási ígéreteiről: Annak ellenére, hogy Zelenszkij úgy állította be magát, mint az ország korrupt oligarchikus elitjének a hatalmát megtörni törekvő kívülállót, kampánya nagyban függött Igor Kolomojszkij, Ukrajna vitathatatlanul legellentmondásosabb oligarchájának támogatásától.
A kampány során Zelenszkij Kolomojszkij személyes ügyvédjét nevezte ki kulcsfontosságú tanácsadójának, többször utazott külföldre, hogy az akkor száműzött Kolomojszkijjal tárgyaljon, és élvezte Kolomojszkij médiabirodalmának lelkes támogatását. Nem meglepő, hogy sokan Zelenszkijt Kolomojszkij jelöltjének tekintették. Az azóta eltelt két évben nem sok minden történt, ami megváltoztatta volna ezt a megítélést, még akkor sem, ha Zelenszkij a „deoligarchizáció” melletti elkötelezettségét felelevenítve igyekszik növelni lankadó népszerűségét. Kolomojszkijt az év elején korrupciós vádak miatt az Egyesült Államok szankciós listájára tették, de itthon látszólag érinthetetlen maradt. Még nem szerezte vissza az irányítást a Privatbank felett, amelyet 2016-ban államosítottak, miután állítólagos csalás miatt 5,5 milliárd dollár hiányzott a mérlegéből. De Zelenszkijnek nem sikerült visszaszereznie ezeket a vagyontárgyakat sem, ahogyan azt az IMF követelte. Közben a Kolomojszkij érdekeit veszélyeztetőnek ítélt kormányzati tisztviselőket eltávolították posztjukról, köztük Ruszlan Rjabosapka főügyészt, aki nyomozást folytatott az oligarcha ellen, valamint Jakiv Szmolijt, az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) elnökét. Zelenszkij első miniszterelnöke, Olekszij Honcsaruk is áldozatul esett, miután megpróbált lazítani Kolomojszkij az állami tulajdonú villamosenergia-vállalat felett gyakorolt irányításán. Az elnöknek az oligarchához fűződő személyes kapcsolataira utaló jelek 2021 februárjában ismét napvilágot láttak, amikor Zelenszkij megszegte a Covid-korlátozásokat, hogy születésnapját egy privát partin ünnepelje, amelyet Timur Mindich, Kolomojszkij munkatársának otthonában rendeztek. A fentiek nem meglepő fejlemények, ismerve az ún. Pandora-iratok alapján, hogy maga Zelenszkij is mennyire korrupt: Az ICIJ [Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma] által megszerzett akták szerint Volodimir Zelenszkij és partnerei 2012-ben offshore cégek hálózatát hozták létre. A Pandora-iratok az ICIJ-hez kiszivárgott dokumentumokon alapulnak, és királyok, elnökök és miniszterelnökök, köztük II. Abdullah jordániai király, Andrej Babis cseh miniszterelnök és Uhuru Kenyatta kenyai elnök offshore ügyleteit tárják fel.
A jelentés megállapításai szerint a Zelenszkij partnereihez tartozó offshore cégek közül kettőt három pazar londoni központi ingatlan megvásárlására használtak. A jelentés azt is megállapította, hogy Zelenszkij közvetlenül megválasztása előtt az egyik offshore cégben lévő részesedését átruházta legfőbb tanácsadójára, Szerhij Szefirre – aki a múlt hónapban egy lövöldözés célpontja volt. Az iratok 38 ukrajnai politikust neveznek meg, ami a legtöbb minden ország közül. Miközben Zelenszkij nem siette el a választási kampányban beígért korrupcióellenességet, addig nem pazarolta az időt, és a vele kritikus három oroszbarát televíziót sikeresen bezáratta. A nyomtatott sajtó sem úszta meg, és a szintén oroszbarát Kyiv Post is be lett tiltva.
„Szemiták által vezetett” ukrán „neonácik”? Megfigyelhető volt már a maidani eseményekben is a szélsőjobboldali mozgalmak részvétele, mint a Jobb Szektor (Пра́вий се́ктор) vagy a Szvoboda párt. Az odesszai vérengzésben, és az azóta tartó orosz-ukrán háborúban is jelen vannak olyan csoportok, mint az Azov Zászlóalj (Полк Азов), Dnyipro 1 és 2 (ФК Дніпро-1, ФК Дніпро-2) futballhuligán csoportok, és az Aidar Zászlóalj (Айдар). Ezek a csoportok ez elmúlt évtizedek hagyományos nacionalista- Ami ezen túl érdekes, és itt témába vág, hogy a fent említett szinte mindegyik csoportot a zsidó mágnás Kolomojszkij pénzeli, vagy hozta létre eleve. Mindez közismert. Az al-Dzsazíra cikkéből:
Néhány hónappal azután, hogy visszafoglalták Mariupol stratégiai fontosságú kikötővárost az oroszok által támogatott szakadároktól, az egységet 2014. november 12-én hivatalosan is integrálták az Ukrán Nemzeti Gárdába, és Petro Porosenko akkori elnöktől nagy elismerést kapott.
„Ők a legjobb harcosaink” – mondta egy 2014-es díjátadó ünnepségen. „A legjobb önkénteseink.” […] 2010-ben [az Azov-alapító Andrij] Biletszkij azt mondta, hogy Ukrajna nemzeti célja, hogy „a világ fehér rasszait egy végső keresztes hadjáratban vezesse … a szemiták vezette Untermenschen [alsóbbrendű fajok] ellen”. Biletszkijt 2014-ben választották be a parlamentbe. Az Azovot elhagyta, mivel választott tisztségviselők nem lehetnek a hadseregben vagy a rendőrségen. A képviselői mandátumát 2019-ig töltötte be. […] Az egységet 2014-ben az ukrán belügyminiszter támogatta, mivel a kormány felismerte, hogy saját hadserege túl gyenge az oroszbarát szeparatisták elleni harchoz, és a félkatonai önkéntes erőkre támaszkodott. Ezeket az erőket oligarchák – a legismertebb Igor Kolomojszkij, energiamágnás milliárdos, a Dnyipropetrovszka régió akkori kormányzója – magánfinanszírozással működtették. Az Azov mellett Kolomojszkij más önkéntes zászlóaljakat is finanszírozott, például a Dnyipro 1 és Dnyipro 2, az Aidar és a Donbasz egységeket. Az Azov egy másik oligarchától is kapott korai finanszírozást és támogatást: Szerhij Tarutától, a donyecki régió milliárdos kormányzójától. Ezen túl a zsidó pénzember 10 ezer dollár (kb. 3,5 millió forint) fejpénzt is ajánl, azoknak, akik orosz „szabotőröket” és „ügynököket” fognak el. Kolomojszkij a maidani események óta az Azov legfőbb finanszírozója, és egyben azokat saját verőlegényeiként is alkalmazza (amikor éppen nem az orosz testvéreik ellen küldi őket), amint kiderül a Reuters cikkéből: Felzúdulást okozott a parlamentben az ukrán fővárosban, Kijevben egy csapat fegyveres, harci öltözéket viselő férfi rajtaütése egy állami tulajdonú olajvállalaton pénteken, és mindez Igor Kolomojszkij bankár-milliárdost a figyelem középpontjába állította.
Két parlamenti képviselő azzal vádolta Kolomojszkijt, hogy csütörtökön késő este maszkos férfiakat küldött az UkrTransNafta irodáiba, miután bejelentették, hogy annak elnökét, az 52 éves oligarcha szövetségesét, elbocsátották. Széles körben ismert, hogy Kolomojszkij azon önkéntes harcosokból álló zászlóaljak felállításának finanszírozója, amelyek megakadályozták, hogy Dnyipropetrovszk nagyváros a szakadárok kezére kerüljön. Az Azov mellett egy másik soviniszta csoport, a C14 is hasonlóan kapható erre-arra pénzért. Egy Facebook-bejegyzésben így hirdetik zsoldos szolgáltatásaikat: „A C14 neked dolgozik. Segíts nekünk a felszínen maradni, és mi segítünk Neked. Rendszeres adományozók számára megnyitunk egy kívánságdobozt. Melyik ellenséged életét szeretnéd megnehezíteni? Megpróbáljuk azt elintézni.” A C14 a maidani zavargásokban is részt vett anno, és érdemes tudni, hogy a magyarellenes Szvoboda párt ifjúsági tagozatából alakult ki – ez az a párt, mely szerint a magyarok „megszállva” tartják Kárpátalját, és amely betiltaná nemzetünk himnuszát is. Itt érdemes idézni Karasz ez év február eleji egyik beszédének vonatkozó részét is: „Mára már olyan sok fegyvert kaptunk, nem azért, amit egyesek mondanak, hogy »a Nyugat segít rajtunk«, nem azért, mert a legjobbat akarják nekünk, hanem azért, mert mi elvégezzük azokat a feladatokat, amiket a Nyugat kiszabott, mert mi vagyunk az egyetlenek, akik készen állnak arra, hogy ezeket elvégezzék. Mert jól érezzük magunkat. Jól érezzük magunkat, amikor ölünk, és jól érezzük magunkat, amikor harcolunk, ők meg: »ejha, nézzük, mi lesz ebből!«”
Bár az ukránoknak vannak jogos panaszaik az oroszokkal szemben (ez a konfliktus bonyolult), mégis nehéz elképzelni, hogy magukra valamit is adó nemzetiszocialista németek anno osztrák testvéreiket gyilkolták volna amerikai zsidó bankárok pénzéből, vagy hogy magyar hungaristák székelyeket öltek volna zsidóbolsevik pénzből és fegyverrel, miközben azok megvetik lábukat magyar földön. Az ukránoknál most ehhez hasonlót láthatunk. Szláv egység vagy testvérharc? Bár az orosz hatalom inkább eurázsiai tradicionista, semmint fehér nacionalista, de egy megbuktatott Oroszország, ami így egy újabb, neoliberális nagyhatalommá válna az új NATO/EU/USA által támogatott vezetéssel, egy komoly veszteség lenne a hagyományos európai fehér civilizáció számára az ezt a rendet szétmarni akaró hatalom elleni harcban. Pont a „szemiták vezette Untermenschek” új Európájának már haladó állapotban lévő projektjét segítik így ezek az ukrán soviniszták, mert fontosabb nekik az oroszellenesség és a testvérharc – és ezzel a NATO/EU akolja –, mint például egy lehetséges pánszláv egység a fajkevert és degenerálódott, hanyatló Nyugat új rendje ellen. Lehetne pedig lehetőség az, hogy az ukrán nacionalizmus elkerüli a soviniszta testvérellenességet, elutasítja a neoliberális rendbe való besorozódást (és lassú halált), kialakítva a környező országokkal egy jó viszonyt, egy szláv blokkot, amivel viszonylag függetlenek maradnak, és a helyi oroszokkal jól bánnak, esetleg azoknak területi autonómiát adnak. Még ha érthető is, ha az ukránok nem akarnak orosz befolyás alá kerülni, jelenleg a választás csak az orosz rend vagy a degenerált, nemzetvesztő fertő. Tekintve, hogy aktívan segítik ennek a fertőnek az erőit, kijelenthetjük, hogy már választottak. Ennek fényében nyilván az is érthető, miért pénzeli őket egy zsidó, és miért kaptak zöld jelzést a neoliberális Nyugattól az utóbbi időben. Ez a hatalom messzebb tekint a jövőbe, és több mindenre rálát. Jelenleg Oroszország gyengítése, a háború kiterjesztése és elhúzása nekik hasznos – akkor is, ha ukrán civilek hullanak, ahogy a közel-keleti stratégiai rendezkedések keretében meg az ottani civilek hullottak. Mint megtudtuk a zsidó Madeleine Albright akkori amerikai ENSZ-nagykövettől, leendő külügyminisztertől a félmilliónyi ott meghalt gyerek kapcsán, még 1996-ban: „Szerintem ez egy nagyon nehéz választás, de az ár, szerintünk megérte.” A NATO-s Atlanti Tanács mosdatja például az Azovot, ezzel is segítve őket oroszellenes harcukban (a zsidó-globalista hatalmas fegyverarzenál mellett, amit kapnak), de ugyanígy mosdatták ezek az erők a szíriai „mérsékelt lázadókat” is, akiket szintén ágyútöltelékként használtak globalista stratégiai harcaikhoz (és ahol valószínűleg az oroszok segítsége mentette meg Szíriát a bukástól – ezt sem felejti nekik el az ellenséges hatalom). A Facebook, ahol eddig tiltva volt az Azov, immár feloldotta a tiltást, és dicsőíthető a csoport (mert oroszellenes harcot vívnak) – hovatovább: immár az „orosz megszállók” elleni erőszakra való felszólítást is engedélyezik.
Szomorú mindez, mert amúgy lenne sok gond, amivel ukrán nacionalisták foglalkozhatnának: például a kb. 76 ezer, többnyire nem fehér, indiai és néger vendégdiák (akik sok esetben maradni akarnak majd). Az izraeli haszid zsidók körében például hagyomány az ukrajnai szexturizmus, és a török szexturizmus és emberkereskedelem is közismert (a zsidók és törökök általi szexrabszolgaság ráadásul hosszú múltra tekint a térségben), amivel szintén kezdhetének valamit a férfiak, de szégyenszemre a feminista FEMEN az, ami ezzel a gonddal foglalkozik. Például: „Egy tanulmány kimutatta, hogy a szexuális szolgáltatásokat nyújtó ukrán nők 11%-a 12 és 15 év közötti. Néhány regisztrált esetben a prostitúcióban részt vevő ukrán lányok életkora mindössze 10 év volt.” (Ez az oroszoknál is komoly gond.) Jogos ukrán aggály lehet, hogy Putyin be akarja kebelezni Ukrajnát. Ez az egyesek által vélt szándék azon alapszik, hogy az orosz elnök tett megjegyzéseket arra, miszerint az ukránok tulajdonképpen oroszok, és hogy egy ilyen egyesülés elkerülhetetlen idővel (lásd: Revealing Ukraine, 16:20-tól): „Alapvetően úgy gondolom, hogy az orosz és az ukrán tulajdonképpen egy nép. Igazából ez egy nemzet. Nos, nézze, amikor ezek a területek, amik Ukrajna alapját képezik, Oroszországhoz voltak csatolva, mindez csak három régió volt. A kijevi régió, az északi régió és a déli. Senki sem tartotta magát másnak, mint orosznak. Mert min alapult mindez? Vallásos hovatartozáson.” Majd hozzáteszi:
Nos, tisztában vagyok vele, hogy idővel Oroszország ezen részének kialakult az identitása, és az embereknek ehhez meg van a joga. Később az Orosz Birodalom bomlasztására lettek használva. De alapvetően, és történelmileg, és ugyanabban a vallásban, rendelkezünk nagyon sok kapcsolódási ponttal. Családi kötelékekkel. Közeliekkel. Ez gyakorlatilag egy nemzet. Ugyanakkor, ha az Ukrajnában élő emberek egy jelentős része úgy érzi, hogy küzdenie kell, kihangsúlyozva identitásukat, és küzdeniük kell ezért, akkor Oroszországban ezt nem ellenzi senki. Én sem. Szem előtt kell tartanunk, hogy sok mindenben egyezünk. Felhasználhatjuk mindezt egy versenyképes előnyként bizonyos integrációs folyamatokban. Ez egy világos tény. De a jelenlegi kormány egyértelműen nem akarja ezt. De szerintem a józan ész uralkodik majd. Eljutunk majd arra a pontra, amit leírtam. Az egyesülés elkerülhetetlen.
A független Ukrajna elfogadását alátámasztani látszik, hogy Viktor Medvedcsuk, a Moszkva-barát Ellenzéki Platform – Az Életért párt vezetője szerint azonban az orosz és ukrán két külön nemzet, és egy önálló szomszédos országot képzel el, ami nem ellenséges az oroszokkal, Putyin pedig őt ezzel együtt támogatja, amint a filmből kiderül. Nem csupán támogatja politikailag, de személyes barátok is: Putyin Medvedcsuk lányának keresztapja. (Medvedcsukot a film óta nemrég letartóztatták, hazaárulással és a terrorizmus támogatásával vádolják, de állítólag megszökött a házi őrizetből.) Ez is azt mutatja, hogy Putyin nem ellenzi a független Ukrajna lehetőségét, nem feltétlenül bekebelezni akarja azt, amint egyesek vélik. Legalábbis még 2019-ben nem, de erre utal az is, hogy a jelenlegi háborús orosz követelések szerint Ukrajna megmaradhatna semleges országként, ha – amellett, hogy elfelejti a NATO/EU-csatlakozást – lemond a Krím-félszigetről, és elismeri Donbasz függetlenségét (korábban annyit szerettek volna, ha legalább az ottani oroszok autonómiát kapnak, de ezek szerint az már nem elég). Hogy ennek híján mi lesz, majd kiderül. Valóban, genetikai kutatások rámutattak már, hogy bár közeli rokonok persze, az ukránok elkülöníthetők az oroszoktól, ahogy más szláv népek is egymástól, valamilyen szinten. Bár „túlnyomórészt közös apai ági felmenőkkel” rendelkeznek (Balanovsky et al., 2008), mégis kirajzolódnak különbségek (Utevska et al., 2015). Mindemellett kulturálisan is már valamelyest elkülönülnek az oroszoktól. Nem csoda ez, elég ha felidézzük, milyen borzalmakon esett át az ukrán nép csak a 20. század alatt a német-szovjet présbe szorítva: de ott volt még a holodomor, Csernobil stb. Kiérdemelték nehézségek hosszas sorával, hogy nemzet legyenek, s mint olyan, megérdemelnek egy területet (akár önállóan, akár az Orosz Birodalom autonóm részeként). Mivel azonban nagyon sokszor változtak már a határaik, kérdés, melyik terület ukrán, melyik orosz – vagy, ha már itt tartunk: melyik magyar. Kondicionálás és képmutatás Érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi amerikai-atlantista ellenszenv az oroszok ellen jelentős mértékben helyezkedik az elmúlt kb. 6 év nagyszabású oroszellenes hisztériájának alapzatára. Donald Trump 2016-os elnökké választásával a sokkolt és magukból kikelt demokraták egyik mindent elsöprő összeesküvés-elmélete volt, hogy oroszok segítették hatalomra Trumpot, és hogy (egy prostituáltakra vizelő pornográf videó segítségével) zsarolják, s ezzel így irányítják őt. Ez utóbbi volt az ún. Steele-dosszié, és az egész hisztérikus elméletet ma már úgy ismerjük – a híres Watergate-botrány után szabadon –, hogy Russiagate. A Russiagate a fősodrat minden szintjét átitatta, és hatása máig tart, bár mára már végérvényesen megcáfolódott az eleve nevetséges, komoly alap nélküli elmélet, és kiderült az is, hogy a Demokrata Párt keze volt a dologban. Mindez azonban normalizálta az oroszellenességet, és az „orosz befolyás”, „orosz ügynökök”, a szinte minden mögött álló „Oroszország” mindennapos vádakká és szitokszavakká váltak (a zsidó befolyás és Izrael-lobbi továbbra is érinthetetlen, ami eleve mutatja, kik is rendelkeznek valódi befolyással…). Az „orosz” a „rossz” és „romlott” szinonímái lettek a köznyelvben. Ma pedig már szinte minden területen betiltanak és eltávolítanak mindenféle orosz dolgot, Dosztojevszkijtől Csajkovszkijig, vagy karmestertől opera-énekesnőig, orosz filmektől a vakcinákig. A napokban pedig az EU a Google-től kérte, hogy cenzúrázzák az orosz tartalmakat, amihez még a DuckDuckGo is csatlakozik, akik elvileg egy szabadabb keresőmotor lennének. Jogos ukrán aggály lehet, hogy Putyin be akarja kebelezni Ukrajnát. Ez az egyesek által vélt szándék azon alapszik, hogy az orosz elnök tett megjegyzéseket arra, miszerint az ukránok tulajdonképpen oroszok, és hogy egy ilyen egyesülés elkerülhetetlen idővel (lásd: Revealing Ukraine, 16:20-tól): „Alapvetően úgy gondolom, hogy az orosz és az ukrán tulajdonképpen egy nép. Igazából ez egy nemzet. Nos, nézze, amikor ezek a területek, amik Ukrajna alapját képezik, Oroszországhoz voltak csatolva, mindez csak három régió volt. A kijevi régió, az északi régió és a déli. Senki sem tartotta magát másnak, mint orosznak. Mert min alapult mindez? Vallásos hovatartozáson.” Majd hozzáteszi:
Nos, tisztában vagyok vele, hogy idővel Oroszország ezen részének kialakult az identitása, és az embereknek ehhez meg van a joga. Később az Orosz Birodalom bomlasztására lettek használva. De alapvetően, és történelmileg, és ugyanabban a vallásban, rendelkezünk nagyon sok kapcsolódási ponttal. Családi kötelékekkel. Közeliekkel. Ez gyakorlatilag egy nemzet. Ugyanakkor, ha az Ukrajnában élő emberek egy jelentős része úgy érzi, hogy küzdenie kell, kihangsúlyozva identitásukat, és küzdeniük kell ezért, akkor Oroszországban ezt nem ellenzi senki. Én sem. Szem előtt kell tartanunk, hogy sok mindenben egyezünk. Felhasználhatjuk mindezt egy versenyképes előnyként bizonyos integrációs folyamatokban. Ez egy világos tény. De a jelenlegi kormány egyértelműen nem akarja ezt. De szerintem a józan ész uralkodik majd. Eljutunk majd arra a pontra, amit leírtam. Az egyesülés elkerülhetetlen.
A független Ukrajna elfogadását alátámasztani látszik, hogy Viktor Medvedcsuk, a Moszkva-barát Ellenzéki Platform – Az Életért párt vezetője szerint azonban az orosz és ukrán két külön nemzet, és egy önálló szomszédos országot képzel el, ami nem ellenséges az oroszokkal, Putyin pedig őt ezzel együtt támogatja, amint a filmből kiderül. Nem csupán támogatja politikailag, de személyes barátok is: Putyin Medvedcsuk lányának keresztapja. (Medvedcsukot a film óta nemrég letartóztatták, hazaárulással és a terrorizmus támogatásával vádolják, de állítólag megszökött a házi őrizetből.) Ez is azt mutatja, hogy Putyin nem ellenzi a független Ukrajna lehetőségét, nem feltétlenül bekebelezni akarja azt, amint egyesek vélik. Legalábbis még 2019-ben nem, de erre utal az is, hogy a jelenlegi háborús orosz követelések szerint Ukrajna megmaradhatna semleges országként, ha – amellett, hogy elfelejti a NATO/EU-csatlakozást – lemond a Krím-félszigetről, és elismeri Donbasz függetlenségét (korábban annyit szerettek volna, ha legalább az ottani oroszok autonómiát kapnak, de ezek szerint az már nem elég). Hogy ennek híján mi lesz, majd kiderül. Valóban, genetikai kutatások rámutattak már, hogy bár közeli rokonok persze, az ukránok elkülöníthetők az oroszoktól, ahogy más szláv népek is egymástól, valamilyen szinten. Bár „túlnyomórészt közös apai ági felmenőkkel” rendelkeznek (Balanovsky et al., 2008), mégis kirajzolódnak különbségek (Utevska et al., 2015). Mindemellett kulturálisan is már valamelyest elkülönülnek az oroszoktól. Nem csoda ez, elég ha felidézzük, milyen borzalmakon esett át az ukrán nép csak a 20. század alatt a német-szovjet présbe szorítva: de ott volt még a holodomor, Csernobil stb. Kiérdemelték nehézségek hosszas sorával, hogy nemzet legyenek, s mint olyan, megérdemelnek egy területet (akár önállóan, akár az Orosz Birodalom autonóm részeként). Mivel azonban nagyon sokszor változtak már a határaik, kérdés, melyik terület ukrán, melyik orosz – vagy, ha már itt tartunk: melyik magyar. Kondicionálás és képmutatás Érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi amerikai-atlantista ellenszenv az oroszok ellen jelentős mértékben helyezkedik az elmúlt kb. 6 év nagyszabású oroszellenes hisztériájának alapzatára. Donald Trump 2016-os elnökké választásával a sokkolt és magukból kikelt demokraták egyik mindent elsöprő összeesküvés-elmélete volt, hogy oroszok segítették hatalomra Trumpot, és hogy (egy prostituáltakra vizelő pornográf videó segítségével) zsarolják, s ezzel így irányítják őt. Ez utóbbi volt az ún. Steele-dosszié, és az egész hisztérikus elméletet ma már úgy ismerjük – a híres Watergate-botrány után szabadon –, hogy Russiagate. A Russiagate a fősodrat minden szintjét átitatta, és hatása máig tart, bár mára már végérvényesen megcáfolódott az eleve nevetséges, komoly alap nélküli elmélet, és kiderült az is, hogy a Demokrata Párt keze volt a dologban. Mindez azonban normalizálta az oroszellenességet, és az „orosz befolyás”, „orosz ügynökök”, a szinte minden mögött álló „Oroszország” mindennapos vádakká és szitokszavakká váltak (a zsidó befolyás és Izrael-lobbi továbbra is érinthetetlen, ami eleve mutatja, kik is rendelkeznek valódi befolyással…). Az „orosz” a „rossz” és „romlott” szinonímái lettek a köznyelvben. Ma pedig már szinte minden területen betiltanak és eltávolítanak mindenféle orosz dolgot, Dosztojevszkijtől Csajkovszkijig, vagy karmestertől opera-énekesnőig, orosz filmektől a vakcinákig. A napokban pedig az EU a Google-től kérte, hogy cenzúrázzák az orosz tartalmakat, amihez még a DuckDuckGo is csatlakozik, akik elvileg egy szabadabb keresőmotor lennének. Mindeközben Oroszország is rákapcsolt a cenzúrára, és több liberális médiumot záratott be. Nem kizárt, hogy mindezzel idővel az ország méginkább jobbra tolódik politikailag, jobban megszabadulva a nyugati neoliberális befolyástól, politikai és kulturális területen. Az oroszok körében Putyin népszerűsége stabilnak tűnik egyelőre – azok, akik most hangosan ellenzik, zömében eleve ellenezték. Ha hihetünk a felméréseknek, az ukrajnai bevonulás óta Putyin népszerűsége inkább még növekedett is 60 százalékról 71-re. A kormányfüggetlen orosz Levada Központ adatai szerint pedig az oroszok több mint 66 százaléka a NATO-t, Amerikát vagy Ukrajnát okolja a konfliktusért, és csak 4% szerint Oroszország hibája. Érdemes azonban az ilyen adatokat ilyenkor óvatosan kezelni.
Az ukrán színtér zsidó befolyásának elemzése mellett rá kell mutatni azonban, hogy az oroszok sem mentesek mindettől. Bár Putyint annak idején arról ismerhettük meg, hogy (nagyjából) kisöpörte a zsidó oligarchákat, akik megszívták magukat a Szovjetunió bukása után, ma is jelen vannak egyesek. Például az orosz beavatkozás miatt szankcionált 3 oligarchából ketten zsidók voltak: a fivérpár Borisz és Igor Rotenberg. Azóta az oroszországi és izraeli állampolgár Roman Abramovics zsidó milliárdos is felkerült a szankcionáltak listájára, annak ellenére, hogy számos izraeli szervezet kérte: ne büntessék Abramovicsot, mert függenek hatalmas adományaitól, amivel a megszálló telepesmozgalmat vagy a holokausztmúzeumokat támogatja. Ezen túl Putyin nagyon jó viszonyt ápol a Chabád Lubavics, zsidó felsőbbrendűséget valló szektával is. Annyi viszont jelentős különbség, hogy – ellenben Ukrajnával, ahol domináns a befolyásuk – míg Putyin hagy ezen zsidóknak egy bizonyos mozgásteret, nem engedi nekik át az irányítást: Oroszország eurázsiai/szláv hatalom. Jelenleg úgy tűnik, hogy a globalista blokk terve Ukrajna Afganisztánná tétele: egy éveken át tartó konfliktus, amiben az ágyútöltelék Ukrajna (és, ha mindez tovább fokozódik, esetleg más országok) Oroszország kifárasztására szolgál, mely ugyanakkor, idővel akár belső feszültségeket is eredményezhet, és egy kívülről támogatott „színes forradalommal” puccs is elérhető lehet. A már említett RAND-tanulmányra itt érdemes emlékeztetni ismét, ami kb. ezt vázolja fel. Valóban, az afganizálódás folyamatban van. A Reuters cikkéből megtudjuk, hogy: „Az Európai Unió »tabut döntött« azzal, hogy első alkalommal állapodott meg arról, hogy közösen finanszíroz fegyverszállításokat egy harmadik országnak, hogy segítsen Ukrajnának az orosz invázió elhárításában – jelentette ki Josep Borrell, az EU külügyi vezetője. […] Az EU 450 millió eurót biztosít fegyverekre Ukrajnának, és 50 millió eurót nem halálos eszközökre az EPF-ből.” Az EPF (Európai Békekeret) a tagállamok pénzéből adódik össze, így magyarok is finanszírozzák mindezt. Lásd még: „Magyarország hozzájárult az Európai Békekeret (EPF) aktiválásához, amely lehetővé teszi, hogy az EU fegyvereket szállítson Ukrajnának…” És persze Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását is. Amint John Mearsheimer politológus megjegyezte: „Az orosz vezetők szemében az EU-bővítés a NATO trójai falova.” Következtetések
Tanulságként vonhatjuk le a jelenlegi háború kapcsán, hogy az ún. „civil szervezeteket” komolyan kell venni, mert súlyos károkat okozhatnak. Ezek gyakran idegen hatalmak, vállalatok vagy milliárdosok felforgató hadseregei egy modern hadászati stratégiával, betiltásukkal nem kell szégyellősködni. Az „NGO”-k – pénzük, befolyásuk, kiképzett aktivistáik, propagandájuk stb. – nélkül talán nem lett volna Maidan, és nem úgy alakul a helyzet, ami a 2014-ben kezdődött, majd idén februárban elfajult háborúhoz vezetett. Az oligarchák veszélye szintén ismét egyértelmű: zsidó pénzek által finanszírozott osztagok nélkül talán nem alakult volna ki a donbaszi háború, és valószínűleg ma nem lenne Zelenszkij-kormány sem Ukrajnában, így talán ukrán-orosz háború se lenne (ami eleve szorosan köthető a donbaszi helyzethez és a kormányhoz, amint Putyin rendszeresen világossá tette azt két hivatkozott februári beszédében). Nem lenne több száz civil halott, és ki tudja, mit hoz még ez a konfliktus… Régi bölcselet – és mint minden olyan, rendszeresen beigazolódik –, ami szintén tanulság: a jelenleg a Nyugatot zömében uraló degenerált, neoliberális-globalista elit elképesztően álszent, képmutató, hazug és végtelenül aljas. Bármennyi civil „báb” életét feláldozzák a sakktáblájukon.
Egy másik tanulság nekünk magyaroknak mindebből még, hogy az etnikai konfliktusokkal óvatosan kell bánnunk. Sok sérelmünk és jogos panaszunk van szerbekkel, tótokkal, románokkal, vagy akár ukránokkal és több mással szemben, de figyelmesnek kell lennünk, hogy ne használják ki ezen konfliktusainkból adódó ellentéteinket egy hosszútávon károsabb folyamat előidézéséhez azok, akik ezt teszik már évezredek óta. Nehéz néha a nemzeti érdekérvényesítés (és ezzel a szomszédos népekkel való esetleg szükséges szembeszállás), és a faji-civilizációs fennmaradás között okosan navigálni, de fontos. Ha megnyitjuk házunk ajtaját egy sereg patkány előtt, hogy azzal elriasszuk azt, akivel civakodunk éppen, nem békés otthont, hanem egy patkányokkal elárasztott házat kapunk. |
Kapcsolódó írás:
Legolvasottabb írások695 times!
