Kategória: Média

Folytatás – Az ortodoxok és a katolikusok 440 év után ugyanazon a napon ünnepelhetik a húsvétot

„A te Krisztusod már feltámadt? Az enyém majd jövő vasárnap” folytatása [2022.11.19.-ei hírünk folytatása, adalék hozzá) Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka egy nemrégiben Törökországban adott interjúban kifejtette, hogy az ortodoxok és a katolikusok együtt dolgoznak a húsvét dátumának egységesítésén.

„A te Krisztusod már feltámadt? Az enyém majd jövő vasárnap”

Nem szoktunk liberális orgánumok írásait megosztani, de most kivétel teszünk, mert érdekes hírt közöltek. Néhány nappal ezelőtt római zarándokok előtt tartott beszédében I. Bartholomaiosz, Konstantinápoly ökumenikus pátriárkája elmondta: Bahreinben beszélt Ferenc pápával arról, hogy együtt kellene ünnepelniük a katolikus és az ortodox húsvétot.

Szívhang miatt őrjöngők

A Hétfajdalmú Szűzanya ünnepén KÉT MAGYARORSZÁG – Az, hogy remek döntés született, abból is látszik: a halálkultusz hívei tombolnak Történelmi nap a mai: hatályba lépett Pintér Sándor „szívhangrendelete”. A belügyminiszter döntése nyomán a magzatuk meggyilkolását kérelmező nőknek immár meg kell hallgatniuk gyermekük szívhangját, egy pillantást kell vetniük ultrahangképére.

Sátánfattyak: II. fejezet – Az abortusz „szentélyévé” válna Kalifornia állam

Az abortusz „szentélyévé” válhat Kalifornia állam, ha az amerikai legfelsőbb bíróság visszavonja az Egyesült Államok abortusztörvényét. A demokraták és a republikánusok régóta szemben állnak a kérdésben, ám most úgy tűnik, hogy a vallás és az élet védelme mellett érvelő konzervatívok álláspontja győzedelmeskedhet az ügyben.

Latinul misézni

írásunknak ezt a címet is adhattuk volna: A modern és a hagyományos a katolikus egyházban. Mindjárt hozzá is kell tennünk, hogy a modern fogalma alatt nem a templomokban megjelenő digitális kijelzőket, az egyházközösségek immár természetesnek vett internetes honlapjait értjük. Annál inkább gondolunk a katolikus egyház alapját, központi elemét jelentő liturgia felfogásában, ünneplésében jelentkező változásokra.

A gender elmélet alapja és a Reimer ikrek este

“Amikor egy sátánista orvos találkozik egy idióta házaspárral és iker fiúgyermekeivel” „A gender ideológia hosszú utat tett meg az 1960-as évek óta, amiben úttörő szerepet játszott dr. John Money kanadai pszichiáter, aki az első kutatók között hangoztatta, hogy »a társadalmi nem egy szociális konstrukció«, vagyis azok a normák, viselkedési szokások és szerepek, amelyeket a nőkre, […]