Nyomtatás Nyomtatás

Egy önmegsemmisítő szinódus

Karácsonyi meglepetés

A Püspöki Szinódus Főtitkársága a múlt héten kiadta a Szinódus a Szinódusi Egyházért kontinentális szakaszának munkadokumentumát (WD). Ez bátran megkérdőjelezi a különböző katolikus tanokat azzal az ürüggyel, hogy a Szentlélekre hallgatnak, aki figyelemre méltó módon valahogy azok panaszain és kritikáin keresztül szólal meg, akik elutasítják azt, amit az Egyház tanít és mindig is tanított.

A világ minden tájáról származó, a katolikus doktrínának ellentmondó hozzászólásokat jóváhagyással idézik vagy összegzik, mert „különösen erőteljes, szép vagy pontos módon fejezik ki azokat az érzéseket, melyeket számos jelentésben általánosabban kifejeznek.” (6. bek.) Ezek az érzések a Lélek által ihletett igazság vélelmét élvezik, míg a doktrínák elidegenedést és bánatot okoznak.

Egy amerikai plébániai csoport megjegyzései emblematikusak: „A zsinati folyamat középpontjában egy olyan egyház víziója áll, amely Jézus tanítása szerint képes a radikális befogadásra, a közös hovatartozásra és a mély vendégszeretetre: ‘Ahelyett, hogy kapuőrökként viselkednénk, akik megpróbálnak másokat kizárni az asztaltól, többet kell tennünk azért, hogy az emberek tudják, hogy itt mindenki helyet és otthont találhat’”. (31. bek.) A WD továbbá kifejti, hogy „[a] zsinati tapasztalat úgy olvasható, mint az elismerés útja azok számára, akik nem érzik magukat kellően elismertnek az egyházban.” (32. bek)

Ki érzi magát tehát kirekesztettnek? „Azok között, akik értelmesebb párbeszédet és befogadóbb teret kérnek, megtaláljuk azokat is, akik különböző okokból feszültséget éreznek az egyházhoz tartozás és saját szeretetkapcsolataik között, mint például újraházasodott elváltak, egyedülálló szülők, poligám házasságban élők, LMBTQ emberek stb.” (39. bek.) Ezt másodszor is megemlítik: „Számos összefoglaló is hangot ad annak a fájdalomnak, hogy nem jutnak hozzá a szentségekhez, amit az újraházasodott elváltak és a poligám házasságban élők tapasztalnak. Nincs egyetértés abban, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket.” (94. bek.)

Ki panaszkodik még? „Figyelmes meghallgatás után számos jelentésben kérik, hogy az Egyház folytassa a mérlegelést egy sor konkrét kérdéssel kapcsolatban: a nők aktív szerepe az egyházi testületek vezetői struktúráiban, megfelelő képzettséggel rendelkező nők lehetőségei a plébániai prédikációra, és a női diakonátus. Sokkal nagyobb véleménykülönbség mutatkozott a nők pappá szentelésének kérdésében, melyet egyes jelentések szorgalmaznak, míg mások lezárt kérdésnek tekintenek.” (64. bek.)

A megoldás? „[Az] egyházi kultúra átalakítása a világ üdvösségéért, ami konkrétan egy új kultúra létrehozásának lehetőségéhez kapcsolódik, új gyakorlatokkal és struktúrákkal.” (60. bek.)

Hogyan jutunk el ide? „[A]z Isten népeként együtt járni megköveteli, hogy felismerjük a folyamatos egyéni és közösségi átalakulás szükségét. Intézményi és pasztorális szinten ez az átalakulás az egyház, annak struktúráinak és stílusának ugyancsak folyamatos reformját jelenti, a folyamatos ‘aggiornamento’ [modernizálás] iránti törekvés nyomán…” (101. bek.)

Az Egyház tanítása a probléma, melyet Krisztus adott. Az Egyházat arra kérik, hogy komolyan tárgyaljon olyan tanítások elvetéséről, melyek ellentmondanak a hitnek és az alábbiak vágyainak:

  • azok, akik házasságtörő második „házasságban” élnek,
  • olyan férfiak, akiknek két, három vagy több feleségük van,
  • homoszexuálisok és biszexuálisok,
  • olyan emberek, akik úgy gondolják, hogy nem az a nemük, aminek születtek,
  • nők, akik diakónussá és pappá szentelést akarnak,
  • laikusok, akik Istentől a püspököknek és papoknak adott hatalmat akarják.

Erősíti vagy elősegíti itt bármi is a Krisztus tanításaihoz való hűséget? Természetesen nem. Itt az egyház megváltoztatásáról van szó.

Valaki az Egyesült Királyságból tette a legtalálóbb megjegyzést az egész dokumentumban: „Nem bízom a szinódusban. Úgy gondolom, hogy arra van hivatva, hogy Krisztus tanításait tovább változtassa, és az Ő egyházát tovább sebezze.” (18. bek.)

Ennek az önpusztító társadalmi folyamatnak a következő szakaszában – a 2023 elejére tervezett kontinentális gyűléseken – a világ püspökei azt az utasítást kapják, hogy:

minden Közgyűlés egyházi és ne csak püspöki legyen, biztosítva, hogy összetételük megfelelően képviselje Isten népének sokféleségét: püspökök, presbiterek, diakónusok, felszentelt nők és férfiak, laikusok és nők. . …különös figyelmet kell fordítani a nők és a fiatalok (laikusok és laikus nők, felszentelt férfiak és nők a képzésben, szeminaristák) jelenlétére; a szegénység vagy marginalizálódás körülményei között élő emberek és azok, akik közvetlen kapcsolatban állnak ezekkel a csoportokkal és személyekkel; más keresztény felekezetek testvéri küldöttei; más vallások és hitbeli hagyományok képviselői; és néhány vallási hovatartozással nem rendelkező személy. (108. bek.)

E lista ismeretében a püspökök kisebbségben lesznek.

És az ő szerepük? „[A]zt kérik tőlük, hogy találják meg a megfelelő módokat a Záródokumentum érvényesítésére és jóváhagyására vonatkozó feladatuk elvégzésére, biztosítva, hogy az egy autentikusan szinódusi út gyümölcse legyen, tiszteletben tartva a lezajlott folyamatot és hűen Isten népe különböző hangjaihoz az egyes kontinenseken.” (108.bek.) (Kiemelés a szerzőtől)

Más szavakkal, a püspököknek, mint jegyzőkönyvvezető titkároknak kell működniük. Nem azt javasolják, hogy biztosítsák a gyülekezet hűségét az egyház tanításához.

A WD felszólítja az egyházat, hogy „átláthatóan” működjön. (79. bek.) Jó kiindulópont lenne, ha a Szinódusi Titkárság közzétenné az összes beérkezett írásbeli beadványt. Volt-e például olyan, ahol megsiratták Krisztusnak az Eucharisztiában való valóságos jelenlétébe vetett hit elvesztését; a papi hivatások hiányát a fejlett világban; a szentmisék látogatottságának, a kereszteléseknek és a templomi esküvőknek a meredek csökkenését; azt a botrányt, hogy püspökök és bíborosok ismételten, nyilvánosan ellentmondanak az Egyház tanításának; a katolikus hívek elvándorlását az evangélikál egyházak felé; a katolikus iskolarendszer összeomlását a fejlett világban; a liturgikus visszaélések széles körű jelenségét, miközben a hagyományos latin mise ünneplését keményen korlátozzák vagy akár be is tiltják; a vallásos rendek összeomlását a szekularizáció, a doktrínális hűség és az aszketikus élet elutasítása miatt.

Egyértelműen nyílt forradalom zajlik ma az Egyházban, egy kísérlet arra, hogy meggyőzzön minket arról, hogy az eretnekség és az erkölcstelenség elfogadása nem bűn, hanem inkább válasz a Szentlélek hangjára, amely olyan embereken keresztül szól, akik úgy érzik, hogy egy olyan egyház marginalizálta őket, amely eddig hűtlen volt küldetéséhez.

A WD megállapítja: „Egy bibliai képet használva azt mondhatnánk, hogy a szinodális út a kollektív száműzetés tapasztalatából való visszatérés első lépéseit jelzi, melynek következményei Isten egész népét érintik: ha az egyház nem szinodális, senki sem érezheti magát igazán teljesen otthon.” (24. bek.)

Imádkozzunk, hogy a szinódusi atyák és az összes püspök kiálljon és megvédje az Egyház tanítását és gyakorlatát ezzel a Vatikán által támogatott önpusztító gyakorlattal szemben. Lelkek forognak kockán.

Kép: Az özönvíz előestéje, William Bell Scott festménye, 1865 [Tate Galéria, London]. Egy “züllött keleti herceg és udvartartása Noéval és családjával, akik túlzottan is tudatában vannak az égen lévő baljós felhő jelentőségének, belépnek a bárkába.”
Forrás: gloria.tv ( angol nyelven)

A munkadokumentum angol nyelven INNEN letölthető!

Legolvasottabb írások114 times!

Print Friendly, PDF & Email