Ha nincs apa, legyen az isteni vagy emberi, akkor nincs teremtés
Az uralkodó vélekedés szerint az abortusz a nők ügye. Hiszen ő az, aki megfogan, majd eldönti, hogy kihordja-e a várandósságát vagy abortuszra adja a fejét.
A Roe kontra Wade ítélet megsemmisítésére adott heves reakció szinte kizárólag a nők részéről érkezik. A „mi testünk, a mi méhünk és a mi döntésünk”, a jól hangzó mantra szerint.
Másrészt az apa, úgy tűnik, hogy kikerül a képből. Nem halljuk, hogy a férfiak követelnék a választásukat.
A férfiaknak valójában nincs joguk megvétózni párjuk abortuszra vonatkozó döntését, még akkor sem, ha ez a cselekedet az utolsó esélyük, hogy biológiai apák lehessenek.
Úgy tűnik, hogy a férfi oldal teljesen irrelevánsnak tűnik az abortusz kérdésben. Vagy az apák háttérbe szorítása csak egy égbekiáltó mulasztás?
A férfi az, aki a várandósságot kezdeményezi. Ez sokkal jelentősebb, mint azt a legtöbben gondolják. Ha az abortusz kérdését úgy tágítjuk ki, hogy ez Istent is magában foglalja, akkor kezdjük látni az élet kezdeményezőjének elsődleges fontosságát. A Teremtő Istent éppen azért nevezik „Atyának”, mert ő kezdeményezte a teremtést. Ha nincs Atya, nincs teremtés sem. Az Atya Isten teremtő aktusának elutasítása egyben a teremtett rend, és így az erkölcsi törvény elutasítását is jelenti. Ebben a tekintetben az egész teremtés tulajdonképpen megszakadna.
Az apának két elsődleges szerepe van. Az első az élet elindítása. A második, hogy gondoskodjon róla.
Nos, elég jól tudjuk, hogy az apák a földön általában véve szánalmasan elhanyagolják a második szerep betöltését. A nő elveszti a tiszteletét az olyan férfi iránt, akinek egyetlen érdeke az új életet elindító aktus. „Nem fogom kihordani a gyerekedet” – hangzik a nő gyakori válasza.
Elutasítja a gyermeket, mert ő már megtette. Elutasította a férfit. Az apának az elutasítása akkor jelent meg először a világ színpadán, amikor ősszüleink elutasították Isten atyaságát. Ádám és Éva nem utasíthatta el az Atya Isten életkezdeményező cselekedetét, de elutasíthatták atyai gondoskodását. Így elindulhattak saját útjukra, teljesen magukra hagyatkozva.
II. János Pál pápa A remény küszöbének átlépése című könyvében igen mély kijelentést tesz erről az elutasításról:
„Az eredendő bűn megpróbálja eltörölni az apaságot, megsemmisítve annak sugarait, amelyek áthatolnak a teremtett világon, kétségbe vonva Isten igazságát, aki a szeretet, és az emberben csak az úr-szolga viszony érzetét hagyva meg.”
Első szüleink büszkesége arra késztette őket, hogy azt higgyék, nincs szükségük Isten atyai gondoskodására. Azzal, hogy elutasították őt, elutasították a szerető gondoskodást, amelyet ő, mint a szeretet, kész volt biztosítani számukra. De e gondoskodás és vezetés nélkül az emberek Isten gondoskodásának megcsúfolásává válnak, és azt egy úr-szolga kapcsolattal helyettesítik. Az emberi uralom nem megfelelő helyettesítője az isteni uralomnak. Az Istennel való kapcsolat nélkül az emberek hatalommal uralkodnak, ahogy azt a történelem során bőségesen tanúsították.
Jacques Maritain Igazi humanizmus című könyvében azt állítja, hogy „az antropocentrikus humanizmus nevét az embertelen humanizmus elnevezésből kapja, és dialektikáját szükségképpen a humanizmus tragédiájának kell tekintenünk.” Henri de Lubac az Isten nélkül uralkodni akaró, különféle ateistákról szóló klasszikus tanulmányban, Az ateista humanizmus drámája című művében arra a következtetésre jut, hogy „az ember Isten nélkül nem tudja megszervezni a világot a saját maga számára, Isten nélkül pedig a világot ember az ember ellen tudja megszervezni. A kizárólagos humanizmus embertelen humanizmus.”
Az Atya Isten az emberi atyák legfőbb példaképe. Ennek megfelelően az embernek, aki azáltal válik apává, hogy szexuálisan életet indít el, ezt a cselekedetet az általa kezdeményezett élet iránti szeretetteljes gondoskodással kell összekötnie. Ezért az apa szerepe az abortuszhoz való viszonyban döntő jelentőségű.
A távoli apa kevéssé vagy egyáltalán nem törődik utódaival. Kényszerhelyzetben hagyja az általa megtermékenyített nőt.
A Roe kontra Wade ítélet megsemmisítését az abortusz megsemmisítésével kell folytatni. Ez a második megsemmisítés azonban nagymértékben függ attól, hogy a férfiak felhagynak-e kéjvágyukkal, miközben olyan hiteles apaságot választanak, amely összekapcsolja az élet elindítását az életről való gondoskodás szeretetteljes elkötelezettségével.
Következésképpen az abortusz nem egyszerűen a nők ügye. Gyökerét tekintve nagyon is a férfiak ügye, különösen azé a férfié, aki nem hajlandó teljes értékű apa lenni.
Ez azt is jelenti, hogy Isten, az Atya elutasítása és az apaság eltörlésére irányuló következetes kísérlet egyben az Isten által létrehozott és minden vallásban ünnepelt erkölcsi rend elutasítása is.
Will és Ariel Durant A történelem tanulságai című könyvükben megjegyzik, hogy „a történelemben a mi időszámításunk előtt nincs jelentős példa arra, hogy egy társadalom sikeresen fenntartotta volna az erkölcsi életet a vallás segítsége nélkül“.
Az abortusz reform majd akkor kezdődik, amikor a férfiak úgy reformálják meg az életüket, hogy az apaságot egyszerre tekintik nagy kiváltságnak és nagy felelősségnek. Istenre, mint az apaság kiemelkedő példaképére tekintve ellenállnak majd az eredendő bűnnek, amely az apaság eltörlésére irányuló kísérlet, és elfogadják az apaság teljességét, amely az új élet elindítását az élethosszig tartó gondoskodással ötvözi.
Forrás: karizmatikus.hu
Legolvasottabb írások184 times!
