Az alábbiakban Vitus Huonder püspök tanúságtételének a Certamen YouTube-csatornáján sugárzott három videó közül az első epizód átirata olvasható.
1. Az út a Szent X. Pius Társulathoz
2015. január 9-én kelt levelemben kaptam a Szent X. Pius Társaság (SSPX) képviselőivel való párbeszéd megkezdésére vonatkozó megbízást. A levél a Római Hittani Kongregáció akkori prefektusától, Gerhard Müller bíborostól érkezett. Az elképzelés az volt, hogy baráti-interperszonális kapcsolatot alakítsanak ki a közösséggel. Másrészt az egyház tanbeli kérdéseivel is foglalkozni kellett volna. Ezek a II. vatikáni zsinat (1962-1965) dokumentumaihoz kapcsolódó kérdések voltak, valamint a korábbi évek római kihirdetéseivel kapcsolatos kérdések. Külön említést kellett tenni a liturgiával kapcsolatos kérdésekről, konkrétan a hiteles római szentmisével kapcsolatban. A további témák az egyház megértését, az ökumenizmust, az egyház és az állam kapcsolatát, a vallásközi párbeszédet és a vallásszabadságot érintették.
Ez a megbízatás 2015. április 9. óta rendszeres kapcsolatfelvételhez vezetett az SSPX-szel, a generális elöljáróval, valamint más képviselőkkel. A kapcsolatok és a megbeszélések célja az volt, hogy előkészítsék az utat az SSPX kánoni elismeréséhez.
A 2015. április 17-én a svájci St. Gallenben, Oberrietben tartott találkozó különösen fontos volt. Több fontos teológiai témát vitattak meg. E megbeszélések alapján írtam egy jelentést a Vatikán Ecclesia Dei Bizottsága számára. A kapcsolatok előrehaladtával elmélyedtem az SSPX alapítójának, Marcel Lefebvre érseknek az életrajzában és írásaiban. Így egyre jobban megismertem az SSPX teológiai érveit, aggodalmait és céljait. 2019-ben, 77 éves koromban fejeztem be szolgálatomat Chur egyházmegyés püspökeként. Ezután lehetőségem nyílt arra, hogy az SSPX egyik intézetébe vonuljak vissza. Ezt az Ecclesia Dei Bizottság pozitívan értékelte. A Bizottság is kifejezetten erre bátorított. Ez lehetőséget adott arra, hogy jobban megismerjem a Társulat belső életét és munkáját. Így, mint tapasztalt egyházmegyés püspök, össze tudtam hasonlítani a Társulatban a hit helyzetét egy “normális” egyházmegyében vagy plébánián uralkodó helyzettel. Ezáltal reméltem, hogy jelentéseket küldhetek Ferenc pápának.
2. Egy élet szakaszai
Az SSPX-szel folytatott megbeszélések szempontjából nagy jelentősége van a Zsinat egyik kortársának élettapasztalatának. Ezért szeretném először is tömör áttekintést adni saját múltamról. Fontosak számomra az életemet meghatározó pápai pontifikátusok. Mert minden az Egyházról és a hitről szól. Mely pápákkal találkoztam? Mely pápákat ismerem? Mivel 1942-ben születtem, jól emlékszem XII. Pius pápa magas, sovány alakjára. Emlékszem X. Pius és Maria Goretti két akkori szentté avatására is. Amikor XII. Pius 1958-ban meghalt, 16 éves voltam. Ezt a pápát általában nagyra becsülték.
Végül is bölcsen és óvatosan vezette át az egyházat különböző nehéz helyzeteken: Világháború, a kommunista korszak, az újonnan felmerülő etikai kérdések. Enciklikái és egyéb kijelentései ma is alapvető teológiai jelentőségűek. Újra és újra vissza kell majd nyúlnunk ezekhez a dokumentumokhoz.
Aztán megtapasztaltam XXIII. János pápa pontifikátusát (1958-1963). Az 1962-es misekönyv a ma használt hagyományos római rítussal az ő hivatali idejéből származik. János pápa meghirdette a II. vatikáni zsinatot, elrendelte annak előkészítését, és 1962-ben megnyitotta azt. Ebben az időben én még gimnazista voltam.
VI. Pál pontifikátusával (1963-1978) nagy változások történtek az Egyházban. E pápa alatt szenteltek pappá 1971-ben. Ez a tényleges pontifikátus a zsinat, és így fordulópont az Egyházon belül. Maga a pápa, aki látszólag konzervatív volt, nagyon kedvelte a liberális, progresszív köröket. Ő támogatta őket. A pontifikátus a maga jelentőségét az új liturgia 1969-es bevezetésével nyerte el. Ez a bevezetés a Missale Romanum ex decreto Concilii Oecumenici Vaticani II instauratum apostoli konstitúcióval történt. Ez volt a kezdete az Egyház belülről okozott nagy szenvedésének. Ez a mai napig tart. Az elmúlt évtizedekben semmi sem bontotta meg jobban az Egyház egységét, mint az új liturgikus rend.
I. János Pál pápa pontifikátusa (1978) rövid volt, míg II. János Pál pápa (1978-2005) uralkodása hosszú. Nevezhetjük a II. vatikáni zsinat bevezetésének és megszilárdításának pontifikátusának. Ez különösen a számos enciklikában és más doktrinális dokumentumban, az új Egyházi Törvénykönyv (1983) kiadásában, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusának kidolgozásában (1992) vált kézzelfoghatóvá. Ebben az összefüggésben ki kell emelnünk a pápa kezdeményezését az úgynevezett Assisi találkozóra (1986. október 27.). Ez egy imatalálkozó volt a világ vallásainak képviselőivel. Sok hívő számára ez az esemény óriási megrázkódtatást jelentett. Ehhez társult az Egyház vezetésébe és ortodoxiájába vetett bizalom általános elvesztése.
XVI. Benedek pápa (2005-2013) János Pál pápát követte II. János Pál 2007-ben Chur püspökévé nevezett ki. Az ő hivatali ideje a folytonosság pontifikátusa – legalábbis a kívánt folytonosságé. XVI. Benedek pápa kevesekhez hasonlóan érzékelte a II. vatikáni zsinat és az azt követő időszak által az Egyházban okozott szakadást. Ezt a szakadást a folytonosság teológiájával próbálta áthidalni, különösen a liturgia tekintetében. Ehhez kidolgozta az úgynevezett folytonosság hermeneutikáját. Pontifikátusa a kiengesztelődés pontifikátusa volt, valóban kísérletet tett e seb begyógyítására.
XVI. Benedek pápa igyekezett korrigálni a zsinat negatív következményeit. Ebből a szempontból ki kell emelnünk a 2007-es évet, az ugyanezen év július 7-én kiadott Motu proprio Summorum Pontificum apostoli buzdítás évét. Ezzel a pápa a hagyományos római liturgiát akarta visszaállítani az Egyházban. 2009-ben feloldotta Lefebvre érsek és az általa felszentelt SSPX püspökök igazságtalan kiközösítését is. Ezzel részben helyrehozott egy igazságtalanságot, amely súlyosan nyomasztotta az Egyházat.
2013-ban Ferenc pápa vette át az egyház vezetését. Pontifikátusát, ahogyan az addig kirajzolódik, a szakítás pontifikátusának nevezhetjük. Ez a hagyományokkal való szakítás. Ezt tükrözi, hogy folyamatosan elmarasztalja a hagyományt és a hozzá ragaszkodó híveket. Másrészt olyan cselekedeteket vállal, amelyek egyértelműen ellentétesek a Hagyománnyal (pl. szinkretista istentiszteleti cselekmények, mint Kanadában). Ez a szakítási akarat különösen a két apostoli buzdításban, a Traditionis custodes (2021. július 16.) és a Desiderio desideravi (2022. június 29.) apostoli buzdításban nyilvánul meg. Ezekkel az írásokkal a pápa ki akarja irtani a hagyományos római liturgiát. Mi több, az úgynevezett világvallás lelkes védelmezőjének mutatkozott. A hívek közül sokak számára ez buktatót jelent. Ami azonban az SSPX-et illeti, fontos a gyónási joghatóságról és a házasságkötés jogköréről szóló rendelete.
3. Visszavonulás
Térjünk vissza a Szent X. Pius Társulathoz. Az SSPX-szel való kapcsolat, történelmének tanulmányozása és a teológiai kérdések elmélyítése révén új perspektívát kaptam. Új látásmód az Egyház életének elmúlt hetven, nyolcvan évére. Beszélhetünk egy retractatio-ról, a hit állapotának új megítéléséről a zsinat idején és utána. Világosabbá vált számomra, hogy miért jutott az Egyház oda, ahol ma van. Ma, 2023-ban az Egyház történelmének egyik legnagyobb válságában van. Ez egy belső válság, amely az egyház életének minden területére kiterjed: az igehirdetésre, a liturgiára, a lelkipásztorkodásra és a kormányzásra. Ez a hit mély válsága.
Aki elmélyül az SSPX történelmi fejlődésében és életében, önkéntelenül is találkozik ennek a válságnak az okával és gyökereivel. Az SSPX ugyanis bizonyos értelemben ennek a válságnak a gyermeke. Annyiban az, amennyiben alapítója ennek az intézménynek a létrehozásával akart reagálni a válságra, és ezzel segíteni az Egyházat. Elsősorban az Egyház hitével és a bizonytalan és elhagyott hívőkkel foglalkozott. A II. vatikáni zsinat után történtek nyomán sokan váltak pásztor nélküli juhokká. Az érsek számára a cselekvés oka elsősorban a lelkek üdvössége (CIC 1983 Can. 1752), valamint a hit tisztaságának megőrzése volt. Mert a hit az üdvösséghez vezető út. Ezért nem szabad meghamisítani. Ebből az elvből kiindulva kell az SSPX-et és alapítóját szemlélni és megítélni! Ebben az értelemben
Ferenc pápa ebben az értelemben szólt hozzám, és azt mondta: “Ők nem skizmatikusok.”
4. A válság oka
Térjünk át a kérdésre: mi az oka az Egyház súlyos válságának? Mint már jeleztük, az Egyház súlyos válságának oka az egyházi élet hetven-nyolcvan évvel ezelőtti fejlődésében rejlik. Ez nagyjából egybevág az én eddigi életemmel. De legyünk őszinték: a válság kezdetei megelőzték a II. vatikáni zsinatot. A zsinat (1962-1965) és az azt követő időszak viszont a korábbi tanítóhivatal és az egyház korábbi gyakorlata elleni hivatalos – gyakran csendes, de sikeres – támadások kiindulópontjává vált. Ezek az átadott hit elleni támadások voltak. Ezeket a támadásokat azok a püspökök és teológusok indították, akik nem akarták elfogadni a modernizmus elutasítását. Hasonlóképpen nem akarták elfogadni az Egyháznak a társadalmi élet bizonyos területeitől való elhatárolódását. Az eredmény egy gyakran észrevétlen, rejtett, rejtőzködő eltávolodás volt a hagyománytól, az Egyház hiteles tanításától, mind a zsinat dokumentumaiban, mind az azt követő tanítóhivatalban és határozatokban. Itt rejlik az Egyház válságának mélyebb oka. Ez az oka annak is, hogy az SSPX alapítója, Lefebvre érsek miért nem tudta fenntartás nélkül követni a zsinat útmutatását és tanítói döntéseit, valamint a zsinatot követő hivatalos egyházi közleményeket. Álláspontja tényszerűen indokolt volt, és teljes mértékben összhangban állt az Egyház hitével. Többet kellett volna hallgatni rá. Az ellene hozott intézkedések súlyos igazságtalanságot jelentettek, mert könnyen bizonyítható, hogy az Egyház kormányzása eltávolodott a Hagyománytól. Ez nem az érsek szubjektív és érzelmi megítélése!
Az érsek álláspontja a zsinattal kapcsolatban világosan kifejeződött a János Pál pápával való találkozóján, 1978. november 18-án. Ez az álláspont is teljesen helyes. Egy levélben a prelátus a következőket jelenti: “Ami a Zsinatot illeti, azt mondtam [a pápának], hogy kész lennék aláírni egy ilyen mondatot: ‘Elfogadom a zsinat aktáit a hagyomány fényében értelmezve’. Ő ezt teljesen kielégítőnek és teljesen normálisnak találta“.
Az érsek hozzáállása Péter székéhez és Krisztus helytartójához szintén helyes. Például ezt mondja: “Bizonyos, hogy a pápát liberális eszmék hatják át… Ha ez a tény megtiltja, hogy kövessük őt, amikor ezeknek a tévedéseknek megfelelően cselekszik vagy beszél, nem szabad, hogy tiszteletlenségre és megvetésre késztessen bennünket. Mindezt a Péter-szék iránti tiszteletből, amelyet ő foglal el. Imádkoznunk kell érte, hogy csak az igazságot erősítse, és hogy kizárólag Urunk uralmának megteremtéséért munkálkodjon.“
Forrás: fsspx.news
Legolvasottabb írások148 times!
