Szalézi Szent Ferenc a férfi-nő barátságról

Ha két személy házasuló szándék nélkül barátkozik könnyelműen és felületesen, hihetetlen könnyelműsége s tökéletlensége miatt viszonyuk sem barátságnak, sem szeretetnek nem mondható, hanem egyszerűen érzékies barátkozásnak. Az ilyen egyéneknek szívét bizonyos hiábavaló és esztelen hajlandóság szinte békjóban tartja; s bár a szeretetnek ez a neme sokszor durva élvezetekké fajul, tulajdonképen mégsem ez a fő célja.

Sokszor, ugyanis évek telnek el anélkül, hogy az ilyen balgatagok a tisztaság ellen tulajdonképen vétenének; és szívüket s lelküket fohászkodásokkal, sóhajokkal ábrándozásokkal s egyéb haszontalanságokkal táplálják, hogy kitűzött céljukhoz közelebb jussanak. 
 
Az ilyeneknek csak az a szándékuk, hogy bizonyos természetes hajlandóságukat kielégítsék, mely űzi, hajtja őket, hogy szeretetet tanúsítsanak és szeretetben részesüljenek. S mivel megfontolás nélkül követik belső ösztönüket, a legelső kellemesnek látszó tárgy lebilincseli őket anélkül, hogy annak igazi értékét keresnék; így azután vakon kelepcébe kerülnek, amelyből nem tudnak szabadulni. Másokat a hiúság vezeti ebben; azt képzelik ugyanis, hogy nagy dicsőség egy szívet meghódítani. Ezek aztán már válogatósak; s főleg olyanokra vadásznak, akiknek meghódítása szinte megtisztelő. Mindezen barátságok, Filótea, rosszak, esztelenek és hiábavalók. Rosszak, mert rendszerint a testiség súlyos bűnével végződnek s mert Istentől elragadja a szerető szívet, mely egyedül őt illeti meg; esztelenek, mert nincs kellő alapjuk s a józansággal ellenkeznek; hiábavalók mert sem haszonnal nem járnak, sem örömet, sem becsületet nem szereznek. Sőt inkább elfecsérlik az időt, veszélyeztetik a becsületet; s az élvezet, melyet lázas kínlódásban vergődő áldozataiknak nyújtanak, csak annyiból áll, hogy folytonosan óhajtanak s remélnek valamit, anélkül, hogy tudnák mit!

Az ilyén gyengeelméjűek azon balga hiedelemben ringatóznak, hogy az efféle szeretkezések rendkívüli élvezetet nyújtanak. Pedig mennyire csalódnak! Ahelyett, hogy vágyaik teljesülnének, bizalmatlanság, féltékenység s nyugtalanság gyötri őket. Nazianzi szent Gergely nagyon szépen ír az ilyen megtévedt nőkről. «Elégedjél meg, ha szépséged férjednek tetszik. Ha azonban bájaiddal idegen férfiak tetszésére vadászol s miként a madárnak hálót vetsz nekik: tudod-e mire vezet ez? Akinek tetszeni akarsz, bizonyára tetszeni fog neked is. A tekintetre mosolygás, erre a kétértelmű beszéd következik. Ez a szabadosság végül bűnös bizalmaskodássá fajul…« Teljesen igaza van a szent püspöknek. Veszedelmes játék a szeretkezés; aki mást akar foglyul ejteni, foglyul esik maga. Azt mondja a bölcs: ugyan ki szánja a bűvölőt, kit a mérges kígyó halálra mart? Es én azt mondom: Oh ti vakok és esztelenek! Azt hiszitek, a szeretkezésnek lehet parancsolni, hogy tetszéstek szerint módosuljon? Úgy játsztok Vele, mint a kígyóval, ‘végül aztán megmarja szíveteket s minden mérgét beléje önti!’. 
 
Ó én Istenem! Mekkora vakság, hogy ily haszontalanságért lelkünket, legdrágább kincsünket kockára tesszük! Isten egyebet sem kíván tőlünk, mint lelkünket és szeretetünket. 
 
És ó! ami szeretetünk végtelenül csekély Istenhez képest. S mi azt mégis tárt marokkal pazaroljuk haszontalan, hiábavaló s balgatag tárgyakra, mintha még annyi volna belőle. Ez a nagy Isten, ki azért, mert teremtett, megváltott és fönntart bennünket, csak szeretetünket kívánja, szigorúan számon kéri majd, mire fordítottuk s miként használtuk azt. Ha már egy hivalkodó szóért is felelősségre von bennünket, ugyan mi lészen sorsa az esztelen, megfontolatlan s veszedelmes barátkozásoknak! 
 
A diófa sok kárt okoz a vetésben s a szőlőben; hatalmas gyökerei fölszínak minden nedvességet; nagy lombja fölfogja a levegőt s a napsugarat; gyümölcse odacsábítja a járókelőket, kik aztán egész környezetét tönkreteszik. Ilyen az érzékies barátkozás. Hatalmába ejti a lelket, kimeríti erőit, úgy hogy a vallás gyakorlására szinte képtelen; elhomályosítja az értelmet számtalan botor képzettel, a mulatságok és szórakozások gondolatával, hogy a kegyelem világára többé nem is figyel; annyi kísértéssel, nyugtalansággal, féltékenységgel s üdvösségünkre hátrányos rossz gondolattal jár, hogy mérhetetlen az a kar, melyet lelkünknek okoz. Nemcsak a mennyei dolgok szeretetétől, hanem az isteni félelemtől is megfoszt bennünket; elgyengíti lelkünket, beszennyezi jó nevünket; s midőn a szívnek élvezetet látszik nyújtani, valósággal veszedelmes pestise annak. 
 
(…)
 
Azt kérdezed, Filótea, miképpen óvakodjunk a helytelen és tisztátalan barátkozástól? Midőn a legelső kísértést érzed szívedben, legyen az bármilyen gyenge, fordulj azonnal s egészen ellene. Utáld meg teljesen ezen érzéki izgalmat, menekülj az üdvözítő keresztjéhez és töviskoronájával szegélyezd körül szívedet, nehogy ezen apró rókák hozzád férkőzzenek. Lelked ellenségével sohase köss békét; ne mondd: meghallgatom, de szavára nem hajlok; fülembe beszélhet, de szívemet elzárom előtte. 
 
Az Istenre kérlek Filótea, az ilyen dolgokban légy kérlelhetetlenül szigorú. A szív és fül nagyon közel van egymáshoz. S amiként nem lehet föltartóztatni a folyót, mely a hegyről rohan lefelé; ép oly nehéz meggátolni, hogy a méreg, mely a fülbe hatolt, el ne jusson a szívbe. Aki féltékenyen őrzi becsületét, az sohasem hallgat a kísértő szavára; s aki erre hallgat, ó annak a szíve veszendőbe indult. A boldogságos Szűz hallván az angyal magasztaló szavait, megzavarodott, mert egyedül volt. Íme, a tisztaságos Szűz fél az emberi alakban megjelent, angyaltól, bár ez mennyei dolgokat közöl vele; és mi tisztátalanok, ne féljünk olyan, bár angyali alakban megjelent embertől, ki hiábavaló, érzékies, hízelgő szókkal halmoz el bennünket? Az ilyetén udvariasságokat még az illendőségre s a tisztességtudásra való hivatkozással sem szabad elfogadnunk; de még akkor sem, ha ez által az udvariatlanság hírébe kerülünk. 
 
Meg ne feledkezzél, Filótea, hogy szívedet Istennek szentelted, szeretetedet is neki ajánlottad; tehát szentségtörés volna, ha bár csekély részben is, elvonnád azt tőle. Sőt inkább újítsd meg minden erre vonatkozó jámbor szándékodat és kérd Isten segítő kegyelmét, hogy szíved az ő szeretetében legyen állandó. 
 
Ha szíved esetleg a rossz szeretkezés hálójába került, ó mily nehéz lesz abból ismét szabadulnod! Kétségbe azonban ne essél. Borulj le Isten előtt s ismerd be igen nagy nyomorúságodat, gyarlóságodat és hiábavalóságodat. Aztán minden erőddel irtsd ki szívedből a rossz szeretetnek csíráit; utasítsd el magadtól a vett ígéreteket és szilárdul határozd el, hogy soha többé ilyen viszonyba nem bocsátkozol. De még azt is tanácsolnám, hogy lehetőleg messze távozzál azon személytől, akivel viszonyt szőttél. Ha igaz az, hogy a kigyó által megmart ember nehezen gyógyul meg, ha ugyanilyen bajban szenvedő van közel hozzá; úgy ez sokkal inkább áll azokról, kiknek szívét a rossz irányú szeretkezés sebezte meg. Azt mondják, hogy a helyváltozás enyhíti a szívnek fájdalmát. Ez okból szent Ágoston is elhagyta Tagasztét, ahol barátjának elhunyta nagyon lesújtotta és Kartágóba költözött. 
 
De mit cselekedjünk, ha nem áll módunkban máshova mennünk? Ezen esetben minden érintkezést, minden beszélgetést, minden enyelgést meg kell szakítanunk, nehogy a gonosz szenvedély újabb táplálékot nyerjen. Ha pedig a szóba ereszkedés el nem kerülhető, ez csak arra szoruljon, hogy bátran s határozottan kijelentsük, miszerint a bűnös viszonynak örökre vége van. Mindenkinek, ki az ilyetén szeretkezés hálójába került, azt kiáltom a fülébe: nem gyengéd kézzel kell ezt a köteléket föloldanunk; hanem erélyesen, gyorsan, tűzzel-vassal kell pusztítanunk azt a viszonyt, mely homlokegyenest ellenkezik Isten szeretetével.
 
De azt mondod, nem viselik-e a fölszabadított rabszolgák korábbi láncaiknak sebhelyeit? S ha széjjel tépem is szívemnek békjóit, nem maradnak-e meg benne a korábbi benyomások; benyomásai ama rabszolgaságnak, melyet azelőtt oly édesnek tartottam? Filótea! ha érdem szerint utálod meg bűneidet, akkor undorral fordulsz majd el minden korábbi rossz hajlamodtól és szívedben nem marad meg egyéb, mint a felebaráti szeretetnek azon érzelmei, melyekkel mindenkinek tartozol. De ha bánatod erőtlensége a rossz hajlandóságokat nem írtja ki belőled gyökerestől, akkor járj el a következő módon. 
 
Vonulj el a lelki magányba; ezerszeres fölbuzdulással mondj le azon hajlamokról és kísértésekről, melyek lelkedet ostromolják; fordíts több időt a jó könyvek olvasására; gyónjál gyakrabban; járulj a szent áldozáshoz lelkiatyád tanácsa szerint; tárd föl előtte őszintén s alázattal lelki bajaidat, kedélyhangulatodat s a kísértéseket. S ha kitartó hűséggel teszed ezt, nincs kétség, hogy Isten a szenvedélynek minden nyomát eltávolítja lelkedből. 
 
De azt mondod, nem hálátlanság-e, ha viszonyodat ily udvariatlan módon szakítod meg? Ó boldog hálátlanság, mely Isten előtt kedvessé tesz téged! Nem Filotea, Isten nevében mondom, ez nem hálátlanság, hanem igen nagy jótétemény. Mert széttörvén békjóidat, a másikét is széttöröd; s bár kezdetben nem látja be, mily nagy szerencse érte őt; mégis csakhamar belátja majd s akkor a zsoltáros szavaival együtt áldjátok Istent mondván : «O Uram szétszakasztottad köteleimet. Neked áldozok dicséretáldozattal és az Úr nevét segítségül hívom». (115. Zsolt. 7–8.)
Filotea, XVIII. és XXI. fejezet
Szalézi Szent Ferenc

Forráís: http://prochristo.blogspot.com

Legolvasottabb írások149 times!

Print Friendly, PDF & Email