Nyomtatás Nyomtatás

Edmund C. Gruss – Elhagytuk Jehova Tanúit 3. rész

Szabadulás a kötelektől [Dolly Meneghini tollából]

Őszintén köszönöm az Úrnak és dicsérem Őt azért, mert kimentett engem Jehova Tanúi közül. Gyermekként gyakorlatilag nem kaptam vallásos képzést, de mindig érdeklődve olvastam vallási irodalmat. Nem ismertem a kereszténység tanításait, de 1940-ben, körülbelül hat évvel a házasságkötésem után a férjem és én, valamint kétéves kisfiunk elkezdtünk járni a Metodista Egyház összejöveteleire abban a kisvárosban, ahol éltünk. Időnként a férjem nem volt hajlandó eljönni, úgyhogy a fiam és én nélküle mentünk el.

– 1941-ben egy Jehova Tanúja asszony jött el a házunkhoz egy fonográffal és megkérdezett, hogy meghallgatnék-e egy párperces felvételt a Bibliáról. Most már nem tudom felidézni, mi volt az üzenet, de arra emlékszem, hogy nem sokat értettem meg belőle. A hölgy mutatott nekem egy könyvet, aminek a címe „Gyermekek” (Children) volt és azt mondta róla nekem, hogy a Biblián alapul és hogy enyém lehet egy kisebb adomány ellenében. Megvettem tőle a könyvet, mert úgy gondoltam, ezáltal valamilyen vallási szervezetet támogatok. Miután elment, futólag megvizsgáltam a könyvet, aztán félretettem. Nem valami sokra értékeltem, egy eljegyzett párról szólt, nevezetesen Euniceról és John-ról, akik úgy döntöttek, nem házasodnak össze, mivel Armageddon hamarosan eljön. (1-es és 2-es számmal jelzett megfelelő oldalak fotóját lásd alább.) Nem sok minden volt érthető számomra belőle, és nem az volt benne, amit egy olyan könyvtől vártam, ami feltehetőleg a Biblián alapul. Eltettem a könyvet és meg is feledkeztem róla.

– Néhány hónappal később ugyanaz a nő visszajött, s magával hozta egy barátját. Megkérdezték, mit gondolok a könyvről, én pedig elmondtam nekik, mi volt a véleményem róla. Több vitát folytattunk a vallásról, világeseményekről, templomba járásról és más témákról. Néhány kérdésben egyetértettem velük, másokban nem.

Ezen viták folyamán barátságosak maradtunk egymás iránt. Úgy gondoltam, ők nagyon kedves emberek és valóban azok is voltak. Mielőtt elmentek, megajándékoztak az Őrtorony című folyóirat egy példányával, ez volt az első, amit valaha láttam. A következő napon néhány részt elolvastam belőle, de azokban az Ószövetséget taglalták és nehéz volt megértenem. Néhány hónap múlva az egyik asszony visszajött, ezúttal a nővére társaságában. Elmondtam nekik, hogy semmit sem sikerült kibogoznom a folyóiratból, de ők nagyon megértőek voltak, és vitáink folytatódtak különböző témakörökben. Akkor történt, hogy rájöttem, ők ellenzik a háborút, Úgy, ahogy én is! Ez egy szilárd közös alapot teremtett számunkra, legalábbis ostoba módon én úgy gondoltam. Időről időre betoppantak hozzám, de nem túl gyakran, mivel ott, ahol én éltem, nem volt Királyság terem, és az asszonyoknak egy szomszédos városból kellett odautazniuk hozzám. Beszéltem a férjemnek ezekről a vitákról, és soha nem tűnt úgy, hogy ellenezné a hölgyek látogatásait.

– 1943-ban, lányunk születése után, egy másik környékre költöztünk, és több, mint hat hónapig nem láttunk egyetlen Jehova Tanúját sem. Ekkorra már abbahagytuk a templomba járást. Amikor ugyanaz a két asszony újra megtalált minket, azt javasolták, hogy mivel én már nem járok templomba, jó lenne, ha szereznék némi Bibliaismeretet azáltal, hogy tanulmányozni kezdem velük az „Igazság, amely szabaddá tesz téged” című könyvet. Mindig úgy éreztem, hogy az én Bibliaismeretem sekélyes, úgyhogy beleegyeztem, azt gondolva, mennyire kedves tőlük, hogy időt szánnak arra, hogy ezt tegyék. Ők megmutatták nekem a Bibliából, hogy ez volt az a mód, ahogyan Krisztus tanítványai az embereket tanították, és hogy Jehova Tanúi az egyetlenek, akik házról házra járnak üzenetükkel. Ez jól hangzott számomra és elkezdtem tanulmányozni velük. A férjem ismét csak nem ellenezte ezt. Azt mondta, amíg nem járok házról házra, addig rendben van a dolog. Amikor ezt elmondtam a Tanúknak, azt felelték, ők nem megtéríteni mennek az embereket, csak Bibliai ismeretet kívánnak adni nekik. Most már tudom, hogy ez megtévesztés volt, mert az ő fő céljuk, hogy embereket hozzanak be a szervezetükbe.

– Sok hónapig tartott, hogy átvegyük a könyvet, mert számos olyan hét volt, amikor nem tudtam tanulmányozni, néhányszor ők nem tudtak eljönni, és voltak olyan alkalmak, amikor elterelődtünk a tanulmányozástól olyan kérdések megvitatására, amelyekben nem értettünk egyet. Folyamatosan hívtak, hogy látogassam meg a Királyság Termet, de nem voltam kész elfogadni a meghívásukat csak néhány évvel később. A legtöbb ember, akivel ott találkoztam, nagyon kedves volt, és néhányuk később egyike lett legközelebbi barátainknak.

– 1946-ban azt javasolták, tanulmányozzam „Az Isten Legyen Igaz” című könyvet, amit épp abban az évben adtak ki. Valóban úgy gondoltam, hogy a Biblia tanításait tanulom.

Jó memóriám volt, és gyorsan tanultam meg írásszövegeket, – Bibliaverseket, amelyekről úgy tartották, bizonyos tanításokat igazolnak. Keveset tudtam arról, hogy ez az a terület, ahol ők (öntudatlanul) mesterei a megtévesztésnek, kiragadva a szövegkörnyezetükből egyes elszigetelt írásszövegeket, azért, hogy alátámasszanak velük egy előre kitervelt teológiát. Természetesen most már tudom, hogy a legtöbb egyén, aki az ajtónkhoz jött, őszinte volt, ami a módszereit illette, de őket ugyanúgy megtévesztette az Őrtorony Társulat, mint engem. Miután befejeztem az „Isten Legyen Igaz” című könyvet, meghívtak, hogy menjek velük és lássam, hogyan történik a tanúskodás. Érdekesnek találtam a dolgot, és néhány évvel később megpróbáltam elmenni magam is.

– 1948-tól elkezdtünk több összejövetelen részt venni családostól. Férjem, aki már mutatott némi érdeklődést, jobban be lett vonva, és két évvel az után, hogy először meghívták, hogy menjen az egyik Tanúval házról-házra látogatni, elment. Könnyűnek találta, hogy irodalmat helyezzen el, és attól kezdve mindketten nagyon aktívak lettünk, s ritkán maradtunk el bármilyen összejövetelről. Vasárnap délelőttönként elkezdtünk részt venni a házról-házra tanúskodásban. Ezen túlmenően a hét egyik napján elmentem valamelyik asszonnyal részt venni az úgynevezett hétközi tanúskodásban. Elkezdtem „Bibliatanulmányozásokat” is vezetni az érdeklődőkkel. 1951-ben megkereszteltek egy körzetkongresszuson, amit McKeesportban tartottak, Pennsylvániában. Férjemet később keresztelték meg, az 1953-ban New York Cityben megtartott nemzetközi kongresszuson.

– Az egyik dolog, ami zavart engem, az volt, hogy a Társulat nem végzett jótékonysági tevékenységet, kivéve saját tagsága körében. Úgy gondoltam, ez helytelen, de azt mondták nekem, hogy a mi munkánk a jó hír prédikálása, és a világnak kell gondoskodnia a jótékonysági tevékenységekről. Nem tetszett nekem ez a magyarázat, de mivel úgy gondoltam, hogy egyetlen szervezet sem tökéletes, ennyiben hagytam a dolgot.

„ ami az egész Földön megvalósul majd Krisztus a Király uralma alatt.”

– „ Mennyire igazak a te szavaid, Eunice. Sokszor végigsétáltunk ezeken a széles mezőkön. De manapság ezek a mezők sokkal többet jelentenek számunkra, mint bármikor ezelőtt. Az Úrhoz tartoznak és ő megszépíti majd azokat gyermekei számára. Armageddon biztos, hogy közel van, és akkor majd az Úr meg fogja tisztítani a Földet mindentől, ami bűnös és rossz. Azután, az Ő kegyelméből, el fogjuk kezdeni életünket nagyobb előrelátással és tartós örömmel. Hit által most is látjuk a csodálatos TEOKRÁCIÁT, és teljesen és feltétel nélkül elköteleztük magunkat ezen igazságos kormányzat mellett. Mostantól szívünk odaadását A TEOKRÁCIÁRA koncentráljuk, tudva, hogy hamarosan örökké együtt fogunk a Földön tovább haladni. Az a reménységünk, hogy néhány éven belül tökéletes házasságot köthetünk, és az Úr kegyelméből aranyos gyermekeink lesznek, akik az Úr dicsőségére szolgálhatnak majd. Jó lelkiismerettel elhalasztjuk egybekelésünket addig, amíg tartós béke jön el az egész Földön. Most nem kell semmilyen további terhet magunkra vállalni, inkább szabadok maradunk és felszereltek az Úr szolgálatára. Amikor a TEOKRÁCIA teljesen uralomra jut, nem lesz megterhelő családot alapítani. Akkor majd gyakran sétálhatunk végig ezeken a széles mezőkön, a gyönyörű erdők és természeti szépségek közepette, és együtt sétálgathatunk majd szeretett gyermekeinkkel oldalunkon, és elmondhatunk majd nekik mindent, amit az Úrtól tanultunk,”

1-es illusztráció

J. F. Rutherford 1941-ben kiadott „Gyermekek” című könyvének 366.oldala. A könyvnek ezen a pontján a huszonegy éves John és a tizennyolc éves Eunice megegyeznek abban, hogy „Armageddon biztosan közel van”, ezért elhalasztják esküvőjüket. Abban reménykedtek, hogy „néhány éven belül” (amikor a Teokrácia már teljes mértékben uralkodik) majd összeházasodhatnak. A „néhány év” e sorok írásakor már harminckettő évre nőtt, John ötvenkét éves, Eunice pedig ötven. 

– A „Gyermekek” (Children) című könyvvel teli, az Arénában elhelyezett karton dobozokat most kinyitották, és Rutherford bíró utasította a gyerekeket, hogyan jöjjenek oda, és mindannyian kapnak egy példányt belőle. Azok, akik az Aréna hátsó felében voltak, két oszlopban masírozzanak ki egy oldalkijáraton át, azok pedig, akik az Aréna első felében helyezkedtek el, vonuljanak fel az emelvényen át és menjenek ki egy hátsó kijáraton. Amint a felvonulás megkezdődött, a zenekar (leszámítva az összes gyereket, aki játszott benne) rázendített, és énekeket adott elő: „A Mennyei Atya Gyermekeit”, „Az Isten Kardja És Gedeonét”, és a „Ki Van Az Úr Oldalán?” címűeket, mialatt a hatalmas tömegű hallgatóság énekelt. Soha nem volt ennél megindítóbb pillanata ezeknek az „utolsó napoknak”. Sokan, beleértve erős férfiakat is, sírtak a felvonulás alatt. Amint megkapták az ajándékot, a felvonuló gyerekek magukhoz ölelték azt, nem mint valami játékszert, vagy üres szórakozásra való dolgot, hanem mint az Úr által biztosított eszközt a leghatékonyabb munkavégzéshez az Armageddonig hátralevő hónapokra. Micsoda ajándék! És ilyen sokaknak! Az a mód, ahogy közzétették az új „Gyermekek” című könyvet mindenki számára őszinte meglepetés volt, a Végtelenül bölcs Mindenható keze, Jehováé volt benne ebben és az eljárás valóban nagyon áldott volt. Ezután a „Gyermekek” című könyvet a szerző kiadásában kiosztották a kongresszus felnőtt résztvevőinek, adomány ellenében.

– A kongresszus áldásosságát tovább fokozta a délutáni ülésszak, amely örömteli ellenpontot jelentett a „Gyermeknappal” szemben. Az Aréna ismét zsúfolásig megtelt, hogy meghallgassák „A Te Új Munkád” című előadást és az elnök búcsúszavait. Hetekig gondolkodott sok megszentelt elme a kérdésen, és délután 3 órakor az első szónok, az üzemi és hivatalszolga Brooklynban feltárta „az új munka” mibenlétét, azaz a „Gyermekek” című könyv kihelyezését. Az ezt követő három hétben minden új könyvtulajdonosnak, további költség nélkül, el kell küldeni a „Gyermekek Tanulmányozási Anyagot”, azaz három vonzó, magyarázatokkal ellátott kérdés-feleletes mappát. Ezt követi a negyedik héten egy újralátogatás az által a hírnök által, aki elhelyezte a „Gyermekek” című könyvet. Egy további szónok a „Problémamegoldás” című előadásában rámutatott, hogyan nyújt az új könyv, együtt a „Gyermekek Tanulmányozási Anyaggal” megoldást a csoportban dolgozó hírnökök számára, hogy elérjék a havi egyénenkénti tizenkét újralátogatásukat és heti egy bibliatanulmányozásukat, amint a Társulat elnöke legújabb tájékoztatásában javasolta. Ezután három szónok beszélt, mindegyik röviden, arról, „Mikor Kezdjük” és összhangban voltak a válasz tekintetében, miszerint most van itt az idő.

2-es illusztráció 

– A fenti szemelvény az 1941. szeptember 15-i Őrtorony 288. oldalán lévő baloldali hasábjának a kivonata. Nyilvánvaló, hogy a „próféta” ismét tévedett, mivel azt állította, hogy a „Gyermekek” (Children) című könyv „az Úr által biztosított eszköz a leghatékonyabb munka érdekében az Armageddonig hátralevő hónapokra.” (dőlt betű a szerk.)

Ahogy teltek az évek, kezdtem felfigyelni ara, hogy bizonyos írásszövegek magyarázata megváltozott. Ezt is megkifogásoltam, de azt felelték, hogy az új értelmezés „új világosság”, majd idézték a Példabeszédek 4:18-at: „Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig.” (Károli) Ez a magyarázat nem elégített ki, mivel eszembe jutott a 2 Timóteus 3:7:

„Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak.” (Károli)

Most már tudom, hogy a Példabeszédek 4:18-at a Tanúk félremagyarázták. A Példabeszédek teljes 4. fejezetét el kell olvasni ahhoz, hogy megértsük a 18. verset. A fejezet buzdítás arra, hogy bölcsességet találjunk, és elkerüljük a gonoszságot.

– Ebben az időben rájöttem, hogy ameddig egy személy csak tanulmányoz Jehova Tanúival, addig rendjén van, ha nem ért egyet bizonyos kérdésekben, avagy írásszövegekben velük, de ha egyszer maga is Tanú lett, akkor azt mondták neki, hogy nem kérdőjelezheti meg a Társulatot, sőt egyáltalán nem fejezheti ki saját nézőpontját. Valójában egyik évben az egyik kongresszuson a körzetfelvigyázó azt a kijelentést tette, hogyha megkérdőjelezzük a Társulat bármely döntését, akkor Istent kérdőjelezzük meg. Ebben az időben kezdtek komoly kétségeim lenni szívemben és elmémben, és most már felismerem, hogy a Szent Szellem kezdett dolgozni rajtam azért, hogy kijöjjek egy olyan szervezetből, amely Istenként magasztalja fel magát. A férjem és én megvitattuk ezt, és ő ugyanúgy érzett. Én ezen felül azt is tudtam, hogy akkor ki kellene jönnöm ebből a csoportból. Bizonyára megszomorítottam a Szent Szellemet azzal, hogy még néhány évig ott maradtam. Mivel olyan szorosan behálóztak minket, nem akartam elhinni, hogy a Tanúk tévednek. Mindazonáltal elkezdtünk kevésbé rendszeresen részt venni az összejöveteleken, és a szántóföldi szolgálatot is ritkábban végeztük.

– Gyakran az Őrtorony tanulmányozási cikkei teljes mértékben a szervezetről szóltak. Ezekben a cikkekben semmit nem írtak Krisztusról, – csak arról, milyen csodálatos is a szervezet. Az egyik cikk egy része olyan emberekről szólt, akik elhagyták a szervezetet, és egy gondolat jelentősen kiemelkedett benne: minden személy, aki elhagyta a szervezetet, hátat fordított Istennek. Számomra ez istenkáromlás volt és azt gondoltam: „Ó, hát ők valóban Istennek hívják a szervezetet.” A továbbiakban a cikk előadta, mennyire nem lesz soha esélye ezeknek az embereknek arra, hogy az új világban éljenek, mivel meg lesznek semmisítve Isten által Armageddonkor, mert csak azok lesznek megmentve, akik a szervezetben vannak. Úgy hiszem, nagyon sok olyan elégedetlen Tanú volt, akit annyira megrémített ez a cikk, hogy benne maradt a mozgalomban, de épp ez volt a fő oka annak, hogy mi távoztunk. Sok olyan cikkre emlékeztem, amit a Társulat írt, és amelyek gúnyolták a római katolikusokat, akik egy olyan egyházban maradtak, amely pokollal fenyegette őket, ha távoznak. Ugyanabban az évben egy másik, a Társulat által írt cikk arra buzdította Jehova Tanúit, hogy ne olvassák senki más vallásos irodalmát, mert ez hűtlenség lenne Jehovával szemben. Milyen hatalmas vakmerőség! Szolgálati összejöveteleinken időről-időre demonstrációk voltak, amelyekben megmutatták nekünk, hogyan kezeljük az olyan embereket, akik azt mondták nekünk, hogy nekik nem engedik meg, hogy olvassák a mi irodalmunkat. Azt tanácsolták nekünk, hogy mondjuk a következőket: „Ön erkölcsileg szabad ember, és semmilyen szervezetnek nincs joga, hogy megmondja Önnek, mit olvashat és mit nem. Ezt Önnek kell eldöntenie.” Más hasonló kijelentéseket is használtunk.

– Gyermekeink ekkorra már felhagytak az összejövetelekre járással. Fiunk dolgozott, lányunk pedig kollégiumban lakott, távol tőlünk, és nem kereste meg az ottani Királyság Termet. Mindazonáltal, mivel mindig engedelmesek voltak, eljöttek velünk az összejövetelekre, amíg a mi felügyeletünk alatt álltak. Most már tisztában vagyok vele, hogy ott kellett volna hagynunk a szervezetet, amint elkezdtünk gyanakodni, hogy ez nem Isten szervezete. Felhagytam a tanúskodó munkában való részvétellel, és a legtöbb összejövetelről hiányoztam; férjem már korábban beszüntette a részvételt ezekben. Azon gondolkodtam, hogyan is kellene távoznom – menjek és beszéljek a felvigyázóval, vagy csak ott hagyom őket és nem mondok semmit?

– Nem sokkal később a Társulat megváltoztatta egy bibliai szakasz magyarázatát, – már másodszor. (Róma 13: 1; 2) Ez volt az utolsó csepp a pohárban! Az 1962-es év beköszöntével kisétáltam a Királyság Teremből, tudva, hogy soha nem térek vissza oda.

– Ezután történt, hogy elkezdtem kutatást végezni az Őrtorony régebbi számaiban. Találtam jó néhány ellentmondást, eltérést, és a magyarázatok megváltoztatását. Ezek egyike egy rövid életű félremagyarázása volt az Úrvacsorának (Emlékünnep). Ez az Őrtorony 1954. március 15.-i számában jelent meg: 

„ … Ő azt mondta: Ez jelenti az én testem…”

Milyen testre utalt itt Jézus? Az ő hústestére? Aligha, mivel arra vonatkozóan azt olvassuk, hogy egyetlen csontja sem törött el, ezzel szemben Jézus megtörte a kenyeret… (Jn 19:36) Inkább az ő szellemi testére utalt, a keresztény gyülekezetre … (174.old.) 

(Ezt a magyarázatot megváltoztatták az Őrtorony 1956. január 15.-i száma 49. oldalán.)

Az igaz teológiának nincs szüksége helyreigazításra! Miután végignéztem a kiadványokat és hasonló problémákat találtam, félretettem őket, és elkezdtem tanulmányozni a Bibliát mindenféle szakirodalmi segítség nélkül. Fejezetről fejezetre olvastam, megnézve a keresztutalásokat, valahányszor szükséges volt. A Szent Szellem sok dolgot feltárt nekem, és elámultam, amikor rájöttem, hogy az ortodox kereszténység valójában igaz. Felfedeztem, hogy a Biblia olyan tantételeket tanít, mint: a Háromság, Krisztus istensége, a Szent Szellem egy személy, a lélek halhatatlan, és Krisztus látható visszatérése – mindazokat a tantételeket, amelyeket az Őrtorony Társulat agymosása miatt visszautasítottunk! De a legcsodálatosabb felfedezés, amit férjem és én tettünk, 1964-ben jött, amikor találkoztunk Urunkkal és Megmentőnkkel a Biblia lapjain. Igen, Krisztus a mi Istenünk! Az Ószövetségi Jehova az Újszövetségi Krisztus! Most már tudom, hogy az a Tanúk baja, hogy meg vannak vakítva a Biblia Krisztusra vonatkozó tanításainak igazságára nézve. Őszinte Bibliatanulmányozásaink során arra is rájöttünk, hogy a megmentés nem egy szervezetben, felekezetben, hitvallásban vagy bármi másban van. A megmentés egy Személyben van, és az a Személy Krisztus! A „keskeny út”, amiről a Máté 7:14 beszél, Jézus útja, ahogy Ő Maga kijelenti a János 14:6-ban. A Biblia azt tanítja, hogy semmit nem tudunk hozzátenni Krisztus véréhez a megmentés érdekében.

(1Péter 1:18,19) A Biblia egészének témája a Genezistől a Jelenések Könyvéig Krisztus. Mivel a Tanúk nem értik a Háromságot, úgy érzik, hogy az nem lehet igaz. Nem fogják fel, hogy a véges ember nem tudja teljesen megérteni a Végtelent. Krisztus az egyetlen Csatorna, mely által az emberek megmentést nyernek. Isten igaz Egyháza az összes „újjászületett” hívőből tevődik össze (János 3:3) az egész világból, függetlenül a politikai hovatartozástól, nemzetiségtől, vagy nyelvtől. (János 3:16) Mindazonáltal úgy gondolom, az igaz Keresztények keresni fognak egy olyan egyházat, ahol a Bibliát tisztelik és Krisztust hirdetik.

– Azok a Jehova Tanúi, akik a legjobb barátaim voltak, tudták, hogy mi hitelvi okok miatt távoztunk, de továbbra is nógattak minket, hogy térjünk vissza. Néha, amikor a szolgálatban voltak, beugrottak hozzánk. Egyikük felhívott engem egy napon és azt mondta, hogy még ha hibáztam is azzal, hogy távoztam, akkor is vissza kellene térnem, mivel a Társulat az, aki az egész keresztény munkát irányítja itt, a Földön. Azt feleltem, hogy Jézus Krisztus irányítja az Ő munkáját a Földön. Amikor ezt kimondtam, letette a kagylót, anélkül, hogy elköszönt volna.

– Egyik éjjel, amint épp azon gondolkodtam, mit kellene tennünk most, hogy már megtaláltuk Krisztust, bekapcsoltam a rádiót, és meghallottam egy lelkészt, aki egy prédikációt tartott „A megmentés bizonyossága” címmel. Elmondtam a férjemnek, hogy fel kellene keresnünk egy Bibliában hívő egyházat, mihelyt lehetséges. Meglátogattuk annak a lelkésznek az egyházát, akit hallgattam és nekem nagyon tetszettek, kivéve azt, hogy túl messze voltak a mi otthonunktól. Felkerestünk néhány más konzervatív egyházat és végül egy olyan mellett döntöttünk, amely körülbelül nyolcmérföldnyire volt tőlünk. Meglepetésünkre úgy találtuk, hogy minden konzervatív lelkész ugyanazokat az alapvető tantételeket hirdette, még ha különböző felekezeteket képviseltek is, és különböző teológiai iskolákba jártak.

– Egyik vasárnap egy Jehova Tanúja, akit már hosszú ideje nem láttunk, elhozta az új gyülekezetvezetőt otthonunkba. Ő az előző felvigyázó veje volt. Nagyon arrogáns lett, amikor megmondtuk neki, hogy mi soha nem fogunk visszatérni a csoportba, és hogy neki nincs fennhatósága felettünk, mivel mi nem vagyunk többé Jehova Tanúi. Én számítottam arra, hogy az ő saját kiadványaik alapján azok, akik nem tevékenyek a szervezetben, nem Jehova Tanúi. Azt is mondtam neki: „Most már mi kizárólag Krisztust hirdetjük.” Miután kétszer is megtettem ezt a kijelentést, ő mérges lett, és azt mondta: „Krisztus halott!” Én erre a Héberek 13:8-at idéztem: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökre ugyanaz.” (Károli) Ő észrevette, hogy olyat mondott, amit nem kellett volna – a másik Tanú arca látható meglepődést mutatott. Mielőtt a felvigyázó eltávozott, megmondtam neki, hogy ő nagyon éretlenül és arrogánsan viselkedett. Mi nem láttuk őt újra, csak közel négy évvel később.

– 1968 végén az egyik bevásárló központban találkoztam az egyik Jehova Tanújával, akit nem láttam azóta, hogy 1962-ben elhagytuk a szervezetet. A nő megkérdezte tőlem, miért távoztam. Ekkor lehetőséget láttam arra, hogy elmondjam neki, hogyan változtatta meg a Társulat hitbeli tanításait, és hogyan forgatta ki a Bibliát. Azt is elmondtam neki, hogy a szervezet Isten helyébe lépett, és hogy egy folyton változó teológia hamis teológia. Láthatólag nem tetszettek neki, amiket mondtam, és valószínűleg elmondta a férjének is ezeket. Mindketten közeli barátai voltak a felvigyázónak és apósának. Néhány héttel ezután a felvigyázó eljött a házunkba a Gyülekezeti Bizottság (Bírói Bizottság – a ford.) egyik tagjával. Tudtam, hogy ez a látogatás a beszélgetésem miatt történt, amit a Tanú hölggyel folytattam a bevásárló központban. A felvigyázó azt mondta, hogy azért tért vissza hozzánk, hogy lássa, tervezzük-e azt, hogy visszatérjünk a Királyság Terembe, avagy sem. Emlékeztetnem kellett őt arra, amit már évekkel korábban megmondtunk neki. Azt is jeleztük, hogy már járunk egy egyházba, és mivel Amerikában vallásszabadság van, oda mehetünk, ahová tetszik. Ezen a ponton úgy tűnt, ez nem számít, mert ő azt mondta, hogy amennyiben nem fogunk visszatérni, ő eljárást fog kezdeményezni ellenünk. Következő vasárnap a bizottsági tag visszajött hozzánk egy másik bizottsági taggal. Újra azt akarták tudni, hogy vissza fogunk-e menni. Ők is figyelmeztettek bennünket, hogy eljárást fognak kezdeményezni ellenünk, ha nem térünk vissza. Rövid beszélgetést követően eltávoztak. Soha nem kaptunk hivatalos levelet a Társulattól, de az ügyünkben kétségtelenül történt egy bejelentés a Királyság Teremben, mivel ezek után a legtöbb Tanú még csak nem is köszönt nekünk, amikor nyilvános helyen találkoztunk velük. Az egyik vasárnap, amikor a tornácon voltam, az egyik Tanú hölgy, aki korábban jó barátunk volt, ment el a házunk előtt, prédikáló szolgálata közben. Nevén szólítottam és köszöntöttem. Röviden rám nézett, majd azonnal elfordította a fejét. Kis idővel később a férjem jövedelemadó tanácsadásra ment egy irodába, ahol az ott dolgozóról történetesen kiderült, hogy Tanú. A hölgy azt mondta: „Nekem nem megengedett, hogy beszéljek önnel.” Mindazonáltal kitöltötte a férjem űrlapját. Egy másik eset egy boltban történt, ahol egy Tanúval találkoztam, aki korábban jó barátunk volt. Felmentem hozzá, köszöntöttem és nevén szólítottam. A férfi rémülten nézett rám és közölte: „Ó! Nekem nem megengedett, hogy beszéljek önnel!” Nem tudtam megérteni, hogy egy nagydarab, magas és izmos férfi, aki az ötvenes éveiben járt, hogy tehet egy ilyen félelemmel teli kijelentést, mint ez. Azt feleltem: „Nagyon sajnálom, hogy ön ilyen rabszolgaságra van kárhoztatva. Nekem szabad beszélnem minden barátommal. Imádkozni fogok önért.”

– Sajnálatot érzek ezek iránt az emberek iránt, akiket annyira uralom alatt tartanak, hogy még attól is rettegnek, hogy üdvözöljék régi barátaikat, akik elhagyták a szervezetet. Ezek ugyanazok az emberek, akik kigúnyolnák a katolikusokat azért, mert papjaik uralma alatt állnak. Visszaemlékeztem arra, milyen barátságosak és lelkesek voltak metodista barátaink, amikor csak találkoztunk velük. Ők nem utasították vissza azt, hogy beszéljenek velünk, mert elhagytuk a metodista egyházat.

– Mivel megtaláltuk a szabadságot és megmentést, ami Krisztusban van, sokféleképpen meg lettünk áldva; Isten válaszolt számos imámra, és hiszek abban, hogy néhány régi barátom el fogja hagyni azt a rabszolgaságot, amelynek egykor a kötelékeiben voltam magam is.

Fordította: Tikikus

Forrás: https://jehovatanui.blog.hu
Előző részek:
  1. Edmund C. Gruss: Elhagytuk Jehova Tanúit 1. rész
  2. Edmund C. Gruss: Elhagytuk Jehova Tanúit 2. rész

Legolvasottabb írások32 times!

Print Friendly, PDF & Email