Ha visszalépünk az időben, Lefebvre érsek életére vetett futó pillantás tanulságosnak bizonyul, mert megmutatja, hogy már jártunk itt korábban. Az érsek Vatikán általi kezelése az 1970-es és 1980-as években meggyőzően bizonyítja, hogy a zsinat előtti és a zsinat utáni egyház között hadiállapot volt (és még mindig van).
Úgy tűnik, hogy Róma és az SSPX egyaránt úgy látja, hogy az új mise egy új vallást képvisel (amire Roche bíboros nemrégiben erősen célzott ITT és ITT). Ez az új vallás Róma szemében olyannyira kívánatos, hogy el akarják nyomni a régi vallást. Ahogy Ferenc pápa mondta, az Új Mise az új vallás “Lex Orandi“-ja. Ezt szabadon elismeri, és az SSPX egyetért ezzel az elemzéssel. A különbség az, hogy az SSPX a régi vallást támogatja. Ez valójában ugyanannak az éremnek a két oldala, nem igaz?
Ferenc pápa sok nyilatkozatát olvasva az ember az új vallás tanításait kapja: hogy a katolikus egyház csupán a jót szolgáló erőként létezik ebben a világban. Sőt, termékeny munkásságának nagy részében a természetfeletti – ami alatt a halált, az ítéletet, a mennyet és a poklot értem – alig kap említést.
Sietek hozzátenni, hogy ha az egyház visszatérne isteni megbízatásához, a lelkek megmentéséhez, akkor a világ sokkal jobb hely lenne. De a régi miséről való lemondás, amelyet mostantól Igazi Misének fogok nevezni, a természetfeletti kegyelem kiszáradását eredményezte, és a tönkretett intézmények, a rekordméretű egyházi hiányzások és az egyházi erkölcstelenség szánalmas roncstelepét hagyta maga után. A hit ismerete olyan mélyponton van, hogy még a püspökök és papok is alapvető hibákat követnek el. A katolikus egyház elgyengülése a világ egészének romlottságához is vezetett, amit az abortuszok rekordja, a tömeges erkölcstelenség és az értelmetlen konfliktusok bizonyítanak. Most, hogy Isten törvényét figyelmen kívül hagyják, az emberiséget kizárólag az érzelmek irányítják, és ez a független igazság tagadásához vezet. Minden ember most már a saját istene.
Olvastam TLM (Szerk.: Traditional Latin Mass – Hagyományos latin mise) apologétákat, akik mindenféle okokból védik a misét. Igen, őrült lenne az ember, ha nem hatna rá a szépsége és méltósága. Nagyon ritkán kritizálják ezek az emberek a Novus Ordo-t, hacsak nem a visszaélésekre panaszkodnak. Az új misében tapasztalható visszaélések sajnálatosak, de gyakran jelen van az a sugallat, hogy ha a Novus Ordo-t “tisztelettudóan” mondják, akkor nem lesz baj, ha részt veszünk rajta. Természetesen nem lehet kritizálni az Új misét anélkül, hogy ne háborítanánk fel a püspököket, akiknek jóindulata elengedhetetlen az Igazi Mise fennmaradásához az egyházmegyéikben. A fő probléma az Új Misével az, hogy egy liturgikus tervezte, aki nyilvánosan kijelentette, hogy a szertartásból mindent eltávolítottak, ami a protestánsokat sérti. Mivel ennyire az Új Mise érvényességére összpontosítanak, úgy tűnik, hogy vakság van annak meglátására, hogy az eredmények megmérgezték az Egyházat.
Az Igaz Mise tartalmazza a katolikus egyház minden tanítását, amelyben Krisztus feláldozza magát mennyei Atyjának a névtelen pap keze által. Ez a dolog lényege, és ezeknek a tanoknak a csökkentése az új rítusban szinte megkülönböztethetetlenné teszi azt a protestáns úrvacsorai szertartástól (Szerk.: Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a NOM 60-65%-s átfedést mutat a lutheránus Istentisztelettel, ami nem véletlen, lévén 4 lutheránus teológus (lelkész) vett részt a létrehozásában). Ez az Egyház fő imádsága, és nem csoda, hogy a jelenlegi hatóságok meg akarják semmisíteni, ahogyan a protestáns reformátorok is tették. Az is figyelemre méltó, hogy minden ateista kormány megpróbálta száműzni. Az Igazi Mise az ellentmondás jele (Szerk.: Tüske a NOM mise oldalában), ahogyan azt Urunk megígérte, és mindenekelőtt a liberálisok parádéjára zúdul, akik kétségbeesetten követik saját világi programjukat. Számukra be kell tiltani, és ennek elérése érdekében minden erőfeszítést megtesznek. Az egyházi modernisták kétségtelenül szerveznek még egy végső lökést, és arra számítok, hogy teljesen megtiltják a papoknak, hogy az Igazi Mise ünneplését végezzék. Nem észszerűtlen feltételezni, hogy a plébániatemplomok használatának jelenlegi korlátozása kiskapukat biztosít, amelyeket idővel be fognak tömni.
Tehát az Igaz misét szerető katolikusok most ugyanazzal a dilemmával szembesülnek, mint amivel az érsek 1976-ban, csakhogy Lefebvre számára ez nem volt dilemma, és ő elég világosan látta katolikus püspöki kötelességét. Látom, hogy Roche bíboros kijelentései körül nagy az aggodalom, de talán az engedetlenség mérlegelése nagy dolog olyan papoktól és hívőktől, akiknek a Rómával való szakítás gondolata teljesen ellenkezik a megszokottal. Oly sokáig sokan, de nem mindenki, bírálták az SSPX-et “skizma” vagy “engedetlenség” miatt, de most nekik maguknak kell meghozniuk a végzetes döntést. Emlékszem, amikor a feleségemmel elmentünk az első “engedetlen” misére az SSPX-szel Bathban. A családunk, barátaink és más katolikusok ellenségessége a korábbi plébániánkon elsöprő volt. Manapság elhagyni a plébániatemplomot egy tiltott Igazi Mise miatt sok helyen nem olyan megdöbbentő, mert a katolikus közösségi szellem erősen leépült a rengeteg elmarasztalásnak köszönhetően.
A legnagyobb dilemmával azok a papok szembesülnek, akik eddig mind a Novus Ordo, mind az Igaz misét szokásosan mondták. Régebben előfordulhatott, hogy az oltárt sietve újra le kellett takarni az Igaz misét követően, amikor a pap néhány perccel később újra belépett a szentélybe, hogy egy teljesen más ünnepet ünnepeljen az új rítusban. Nehéz megérteni, hogy ugyanaz a pap hogyan mondhatja mindkét rítust, ha – ahogyan a Vatikán most állítja – ellentétes vallásokat képviselnek. Most nagyobb szükségük van az imáinkra, mint valaha.
A néhány kiadvány által javasolt nagymértékű engedetlenség kilátásba helyezése nem valószínű, hogy megvalósul, bár úgy gondolom, hogy néhány egyházmegyés pap talán továbbra is az Igazi Misével akar majd harcolni.
A lényeg az, hogy cselekedniük kell! Össze kell gyűjteniük a hozzájuk hűségeseket, és el kell magyarázniuk, hogy mit szándékoznak tenni, és meg kell kérniük a barátaikat, hogy támogassák őket a pénzhez, a szálláshoz és a kápolnához való hozzájutás problémáin keresztül. Ha ezt megteszik, tudom, hogy Isten meg fogja jutalmazni őket, ahogyan számtalan papot megjutalmazott, akik a múltban ugyanezt tették. Érdemes megnézni a Downham Market plébánosáról, Oswald Baker atyáról készült kisfilmet. Ez az ember odaadóan végezte papi feladatait, és gyülekezete maximálisan támogatta őt.
Nem állíthatom, hogy a Szent X. Pius Társulat nevében beszélhetek, de akadályokba ütközhet bármelyik pap, aki csatlakozik a Társulathoz: sokakat valószínűleg részben az tartana vissza, hogy az SSPX papjainak életmódját nem tartják vonzónak (sok a kocsikázás, mivel egyfajta lelki mentőszolgálatot működtetnek). Az Egyesült Államokban azonban sok pap megtalálta a módját annak, hogy elhagyja a plébániáját, hogy a Társasággal dolgozzon, erkölcsi és lelki támogatást kapva az SSPX-től, de anélkül, hogy ténylegesen taggá válna. Talán ez a jövő útja?
Forrás: onepeterfive.com
Legolvasottabb írások191 times!
