Kiugrott papok

Az utóbbi időben több papról is megtudtam, hogy kiugrott és egy nővel él együtt.

A legszomorúbb az egészben, hogy nem bűnös emberként tekintenek magukra, akik megtagadták Istennek tett esküjüket. Egyáltalán nem próbálnak rejtetten élni, minél kisebb botrányt okozva, hanem magyarázkodnak, a rendszert hibáztatják, sőt egyenesen Isten akarataként állítják be, hogy most már nem papként működnek, hanem családosként kívánnak élni.

Azért szeretnék erről a témáról írni, mert a katolikus tanítással ellentétes dolgokat nyilatkoznak ezek a kiugrott papok, szavaikkal és tetteikkel is rossz példát mutatva a híveknek, amire bizonyíték, hogy nagyon sok ember gratulál nekik, sok boldogságot kíván, sőt azt mondja, hogy ezek a férfiak Isten útján járnak.  

Az Egyház tanítása ezzel szemben az, hogy akit érvényesen felszenteltek papnak, de kiugrik és összeáll egy nővel, az megtagadta Krisztust és a pokolra fog jutni, hacsak nem tart bűnbánatot és nem él újból tisztaságban.

Isten maga az irgalom, de csak annak tud irgalmazni, aki bűnbánatot tart. Papként valaki megbotlik, lefekszik egy nővel, de megbánja, amit tett, meggyónja és megszakítja a nővel a kapcsolatot, annak Isten megbocsát. De ha valaki megmarad a bűnben és bemagyarázza magának, hogy ő még így is jó katolikus, az sajnos megátalkodott a bűnben és nem tud neki megbocsátani Isten (ld. Szentlélek elleni bűnök).

Nem mintha a családosság bűn lenne, vagy ne lehetne családosként a mennybe jutni. Az a probléma, hogy egy római katolikus pap esküt tett Istennek, hogy nem házasodik meg, hanem szüzességben él. Ez az eskü pedig halálig kötelez. Ha egy pap ezt az esküjét nem akarja megtartani, akkor ő nem új identitást vagy hivatást választott, hanem elárulta az Istent, elbukott mint pap és mint katolikus, így halálos bűnben él, nem kaphat feloldozást, nem áldozhat, és a pokolra fog jutni.

Bármit is hordjon össze pl. Hodász András, nem létezik olyan, hogy egy darabig pap vagyok, aztán meg valami más, mert így érzem jól magam éppen. Ugyanígy én se mondhatnám azt házas nőként, hogy tíz évig a férjem házastársa voltam, de most úgy érzem, hogy egy másik férfi mellett a helyem, vagy hogy mostantól inkább szingli, karrierista nő leszek, nem feleség és anya, és elhagyom a családomat.

A hivatásunkban kitartani nehéz. Sokszor az érzéseink, érzelmeink azt mondják, hogy nem jól döntöttünk. Hogy így boldogtalanok vagyunk. Vagy épp nem vagyunk erre alkalmasak. Vagy hogy csak illúzió volt, hogy Isten erre hívott.

Igazak ezek a gondolatok, érzések? Istentől jönnek?

100%, hogy nem!

Ha téged felszenteltek papnak, örökfogadalmat tettél mint szerzetes, vagy szentségi házasságot kötöttél, akkor az a te hivatásod. Nem tévedtél, nem hív másra Isten. Nem a Szentlélek, hanem a Sátán az, aki arra ösztönöz, hogy megkérdőjelezd és elhagyd a hivatásodat. Ha pedig ezt megteszed és ebben az állapotban halsz meg, a pokolra jutsz.

A földi élet komoly lelki harccal jár, de Isten megad minden kegyelmet, hogy hűen megmaradj a hitedben és a hivatásodban halálig, ahogy Szent Pál apostol is tanítja:

 „Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.” (1Kor 10,13) 

Katolikusként Isten parancsaihoz és az Egyház tanításához kell szabnunk a tetteinket, nem az érzéseinkhez, tudva, hogy a hivatásellenes gondolatok és érzések a Sátántól jönnek, és Isten azért engedi meg őket, hogy kiállva a próbát erősödjön a hitünk és érdemeket szerezzünk. 

Miért támad a Sátán? Azért, mert gyűlöli, hogy papként, szerzetesként vagy házasként elkötelezdted magad Isten és az emberek színe előtt az Úr szolgálatára, és nem a kényed-kedved, hangulataid vagy a média sugallta énközpontúságban létezel, hanem szolgálsz, átadva az akaratodat Jézus Krisztusnak. Éppen ezért gőzerővel támadni fog, hogy ugorj ki vagy válj el. Ahogy a Biblia is írja:

„Alázkodjatok meg Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsőítsen benneteket. Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok. Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket is ezek a szenvedések érik a világban.” (1Pt 5,6-9)

Az az igazán szomorú, hogy mikor egy pap manapság válságba kerül, nem elvonul egy évre egy szerzetesrendbe, hogy elmélyedjen Istenben, és nyugodtan legyen lehetősége átgondolni az életét. Nem. Ahogy a férjem a minap mondta nekem: a Sátán türelmetlen. Nem engedi visszavonulni a válságba jutottat, hanem zaklatja, lázítja, elhamarkodott döntésekre kényszeríti, coming outra és lázadásra. Coachok lesznek, előadásokat tartanak, interjúkat adnak. Magyarázzák az árulásukat és a rendszert hibáztatják. A négy év után kiugrott ifj. Bógár Zsolt is olyan ostobaságokat mond az interjújában, hogy nem kéne az Egyháznak fiatalembereket felszentelnie, mert nem ismerik az életet, nem tudják, miről mondanak le. Tehát az Egyház eddigi több évszázados gyakorlata a rossz, nem ő tért le az igaz útról. 

Elgondolkoztam ezen. Én 20 évesen mentem férjhez. Még csak nem is jártam más férfival, még a kezemet se fogta meg senki más. Mit kellett volna tennem? 30 éves koromig „kiélni” magam, esetleg összefeküdni ezzel-azzal, hogy tudjam, kikről mondok le?

Persze a modern Egyház könnyedén érvénytelennek nyilvánítja valaki házasságát éretlenségre hivatkozva, mert 23 éves volt, mikor férjhez ment. Ilyen a katolicizmus állapota jelenleg.

A kiugrott papok nyilatkozataiból az tárul elénk, hogy tulajdonképpen egy érzelgős álvallást követnek Krisztus tanítása helyett. Füzes Ádám így indokolta, hogy 22 év után otthagyja a papi szolgálatot: „Miért teszem ezt, ha nehéz is? Negyvenes éveimben szeretnék egységes, igaz, hiteles életet élni. Egységben magammal, életvitelemmel, vágyaimmal. Nem szeretnék egyedül megöregedni. Szeretnék családot, megtalálni a társamat, akivel kölcsönös szerelemben élhetünk.” Ifj. Bógár Zsolt is az érzéseiről beszél: nem érezte jól magát, magányt érzett.

De mi van akkor, ha eltelik tíz év, és majd a „lelki társuk” mellett is magányosnak és boldogtalannak érzik magukat? Keresnek egy másik „lelki társat”, hátha majd amellett jobb lesz?

Nagyon gyorsan ki kéne gyógyulnia minden katolikusnak ebből az érzelemvallásból, meg abból, hogy az érzelmeiket a Szentlélek vezetésének tulajdonítják, mert ez istenkáromlás. 

Isten nem skizofrén, hogy egyszer erre hív, egyszer meg arra. Ha papnak hívott és esküt tettél Neki, akkor ő azt várja el, hogy halálig pap is maradj, és igen, az üdvösséged múlik ezen. 

A feladatunk nem az, hogy lelki szolgálatot végezzünk vagy jót tegyünk a magunk módján. Ez nem elég! Úgy kell Istent és az Egyházat szolgálnunk, ahogy Ő akarja, és azt a jót kell tennünk, amit Ő kíván tőlünk! Ahogy Szent Maximilian Kolbe atya is kifejti:

„Úgy szolgálj az Úr Istennek, ahogy Neki tetszik, és ne úgy, ahogy neked.”

„Történhetnek közöttünk bármilyen különle­ges és rendkívüli dolgok vagy akár önmegtagadások, talán túl keménynek tűnik, amit mondok, de mindez semmit sem ér, ha nem engedelmességből és nem Isten akarata szerint történik.”

Semmit se ér az az istenszolgálat lelki értelemben, amit halálos bűnben végzünk. Sőt a Sátán fog minket segíteni benne és sikereket adni, hogy becsapjon minket és az Istennek nem tetsző úton tartson.

Persze ifj. Bógár Zsolt azt gondolja az interjú alapján, hogy majd az Egyház engedélyezni fogja az újraházasodottak áldozását, és a magafajta kiugrott és családot alapított papot is visszahívja papi szolgálatra. 

Nos, lehet, hogy el fogunk jutni ide (Németország egyes egyházmegyéiben már sikerült), de akkor az a Sátán diadala lesz az Egyházban és nem a Szentlélek működése, és a hozzá hasonló esküszegők ugyanúgy a pokolra fognak jutni, hiába játszhatják halálos bűnben újra a papot, mert Istent nem lehet becsapni és az Ő tanítását és erkölcsi parancsait felülírni.

Érdekes volt hallgatni az interjúban azt is, hogy dicséri azt a nőt, akivel együtt él, hogy milyen csodálatos katolikus. 

Hadd mondjam el, hogy egy igazi katolikus nő, ha megtudja, hogy egy pap szerelmes belé és ki akar ugrani, akkor megkéri, hogy maradjon pap és megszakítja vele a kapcsolatot, hogy ne jelenthessen a számára kísértést, nem pedig összeköltözik vele.

Persze a modernista, érzelgős (ny)álkatolicizmusban a szerelem vagy a boldogság érzése felette áll az Istennek tett eskünek és az erkölcsi parancsoknak, és simán be tudja magának és a többieknek magyarázni egy kiugrott pap, hogy ő amúgy ugyanolyan jó viszonyban van Istennel, mint eddig. Igen-igen, nem kaphat feloldozást, nem áldozhat és nem köthet egyházi házasságot, de a jóságos Ferenc pápa vagy valamelyik még modernistább utóda majd ezt is lehetővé fogja egyszer tenni a számára. 

Mi meg, akik ettől joggal rosszul vagyunk, a többség szemében nem hithű katolikusok vagyunk, hanem ítélkező farizeusok.

Csak azt hadd kérdezzem meg, hogy ha a pap Istennek tett esküje nem kötelez, akkor miért kötelezne a házastársi eskü vagy bármilyen ígéret. Ha elviselhetetlen a cölibátus magánya, akkor a rossz házasság társas magányával vagy egy homoszexuális hajlamú ember magányával mi a helyzet? Lehessen elhagyni a férjünket másért? Vagy azonos neművel házasodni? Vagy ha az érzelmek a fontosabbak mint az eskü és az erkölcs, akkor én nőként, amennyiben rosszul érint, ha megtudom, hogy gyereket várok, akkor abortálhatom a magzatomat? Vagy ha idegesít a szomszédom, fejbe lőhetem? Vagy ha rosszul érzem magam nőként, kiműttethetem a méhemet, levágathatom a melleimet és élhetek férfiként?

Hol a határa a modernista érzelemvallásnak? Mi a cél? Mi a jövőkép? Töröljük el az erkölcsi parancsokat és a fogadalmakat, mindenki szépen éljen „boldogan” az érzelmeit, érzéseit, vágyait kénye-kedve szerint követve, az újabb kiadású Bibliákból meg majd kivesszük a keresztről, lemondásról, parancsok betartásáról szóló kellemetlen részeket?

Ifj. Bógár Zsolt odáig megy, hogy az esküszegését és az érzelmei követését azzal indokolja meg, hogy Jézus nem várja tőlünk, hogy meghaljuk magunknak.

Ugyan én nem tanultam hat éven át a teológián, de napi szinten olvasom a Bibliát, így felrémlik előttem néhány ezzel szemben álló passzus, pl. ez:

„Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre.” (Jn 12,24-25)

Sajnos ezek a kiugrott papok nem csak magukat és a mellettük lévő nőket viszik bűnbe és juttatják a pokolra, de rossz példájukkal és médiaszerepléseik során hirdetett álkeresztény szólamaikkal, melyekben a szerelmet és a boldogság érzését bálványozzák, tömegeket löknek a Sátán karjaiba.

Nagyon találóan ír Rod Dreher Szent Benedek válaszútján c. könyvében erről az álkereszténységről, amelyet ezek a kiugrott papok képviselnek:

„Ennél aggasztóbb, hogy számos még igenis nyitva álló templom ki fog üresedni a szekularizmus alattomos változatának köszönhetően egészen addig a pontig, amikor is az ott tanított »kereszténység« már erőtlen és élettelen. A legtöbb helyen ez már megtörtént. 2005-ben Christian Smith és Melinda Lundguist Denton szociológusok sok különböző háttérből jövő amerikai tizenéves vallási és spirituális életét vizsgálták. Azt találták, hogy a legtöbb esetben a tizenévesek egy érzelgős álvallást követtek. A kutatók megítélése szerint moralista terapeutikus deizmusról (MTD) van szó. Az MTD öt alapvető dogmája: 

  • Létezik egy a világot megteremtő és elrendező Isten, aki figyeli a földi emberek életét. 
  • Isten azt akarja, hogy az emberek jók, kedvesek és tisztességesek legyenek egymással, amint azt a Biblia s a legtöbb világvallás tanítja. 
  • Az élet központi célja, hogy boldogok legyünk és hogy szeressük saját magunkat. 
  • Istennek nem kell különösképpen részt vennie az ember életében, kivéve amikor valami nehézség megoldásához van szükség rá. 
  • A jó emberek haláluk után a mennybe jutnak. 

A kutatók úgy találták, hogy e hitvallás különösen jellemző a katolikus tizenévesek között, valamint azoknál, akik valamely élvonalbeli protestáns egyházhoz tartoznak. Az evangelikál tizenévesek mérhető módon jobban teljesítettek, de még ők is nagyon távol voltak a történeti értelemben vett bibliai igaz hittől. Smith és Denton szerint az MTD épp most hódítja meg a létező keresztény egyházakat, belülről rombolja le a bibliai kereszténységet, annak helyére pedig egy olyan álkereszténységet állít, amelyik »csak gyengén kötődik a tényleges történeti keresztény hagyományhoz«.

Az MTD nem teljes mértékben tévedés. Végeredményben Isten létezik, s ő valóban azt akarja, hogy jók legyünk. A MTD-vel az a bökkenő – annak mind haladó, mind konzervatív változatában –, hogy nagymértékben az egyéni önbecsülésnek és szubjektív boldogságnak növeléséről szól. No meg arról: hogyan jövünk ki másokkal. Nem sok köze van ahhoz a Szentíráson és a hagyományon alapuló kereszténységhez, amely bűnbánatot, önfeláldozó szeretetet és a szív tisztaságát hirdeti, valamint a szenvedésre — a Kereszt Útjára — figyelmeztet mint az Istenhez vezető ösvényre. Az MTD fölszínes értelemben keresztény ugyan, valójában azonban egy az egót és az anyagi kényelmet imádó kultúra természetes vallása.”

Hodász András, Füzes Ádám és ifj. Bógár Zsolt (Szerk.: csendben egészítsük ki a felsorolást Dr. Aradi Lászlóval, aki súlyosbította tettét, hogy áttért az ortodox hitre) nemcsak szerencsétlen bukott papok, de tévtanítók is. Hodász András a modernista Szemlélek újságírója és barista, ami mellett az Egyházat és a kormányt kritizáló médiaszereplései, írásai is megjelennek különböző egyházgyűlölő médiumokban. Füzes Ádám szupervizor-coachként és trénerként játssza a vak vezet világtalant című játékot. Ifj. Bógár Zsolt ugyanerre az útra lépett: jelenlegi lakhelyén, Taksonyban Lélekzet néven önismereti műhelyt működtet, Facebook-oldala és Youtube-csatornája van.

Vajon ezek a férfiak miből gondolják, hogy meghasonlott emberként, levitézlett papként, Istennek tett esküjüket megszegő katolikusokként hitelesek lehetnek mint életvezetési tanácsadók vagy mint az Egyház és a kormány kritikusai? A kérdés költői: nyilván az MTD „Krisztusa” egyetért a döntésükkel és támogatja őket abban, amit csinálnak.

Bármennyire is kellemetlen, nekünk, hívő katolikusoknak kötelességünk felszólalni ezeknek a nyilvános botrányt okozó tévtanítóknak a cselekedetei és szavai ellen. Ha megnézzük a Szentírást, az apostolok is ezt tették, hiszen az ilyen személyek rendkívül veszélyesek az Egyházra és a hívek lelki üdvét kockáztatják, magukkal rántva őket a bűnbe.

Szent Péter igen komolyan fogalmaz az ilyen emberekről szólva:

„De ezek, mint az oktalan állatok, amelyek természetüknél fogva megfogásra és levágásra valók, azt káromolják, amit nem ismernek. Mint azok, ezek is elpusztulnak, az igazságtalanok az igazságtalanság bérét kapják. Élvezetnek tartják világos nappal a dőzsölést, szenny­ és piszokfoltok, kéjelegnek az élvezetekben, amikor veletek együtt lakmároznak.

Szemük tele van azzal, akivel házasságot törnek, és éhes a bűnre. Csábítgatják az állhatatlan lelkeket, szívük hozzá van szokva a kapzsisághoz: az átok gyermekei!

Az egyenes utat elhagyták és eltévelyedtek, Beor fiának, Bileámnak útjain járnak, aki igazságtalan bérre vágyott, de igazságtalansága miatt kapott feddést: a néma teherhordó állat emberi hangon szólalt meg, és megakadályozta a próféta esztelenségét.

Kiszáradt források, szélvész kergette fellegek, akikre a sötétség homálya vár.

Mert nagyhangú, üres szólamokkal buja testi vágyakra csábítják azokat, akik éppen csak hogy kiszabadultak azok közül, akik tévúton járnak.

Szabadságot ígérnek nekik, jóllehet a romlottság rabjai, hisz mindenki annak a rabja, aki legyőzte.

Mert akik a világ romlottságából kimenekültek az Úrnak és Megváltónak, Jézus Krisztusnak megismerése útján, aztán újra belemerültek és hatalmába estek, azoknak ez az utóbbi állapotuk rosszabb, mint az azelőtti volt.

Mert jobb lett volna nekik, ha nem ismerték volna a nekik adott szent parancsokat, mint hogy aztán hűtlenek lettek hozzájuk.

Illik rájuk, amit a közmondás mond: »Visszatért a kutya a hányadékához« és: »A megfürdött disznó pocsolyában hentereg.«”

(2Pt 2,12-22)

Szent Júdás apostol sem fogalmaz finomabban:

„Szeretteim, minden igyekezettel azon vagyok, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek. Szükségesnek véltem, hogy írásban kérjelek titeket, küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra szóló öröksége a szenteknek.

Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják.

(…)

Ezek, akik zúgolódnak, siránkoznak a sorsuk miatt; szenvedélyeiktől vezettetve élnek, nagyképű szavakkal dobálóznak, és hajbókolnak az embereknek, csak hogy hasznot húzzanak.

Szeretteim, gondoljatok arra, amit Urunknak, Jézus Krisztusnak apostolai megjövendöltek. Megmondták nektek, hogy az utolsó időben lesznek majd, akik gúnyolódnak, akik istentelen szenvedélyeiktől vezettetve élnek. Ezek azok, akik szakadást okoznak, akik érzékiek, akikben nem él a Lélek. De ti, szeretteim, ti szent hitetek alapján épüljetek fel; imádkozzatok a Szentlélekben, tartsatok ki az Isten szeretetében, és várjatok Urunknak, Jézus Krisztusnak örök életet szerző irgalmára.” 

(Júd 1,3-4; 1,16-21)

Ahogy azt tőle megszokhattuk, Szent Pál se fukarkodott a feddő szavakkal:

„Tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők következnek.

Az emberek önzők, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, árulók, vakmerők és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezetet keresik, mint az Istent; a jámborságnak a látszatát még megtartják, de a lényeget megtagadják. Kerüld az ilyen embereket.

Mert közülük valók azok, akik betolakodnak a házakba, és megnyernek maguknak olyan nőket, akiket bűnök terhelnek s mindenféle vágyak hajtanak, akik mindig csak tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem jutnak.

Mint ahogy Jannesz és Jambresz ellenszegültek Mózesnek, úgy ezek is szembeszállnak az igazsággal – romlott agyú, ingadozó hitű emberek.

De sokra nem viszik, mert ostobaságuk mindenki előtt nyilvánvalóvá válik, mint ahogy azoké is nyilvánvalóvá vált.”

(2Tim 3,1-9)

Jól rámutat Szent Pál a fenti idézetben arra, hogy ezek az emberek a jámborság látszatát fenntartják, de a hit lényegét megtagadták. 

Mi lenne a keresztény hit lényege, ha nem az, hogy szeretetből feláldozom magam Istenért és másokért? Hogy akkor is kitartok az Istennek vagy a házastársamnak tett eskümben, ha az rendkívül nehéz? Krisztus és a szentek nem abban adnak nekünk példát, hogy az igaz hit és a parancsok megtartása még az életnél is értékesebb? Vagy azt hisszük, a kereszténység kétszintes vallás: van Jézus meg a szentek, akik nagy áldozatokat hoznak, meg vagyunk mi, akik langyi-bangyin ellötyöghetünk, és majd úgyis a mennybe jutunk, mert Istennek az a dolga, hogy irgalmazzon? Mit is mond erről Jézus? 

„Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.” (Jel 3,15-16)

Ne tévesszen meg senkit, hogy a kiugrott papok azt mondják, ugyanúgy hisznek és jó kapcsolatot ápolnak Jézussal, sőt az Ő útjait követik. Attól, hogy valaki Krisztust emlegeti, még nem biztos, hogy jó keresztény. Ő maga tanított erről minket: 

„Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? – Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők! (Mt 7,21-23)

Micsoda intő jel a számunkra kiugrott és magukat mégis jó katolikusként bemutató papok példája arra, hogy mennyire káros a II. vatikáni zsinat után elterjedt modernista álkatolicizmus. Viszont ha imádkozunk és elmélkedünk minden nap, gyónunk, áldozunk rendszeresen és kerüljük a modernista eretnek tanításokat, bizonyára el tudjuk kerülni, hogy mi is erre a sorsra jussunk, hiszen szabad akaratunk van és Krisztus mellettünk áll. 

„Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék.” (1Kor 10,12) 

Bízom benne, hogy az értük felajánlott imáink és lemondásaink révén kiesdett kegyelmek segítségével a kiugrott papok és kedveseik előbb-utóbb észhez térnek és Krisztus kegyelméből ki tudnak szabadulni az álkeresztény érzelemvallásból, amellyel a Sátán becsapta őket, ahogy azok is, akik most tapsolnak nekik. A haláluk pillanatáig van lehetőség a bűnbánatra, és Jézus Krisztus hatalmasabb a gonosznál.

Forrás: http://prochristo.blogspot.com

Legolvasottabb írások1138 times!

Print Friendly, PDF & Email