Hamis próféták

Pedig ha a Bibliát olvassuk, láthatjuk, hogy a parancsok és a fogadalmak megtartása maga a boldogság és a szeretet – legyen szó Jézus vagy a felebarátaink szeretetéről. Pont azért is jött el az Úr, hogy ne tudjon minket a Sátáni tovább azzal becsapni, hogy az isteni parancsok nyomasztó korlátok, és a vágyaink hajszolása tehet boldoggá.

 

 

 

 

 

 

Aki nem akarja a parancsokat betartani és az esküjét megtartani, hanem vágyai kergetését teszi meg életprogramjának, az nem keresztény. Ádámot és Évát követi, akik Isten parancsainak a megszegése révén kívánták elérni a boldogságot. Az ilyen ember valójában nem szereti se Istent, se a felebarátait, bármennyit is ömlengjen az isten- és emberszeretetről: egyedül önmagát szereti, sőt imádja. Igen, imádja, mert Istenné teszi magát, hiszen azt mondja: „Jézusnál és az Egyháznál én jobban tudom, mi a szeretet, az igazság és a boldogság. Mindennek a mércéje nem más, mint amit érzek, amire vágyom.” Persze ezt így nem mondja ki egyikük sem, nem alapítanak nyíltan új vallást, hanem egy önmaguk által megformált „Jézust” mutatnak fel imádásra saját maguk helyett, aki viszont tulajdonképpen azonos velük, hiszen ők találták ki. A Jézust emlegető tévtanítókban az a közös, hogy mivel nekik a valódi Krisztus nem felelt meg – kényelmetlen volt vagy érthetetlen –, kitaláltak egy saját „Krisztust” és azt hirdették, hirdetik. Nem véletlen hívja őket a Szentírás báránybőrbe bújt farkasoknak, hiszen kereszténység címén hirdetik önimádó sátánizmusukat, nagyokat „jézusozva” meg „szentlelkezve”.

 

Pont ezért nem elég, hogy valaki Krisztus nevét emlegeti. Mit mond Krisztusról? Az igazat, amit az Egyház kétezer éve töretlenül tanít? Vagy hazudik róla a saját szája íze szerint, amit épp igaznak érez vagy hasznosnak talál?

 

Vajon hány, magát krisztuskövetőnek valló, látszólag Krisztusért munkálkodónak lesz majd az a sorsa, amire maga az Úr figyelmeztetett minket? Hiszen nem Krisztust követik, hanem a vágyaikat és az érzéseiket, amelyek által a Sátán rángatja őket ide-oda, miközben a Szentlélektől elteltnek hiszik és mutatják magukat.

Igen, sajnos manapság a katolikus Egyházon belül is rengetegen vannak, akik folyton Krisztust emlegetik, az Ő nevében tanítanak és tevékenykednek, miközben amit mondanak, annak semmi köze a katolikus hithez, és amit tesznek, az az Egyházat rombolja és a hívek lelki üdvét veszélyezteti. Úgy hemzseg az Egyház a parancsokat és esküket érzelmi alapon elvető tévtanítóktól még a legmagasabb szinteken is, hogy valóban isteni csoda, hogy még vannak igaz hitű katolikusok a Földön. 

 

Sokszor nagyon elkeserítő lehet látni, hogy mekkora az ellenszél a krisztusi igazsággal szemben még az Egyházon belül is, de sosem szabad elfelejtenünk, hogy mi a győztes csapatban játszunk. Velünk van a Mindenható Isten! Nem a saját erőnkből küzdünk, hanem az Ő végtelen erejéből. Kifogyhatatlan kegyelem-muníció áll a rendelkezésünkre, és csakis rajtunk múlik, mennyit veszünk magunkhoz és használunk fel belőle. 

 

A mi elsődleges feladatunk katolikusként a XXI. század elején az, hogy szembeszálljunk az álkereszténység ál-Krisztusaival. Hirdessük a vágyak követése helyett a parancsok betartását, a szabadosság önzése helyett az eskük révén való elköteleződést, a földi örömök gátlástalan hajszolása ellenében a mennyei boldogságot, melyhez csakis a kereszt állhatatos hordozása által juthatunk el. Hirdessük ezt elsősorban a saját életünk példájával, másodsorban imáinkkal, harmadsorban szavainkkal. 

 

Akinek füle van a hallásra, meg fogja hallani. Hiszen hiába mutatják be a modernisták úgy a parancsokat betartani igyekvő és esküjükhöz ragaszkodó embereket, mint akiknek az élete csupa rabság és önelnyomás, mi tudjuk, hogy a bűn és az esküszegés szabadsága borzasztó ürességet, értelmetlenséget és meghasonlottságot hoz magával, és hogy valójában nem érdemes máshogy élni, mint Krisztus édes igájába hajtva fejünket, Vele hordozni a keresztünket, folyamatosan gyönyörködve parancsaiban és hálát adva értük. 

 

Mondjuk ki nyíltan: egy valódi krisztuskövetőnek nem kell olyan „kereszténység”, amelyben nincsenek parancsok és fogadalmak, és amelyben nincs kereszt, csak a vágyak, érzések és vélekedések hamis szabadsága, mely valójában a Sátán rabsága. Még ha olykor nehezek is, szeretjük a parancsokat és a fogadalmakat, mert ezek tartanak meg Krisztusban és valójában ezek tanítanak meg szeretni Istent és az embereket, nem pedig az ilyen-olyan érzéseink és vágyaink.