Címke: bűn
Keresztrongálások szakmányban és bárgyú hallgatás mindenfelől…
Az utóbbi néhány napon belül, három keresztény jelkép megrongálásáról számolt be a sajtó. Néhány soros, jelentéktelen hírként… A Margit hídi kereszttördelést elkövetők, a közfelháborodásnak tudhatóan feladták magukat, mert kép is megjelent róluk, így elkerülhetetlen lett volna a 20-21 éves részeg…
Bűnbánati napra: Egy temetési szentmise margójára
Idén, júliusban temettünk egy atyát, akit még a régi – tridenti – rítusban szenteltek, és baráti viszonyt ápolt a szenthagyomány őrzőivel. A temetése NOM szerinti temetés volt, amit a volt egyházmegyéjének helynöke végzett, valamint a sírnál is ő végezte a…
CDC jóváhagyja a transz férfiak hormonálisan kiváltott tej általi szoptatását
Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC), a közegészségügy védelmével foglalkozó vezető szövetségi ügynökség nemrég tette közzé a transzneműek szoptatását támogató információkat, amelyekben tanácsokat adnak a sebészeti “átmenet” részeként melleltávolításon átesett nők gyógyszeres kezeléséről.
Németország: Ferenc pápa elleni düh
A Nők a szolgálatokban és funkciókban az egyházban a Zsinati Út Fórumának 10 tagja nyílt levélben sajnálkozott Ferenc pápa részéről a világszinódusra való tekintettel elkövetett “sértés” miatt. A levél Irme Stetter-Karpnak, a Német Katolikusok Központi Bizottságának (ZdK) és a Zsinati…
A transznemű személyek nem változtathatnak nemet, mondja a genetikus
Vannak olyan nyilvánvaló tények, amelyeket döbbenetes bizonygatni. Ezt a feladatot Claudine Junien, az orvosi genetika professzor emeritusa és a Nemzeti Orvosi Akadémia levelező tagja végezte el Nicole Priollaud-val közösen írt könyvében: It is your sex that makes the difference.
Amikor a szív hűtlensége sújtja a házaspárt
Első ránézésre ártatlan semmiségnek tűnhet a kicsit hosszúra nyúlt esti beszélgetés az irodában vagy a csetelés a közösségi oldalakon a kollégával/kolléganővel. Azonban az érzelmi hűtlenség ugyanazokat a károkat okozhatja a párkapcsolatban, mint a fizikai megcsalás. Az alábbiakban négy jótanácsot kapunk,…
Jim Caviezel: “Ha Isten azt mondja, hogy tegyél meg valamit, ne habozz!
Kevin McCarthy, a képviselőház elnöke (R-CA) kedden Washingtonban, a Szabadság hangja című sikerfilm különleges vetítését tartotta, amelyen Jim Caviezel és Tim Ballard is részt vett.
30 gyilkos, képviselőházi demokrata (USA)
30 képviselőházi demokrata szerint „katolikus hitük” arra kényszeríti őket, hogy megvédjék az abortuszt. „Katolikus hitünk alapvető tantételei – a társadalmi igazságosság, a lelkiismeret és a vallásszabadság – arra kényszerítenek bennünket, hogy megvédjük a nők abortuszhoz való jogát [sic]” – áll…
A férfiak, akiknek nem kellesz
Nemrég olvastam egy szerelmi történetet, amitől rosszul lettem. Volt egy sármos fickó, aki kilenc évig szórakozott egy csúnyácska nővel, akivel egy katolikus társkereső oldalon ismerkedett meg, mire végül is elvette feleségül, mert nem talált egy vonzóbb „áldozatot”, aki hozzáment volna….
Van barátság férfi és nő között?
Röviden: NINCS! Azért szeretném ennél bővebben kifejteni a dolgot, mert még keresztény oldalakon is a legtöbb írás, amit erről találok, a „hát persze, hogy, naná” hurráoptimizmusával közelít a témához, én meg azt gondolom, hogy házasságok mehetnek tönkre ezen.


















