A keresztényeknek tisztában kell lenniük a következő tényekkel: ennek a napnak a szokásai és jelképei a pogányságban és az okkultizmusban gyökereznek. A druidák különös vallási meggyőződésből brutális kegyetlenséggel végeztek ki embereket, gyermekeket ezen az éjjelen. Ezen az éjszakán tulajdonképpen aratott a halál. Az emberáldozatok mellett állatokat is áldoztak úgy, hogy elevenen elégették őket. Ez pedig sátánista spirituális elem, ami valójában meghatározza ennek az ünnepnek a valódi arcát.

Az angol Halloween szó szerinti fordításban a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti. Ősi kelta ünnep, az Írországban és Skóciában élő törzsek ezen a napon ünnepelték az újévet – a Samhain-t, vagyis “a nyár végét” és ilyenkor egyszerre hódoltak a Napisten és a holtak Ura előtt. Hitük szerint ugyanis ezen a napon tért vissza a földre azoknak a bűnösöknek a lelke, akik az elmúlt esztendőkben haltak meg, és azóta állatok testében “léteztek”. Megfelelő áldozatok bemutatásával ezen a napon engesztelést lehetett szerezni az elhunytaknak, hogy ezáltal átkelhessenek a mennyországba. Kétségtelenül a legismertebb jelképe Halloween-nek a faragott töklámpás.

Ahhoz, hogy megértsük a tök faragás eredetét, azt is tudnunk kell, hogyan kezdődött!

A legtöbb országban ismerik a Halloween ünnepét. Éjjel rémisztő jelmezekbe bújnak, kísértet történeteket mesélnek, mulatnak és természetesen töklámpásokat faragnak. Egy máig fennmaradt hiedelem szerint október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között. Az eltávozott lelkek ilyenkor útra kelnek, addig barangolnak, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket, és ezen az éjszakán megpróbálnak visszatérni a világba. Már a kelták is védekeztek a biztonságukat veszélyeztető esemény ellen: házaikban eloltották a tüzet, hogy a hideg és barátságtalan tűzhely ne vonzza a hazalátogató szellemeket, és a tökéletes megtévesztés érdekében szellemnek öltözve parádéztak az utcákon, hogy a Gonoszt a végsőkig megzavarják, hogy aztán könnyebben elűzhessék.

Október 31-én, miután a termést betakarították és elraktározták a hosszú, hideg télre, megkezdődött az ünnepség. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be, tűz körüli táncuk jelezte a nap-szezon végét és a sötétség kezdetét. Mikor eljött a reggel, a papok szétosztották a parazsat a családok között, hogy azzal új tüzeket gyújthassanak. Ezek tartották távol az ártó szellemeket, és űzték el a hideget.

Napjainkra már itthon is egyre inkább divatos lett a Mindenszenteket megelőző nap bulizós, játékos hangulata. Főleg a gyermekek kapnak előszeretettel az alkalmon, hogy boszorkányos és ijesztő ruhákat öltsenek, kivájt tökökből lámpásokat készítsenek. De a szeretteinkért való gyertyagyújtás november elsején meghitt és családi esemény, ahol az emlékezés és a lélek halhatatlanságába vetett hit a legfontosabb. És a külföldről átvett vidám szokások nem tudják ezt megváltoztatni.

Az 1. században a rómaiak sok hagyományt hoztak magukkal Angliából. A kereszténység terjedésével a római katolikus egyház 835-ben november elsejét mindenszentek ünnepének nevezte ki, majd november másodikát a halottak napjává nyilvánította.

A Halloween október 31-én, tehát éppen a római katolikus ünnep, a mindenszentek előtt van, mintegy demonstrálva azt, mily vékony is a választóvonal a pogány hagyományok és az egyházi gyakorlatok között.

A Biblia egyértelműen jelzi, hogy az ilyen praktikák az utolsó időkben mérhetetlen módon elszaporodnak majd (1Tim 4,1 és Jel 9,21). Ami elsőre oly ártatlannak tűnik, az a valóságban halálosan komoly! Az embert játékos módon csábítják el, hogy egyre nyitottabbá váljon a démoni tanok iránt, és szíve Isten felé egyre inkább megkeményedjen.

Az Ige egyértelműen figyelmeztet, hogy a legkisebb mértékben se keveredjünk bele pogány vagy okkult praktikákba: Ha bemégy arra a földre, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat (5Móz 18,9)

Az Újszövetségben Pál apostol megdicséri a thesszalonikaiakat, amiért megtérésük után egyértelműen szakítottak a bálványimádással (1Thessz 1,910).

Feltámadásával Jézus bizonyságát adta annak, hogy legyőzte az ördögöt és a halált (Zsid 2,14).

Nekünk nem kell okkultizmusban, csillagokban vagy jóslásokban keresnünk segítséget az életben való eligazodáshoz, hiszen Jézus Krisztusban magát az életet találhattuk meg. Isten igéjéből eligazítást lelhetünk az élet nehézségei közepette. Az efezusiak ezért semmisítették meg az összes varázskönyvüket, miután hitre jutottak (ApCsel 19,1820).

Nekünk, keresztényeknek mindazonáltal nagy a felelősségünk. Az Úr parancsának engedelmeskedve hirdetnünk kell az evangéliumot, az örömhírt. Szükséges tehát, hogy figyelmeztessük embertársainkat adott esetben még hívő testvéreinket is az ördög által felállított csapdákra. Le kell, hogy rántsuk a maszkot a játékos, ártatlannak tűnő, de nagy veszélyt hordozó babonákról, népszokásokról.

Az Úr adjon ehhez bölcsességet és erőt mindannyiunknak!