Címke: katolikus
Nicaragua: Ortega kormánya által szervezett egyházüldözés
A jelentés harmadik része, “Nicaragua: Martha Patricia Molina Montenegro, nicaraguai jogász. A száműzetésben élő kutató készítette, és 2023. május 3-án mutatták be az interneten – számol be a SIR olasz ügynökség.
Amikor a szív hűtlensége sújtja a házaspárt
Első ránézésre ártatlan semmiségnek tűnhet a kicsit hosszúra nyúlt esti beszélgetés az irodában vagy a csetelés a közösségi oldalakon a kollégával/kolléganővel. Azonban az érzelmi hűtlenség ugyanazokat a károkat okozhatja a párkapcsolatban, mint a fizikai megcsalás. Az alábbiakban négy jótanácsot kapunk,…
Az FBI dokumentumokat ad a Kongresszusnak a katolikusokat célzó feljegyzéssel kapcsolatban
Az új dokumentumokat csak a képviselőház igazságügyi bizottsága kapta meg. Az FBI azt kérte, hogy a bizottság ne terjessze a dokumentumokat anélkül, hogy előzetesen konzultálna vele. Az FBI kedden átadta a kongresszusnak az iroda mostanra visszavont, kiszivárgott feljegyzésével kapcsolatos belső…
30 gyilkos, képviselőházi demokrata (USA)
30 képviselőházi demokrata szerint „katolikus hitük” arra kényszeríti őket, hogy megvédjék az abortuszt. „Katolikus hitünk alapvető tantételei – a társadalmi igazságosság, a lelkiismeret és a vallásszabadság – arra kényszerítenek bennünket, hogy megvédjük a nők abortuszhoz való jogát [sic]” – áll…
A férfiak, akiknek nem kellesz
Nemrég olvastam egy szerelmi történetet, amitől rosszul lettem. Volt egy sármos fickó, aki kilenc évig szórakozott egy csúnyácska nővel, akivel egy katolikus társkereső oldalon ismerkedett meg, mire végül is elvette feleségül, mert nem talált egy vonzóbb „áldozatot”, aki hozzáment volna….
A liberális tradicionalizmus felé
A liturgiában való „aktív részvétel” végtelen vitákat váltott ki Nyugaton. Talán itt az ideje, hogy a keresztény Kelet felé nézzünk a továbblépés érdekében.
Van barátság férfi és nő között?
Röviden: NINCS! Azért szeretném ennél bővebben kifejteni a dolgot, mert még keresztény oldalakon is a legtöbb írás, amit erről találok, a „hát persze, hogy, naná” hurráoptimizmusával közelít a témához, én meg azt gondolom, hogy házasságok mehetnek tönkre ezen.
1945. augusztus 9.: Nagaszaki kereszténységének tragédiája
Ezen a napon a történelem legpusztítóbb erőszakos cselekményét követték el a kereszténység keleti hazája ellen, amikor az amerikai csapatok atombombát dobtak a japán Nagaszakira.
Szalézi Szent Ferenc a férfi-nő barátságról
Ha két személy házasuló szándék nélkül barátkozik könnyelműen és felületesen, hihetetlen könnyelműsége s tökéletlensége miatt viszonyuk sem barátságnak, sem szeretetnek nem mondható, hanem egyszerűen érzékies barátkozásnak. Az ilyen egyéneknek szívét bizonyos hiábavaló és esztelen hajlandóság szinte békjóban tartja; s bár…
Az Opus Deinek módosítania kell alapszabályát
Az Opus Dei – a Josemaria Escriva de Balaguer által 1928 októberében Madridban alapított intézmény – 274 tagja 2023. április 12-16. között rendkívüli általános kongresszusra gyűlt össze Rómában, hogy a prelatúra alapszabályait a motu proprio Ad charisma tuendum (2022. július…


















