Címke: katolikus

Vatikán: Konzisztórium a láthatáron

A 2023-as és 2024-es évben a 80 éves korhatár miatt több mint húsz bíborosnak kell távoznia a leendő pápa választói kollégiumából. Minden jel arra mutat tehát, hogy a jelenlegi római pápa ne késlekedjen túl sokáig a pontifikátusa kilencedik rendes nyilvános konzisztóriumának összehívásával, ami lehetővé teszi számára, hogy még egy kicsit rányomja bélyegét a Szent Kollégiumra.

Szent Ferenc és a “Fratelli tutti”

Az alábbiakban kommentár nélkül idézzük Ferenc pápa Fratelli tutti (“Mindnyájan testvérek”) kezdetű enciklikájának Assisi Szent Ferenc vallási toleranciáját bemutatni hivatott részét. Azután Szent Ferenc Regula non bullata szabályzatának az enciklika által hivatkozott részét mellékeljük, teljes kontextusában. Végül Szent Ferenc Al-Kámil szultánnál tett látogatásának történetét idézzük Ferenc Szent Bonaventura által írt életrajzából (Legenda Maior).

Az egyház szentsége (12): A bátorság és a mártíromság erénye

Az erősség olyan kardinális erény, amely lehetővé teszi, hogy az ingerlékeny étvágyat annyira megerősítsük, hogy még a testet fenyegető legnagyobb veszélyek ellenére sem hagyjuk abba egy nehéz jót követni. Így lehetővé teszi, hogy legyőzzünk minden félelmet, beleértve a haláltól való félelmet is, hogy Istennel egyesülve maradjunk. A szentekben, és különösen a vértanúkban ezt az erényt […]

Az egyház szentsége (11): Jámborság és engedelmesség

Folytatva az igazságossághoz kapcsolódó erények vizsgálatát, a vallás után a jámborságot és az engedelmességet találjuk. A jámborság, akárcsak a vallás, egy valódi adósságot akar kielégíteni, bár ezt nem tudja egyformán megtenni; az engedelmesség a vallásból vagy a jámborságból indul ki, és készségessé teszi az elmét Isten vagy az elöljárók parancsainak végrehajtására, lehetővé téve az ember […]