Címke: katolikus

Támadás Krisztus szent Teste és Vére ellen

„Mindig az volt a vágyam, hogy a földön maradjak testvéreim között, és míg Atyám jobbján ülök, megtaláljanak engem a világon is. Azért ezen az éjjelen elhatároztam a szeretet új csodálatos találmányát, az Oltáriszentség megalapítását. Atyámhoz fordultam és szeretetteljesen kértem Őt minden testvérem nevében, adja meg nekik szeretetének és a jövő dicsőségnek ezt a zálogát. Azt […]

Szívhang miatt őrjöngők

A Hétfajdalmú Szűzanya ünnepén KÉT MAGYARORSZÁG – Az, hogy remek döntés született, abból is látszik: a halálkultusz hívei tombolnak Történelmi nap a mai: hatályba lépett Pintér Sándor „szívhangrendelete”. A belügyminiszter döntése nyomán a magzatuk meggyilkolását kérelmező nőknek immár meg kell hallgatniuk gyermekük szívhangját, egy pillantást kell vetniük ultrahangképére.

Mindszenty ’47 gyalogos zarándoklat

A Pro Missa Tridentina Alapítvány harmadszor is megtartja – immár hagyományosnak mondható Mindszenty (’47) gyalogos zarándoklatát. Idén új indulási és célponttal. Reméljük, hogy ez jobban megközelíthető lesz, főleg Budapestről. Az eddig szokások szerint mind a zarándoklat, mind a befejező szentmise Mindszenty bíboros úr minél hamarabb boldoggá avatásáért lesz felajánlva.

Nyelvre áldozás a csíksomlyói búcsún

A mai [2022.06.04.] csíksomlyói búcsú talán legmeglepőbb fordulata volt, hogy a Szentmise végén a résztvevő népeket (zarándokokat) felszólították arra, hogy kizárólag nyelvre lehet áldozni (egy szín alatt). Ezek után fel kell tennünk a kérdést a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának, hogy miért is kell Magyarországon kézbe áldozni, vagy inkább miért nem lehet nyelvre áldozni?