Kategória: Hitvédelem

Szent József, Krisztus Urunk nevelőatyja és az Anyaszentegyház egyetemes pártfogója

Egészen friss a hír, hogy december 8-án Ferenc pápa kiadott egy apostoli levelet (Patris Corde címmel) Szent József tiszteletéről, egyúttal a most elkezdődött 2020/2021-es liturgikus évet a Megváltó hűséges őrzőjének dedikálta. Ez kiváló alkalom arra, hogy a nyugati egyház Szent József-tiszteletét górcső alá vegyük, és fejlődésének főbb állomásait rögzítsük.

A legmodernebb időszámítás

Minden kisiskolás előtt ismeretes az időszámítás kétféle jelölése: i. e. és Kr.e. Ugyan a felnőttek emlékeiből kezd kikopni, és talán az iskolapadban sem divatos mostanság, de mégis tudható, hogy az előbbi az „időszámításunk előtt”, a második pedig a „Krisztus (születése) előtt” rövidítése, és mint ilyen, a keresztény – tehát egyúttal európai és egyben magyar – […]

A protestantizmus: a hit skizofréniája II.

Mivel a protestáns hit önmagában hordozza a skizofrénia magját, ezért az felnőve sem lehet más, csak hasadás az emberben, amint az Egyház testének szétszakításával keletkezett maga a protestantizmus eszméje is. Azonban az emberi életösztön irtózik a látványosan meghasonlott életállapottól és ösztönösen menekül az önmagával ennyire ellenkezőtől; így hát az egyszeri hívő kényszerűen a protestantizmus kétféle […]

Szent és profán – a dolgok mélyére nézve II.

Akit a könnyűzene csal a templomba, az hazugságot kap meghívóul és szükségképpen csalódik majd a katolikus hitben amikor gitár és felszabadult nótázás nélkül kell járja a saját csöndes keresztútját; a hazugságot azonban csak újabb hazugsággal lehet megmagyarázni és életben tartani, az örök igazságra pedig nem lehet átlátszó hazugsággal senkit sem meghívni.

Szent és profán – a dolgok mélyére nézve I.

A következőekben az alábbi cikkre:https://vasarnap.hu/…/a-tartalomhoz-nem-mindig…/ és annak folyományaira igyekszem részletes, pontos, példákkal megindokolt választ adni. Indításul változatlan formában kiemeltem a szövegből egy mondatot – ez eredeti környezetében is kiemelten szerepel, tehát joggal gondolhatom, hogy annak hangsúlyos része. Íme: