Danielle Campoamor, a Marie Claire című divatmagazin amerikai kiadásának egyik szerzője szerint több abortuszra lenne szükség a filmekben. Campoamor azzal indokolta követelését, hogy szerinte kevés a filmekben az olyan anya, aki ugyan már életet adott gyermekeknek, ám a sokadik terhességénél az abortusz mellett döntene.
„Traditionis custodes” – Teljes fordítás(? – by Tőzsér Endre SP)
“A liturgiával kapcsolatos tudatosítás szempontjából is fontos, hogy végre megszűnjön az 1970-ig érvényes liturgiaforma kiközösítése. Aki ma ennek a liturgiának a folytatását támogatja, vagy részt vesz benne, azt úgy kezelik, mintha leprás lenne; és itt véget ér minden tolerancia. Ilyen még soha nem volt az egész történelemben; ezzel az ember az egyház egész múltját is […]
»La Messe de Toujours«? – „Minden idők szentmiséje”?
Vajon az ún. »trienti« alakja a szentmise római rítusának eltörölhetetlen, betilthatatlan és cenzúrázhatatlan? Azaz szabadon, bármiféle kánoni büntetés nélkül az idők végezetéig bármely pap végezheti ezt, és nemhogy a plébánosa, vagy a püspöke, de bármely római pápa sem tilthatja el ennek végzésétől?
Sátán fattyak: Az uniós tagállamokban biztosítani kell a terhességmegszakítást
A Katolikus Egyház “Great Reset”-je, a II. Vatikáni Zsinat volt
Elfogadta az Országgyűlés a pedofil ellenes törvénycsomagot
Juliánus barát: A keresztény ember homofób
“Hol van benne a Bibliában az, hogy a melegeket gyűlölni kell?” – halljuk gyakran a kérdést, amikor rendszeresen bérmálkozó, igazi konzervatív ismerőseinkkel vitatkozunk. És az a helyzet, hogy valóban nincsen benne. Csupán az van benne, több helyen is, hogy tilos, és hogy halálbüntetéssel kell sújtani. Az, hogy gyűlölni kellene, az nincs benne.
Zen bíboros megvédi a latin misét Ferenc pápa keresztes hadjáratától
Hitünk próbája
Úrnapja – Festum Sanctissimi Corporis Christi
“Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.” […]














