(Stációs-templom: Szent Piroska temploma)
Nagyhétfő
Virágvasárnap
Az alapvető jogok biztosának állásfoglalása az abortál magzati sejtvonalak felhasználásával készült vakcináról
Az eljárás megindítása A jelentés alapjául két beadvány szolgát, melyben a panaszosok a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyetteshez címzett beadványon keresztül fordultak az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához a mumpsz-kanyaró-rubeola elleni kötelező védőoltás (MMR oltás) során igénybe vehető vakcinák engedélyezésével kapcsolatban.
„Nem tudom elfelejteni az emberek arcát, akiket reggel még etettem, majd délután lepedővel leterítve tolnak a proszektúra felé”
Nem szoktuk szemlézni és közzétenni a 444.hu cikkeit, de ez a mostani egy olyan kivétel, amit mindenkinek olvasnia kel. Leginkább a vírustagadóknak, oltástagadóknak és társaiknak a konteó hívőknek. Olvasónkat a kormányhivatal rendelte ki, hogy egészségügyi hallgatóként segítse a megyei kórházban az oltást.
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe – Annuntiatione Beatæ Mariæ Virginis
Szent Gábor arkangyal ünnepe
Feketevasárnap – Prédikáció
Kedves hívek! “Krisztus azonban a ránk váró javak főpapjaként jött el, s belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem ebből a világból való. Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett.” [Zsid 9,11-12]
Szent József, Krisztus Urunk nevelőatyja és az Anyaszentegyház egyetemes pártfogója
Egészen friss a hír, hogy december 8-án Ferenc pápa kiadott egy apostoli levelet (Patris Corde címmel) Szent József tiszteletéről, egyúttal a most elkezdődött 2020/2021-es liturgikus évet a Megváltó hűséges őrzőjének dedikálta. Ez kiváló alkalom arra, hogy a nyugati egyház Szent József-tiszteletét górcső alá vegyük, és fejlődésének főbb állomásait rögzítsük.