A mostani történések margójára Fulton J. Sheen érsekkel

Amiért, és ami ellen küzdöttünk 45 éven keresztül, majd a demokratikusnak mondott “felszabadulásunk” után, ugyan oda térünk vissza, sőt egy rosszabb állapotba. Azt hittük megszabadulunk a sátán szorításából (szocializmus, kommunizmus – liberalizmus a fiatalabbaknak), de látható, hogy a patás soha nem adja fel, csak egyre inkább fokozza tevékenységét.

Karácsony: A megtestesülés ünnepe

Karácsony a gyermek és család ünnepe. Ma talán az egyetlen ünnep, mely mutatja, hogy mit tud adni a liturgikus év a polgári évnek, ha a liturgia szelleme átjárja.Nem is lehet igazán katolikus az ember, aki ma nem örülne az Egyházzal együtt.«Krisztus Jézus született, örvendezzünk.» – Liturgikus szempontból az Ige megtestesülésének ünnepe két nagy ünnepet foglal […]

Isten óvjon minket a pápai kommunizmustól

Ferenc pápa legújabb „Fratelli tutti” szavakkal kezdődő enciklikája a második vagy a harmadik, attól függően, hogy honnan számoljuk. Az enciklika azzal foglalkozik, hogy minden ember testvér. Az egyház ezt ilyen formában nem tanította az elmúlt 2000 évben. Az Egyház azt tanítja, hogy minden ember Isten alkotása, de testvérekként a megkereszteltekre utal.