Veres András győri megyéspüspök szerint “tudatlanság áll” a lombikbébiprogram hátterében, és a “tudatlanság mértékétől függ, hogy az mekkora bűn”. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Magyar Nemzetnek adott villáminterjújában beszélt erről.
Schneider püspök: ellen kell állnunk a Sátán világkormányának
Athanasius Schneider püspök, Astana kazahsztáni segédpüspök a múlt hónap végén rövid látogatásra Franciaországban járt. Interjút adott a LifeSite-nak, a COVID-19 jelenlegi helyzetével kapcsolatban, ami Schneider püspök szerint „egészségügyi diktatúrát” eredményezett. Megerősítette azt a véleményt, miszerint „rabszolgaságra ítélik az emberrket”, amit az „abszurd” intézkedések révén hoznak létre.
⧈ COVID-19 pro és kontra
Bár e honlapnak (https://petersziklaja.hu) nem feladata járványok és járványokra hozott intézkedések részletes tárgyalása, mégis az életünkre, s a szabad vallásgyakorlásunkra való jelentős befolyása miatt lényeges ezen a helyen is szólni róla. Alig kilenc hónapja jelen járvány, csak egy távoli ország távoli problémája volt, ma pedig az egész életünket alapjaiban felforgató tényezővé vált.
2+2+(2) = Az egyház hanyatlása
2020. október 11.-n kezdte meg az új első évfolyam a papképzési tanulmányait a Szent X. Piusz Papi Testvériség a Németország-beli zaitzkofeni “Jézus Szent Szíve” szemináriumban. A címadás nem véletlen. A jelenlegi és a közeljövő állapotát mutatja be, illetve vetíti előre a Szent X. Piusz Papi testvériség magyarországi helyzetét illetően.
Örömmel térjünk vissza az Eucharisztiához!
Addig provokálták az embereket – Frissítve
Addig provokálták az embereket, a természet- és emberellenes bűntettek mára odáig fajultak, hogy nem lehetünk szelídek, nem vonulhatunk vissza, nem hallgathatunk, mert vétkesek közt cinkos, aki néma. Én eldöntöttem: nem fogok tovább hallgatni – mondta a Demokratának Osztie Zoltán atya, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa.
Hálaadó szentmise az FSSPX megalapításnak 50. évfordulójára
2020. szeptember 24.-n a Szent X. Piusz Papi Testvériség Nemzetközi Szemináriuma Écône-ban idén ünnepli megnyitásának arany jubileumát. Az elmúlt 50 évért tartantott hálaadó szentmise után Marcel Lefebvre érsek testét a szeminárium boltozatából a Mária Szeplőtelen Szíve templom kriptájába helyezték át. A szentmise és az áthelyezés szertartása tekinthető meg a videón.
A dicső király végső győzelme
A legtöbb mese gyermekeknek szól, és azt a célt szolgálja, hogy elaltasson. Ez a mese most más célt szolgál, ez felnőtteknek szól, és célja az ébredés. Történetünk, ami valójában nem is mese, hanem valóság, egy olyan királyról szól, aki mindenek előtt volt, aki mindörökké lesz, és aki örökkön örökké jóságosan uralkodik mindenek felett.
Protestantizálás, avagy – miért üresítik ki a katolikus templomokat?
Új divat bontakozik ki a katolikus templomok felújításában: azzal az indokkal távolítják el a szentélyek eddigi berendezését, hogy az nem felel meg a mai liturgikus követelményeknek, másrészt pedig amúgy sem a templom stílusát meghatározó korból származik. Hogyan döntik el a műemlékesek, hogy mi dobható ki és mit kell megtartani?
Üröm az örömben – megújul az „Orate fratres”
A Magyar Katolikus Püspöki Kar olyan döntést hozott, amely a klasszikus népmesére emlékeztet Mátyás királyról és az eszes leányról. Az MKPK ugyanis – csakúgy, mint az eszes leány – hozott is ajándékot, meg nem is, amikor azt a döntést hozta, hogy a Római Misekönyv új fordításába a mise fölajánlását követő Orate, fratres fölszólítás a következő […]