“Márpedig térdepelni tilos ember előtt! Bűneink alól erkölcsi feloldozást csak a Jóisten adhat. Ami igaz fajra, rasszra tekintet nélkül. Van persze olyan bűn, melynek elbírálása a jogszolgáltatásra tartozik, de ezt is kiválasztottak, bírók szabhatják ki. Csak ők ítélkezhetnek a köztörvényes bűnöket elkövetők felett.
Temetés
Mai hír: „A család kérésére ezúton szeretném tájékoztatni a nyilvánosságot, hogy Bogdán László barátunk búcsúztatása 2020. július 23-án, csütörtökön lesz Cserdiben. A szentmisére 13:00 órakor kerül sor, a búcsúztatás 14:00 órakor kezdődik” – közölte közleményben az MSZP európai parlamenti képviselője csütörtökön délelőtt.
✠ Kármelhegyi Boldogasszony
A Szentírás Kármel szépségét dicséri, ahol Illés próféta megvédte Izraelnek az élő Istenbe vetett hitét (1Kir 18, 20-46). Itt, annál a forrásnál, amely nevét Illés prófétától kapta, a XII. századtól kezdve néhány remete közös lakóhelyez készített magának és az Istenszülő tiszteletére kápolnát épített a tengerre nyíló völgyben a hegy lábánál.
✠ Sarlós Boldogasszony
✠ Jézus legdrágább vérének ünnepe
Katolikusnak keresztelt ismerősökkel beszélgetve előkerült Mel Gibson Passio című filmje. Kivétel nélkül mindegyik azzal érvelt, hogy „túl véres, elborzasztó”. (Ám egyikük sem tartotta véresnek, elborzasztónak a sci-fi- és horrorfilmek drasztikus jeleneteit.) Ha elolvasták volna a történészek, bibliatudósok erre vonatkozó írásait, avagy néhány középkori magánkinyilatkoztatás közléseit, akkor vajon mit szólnának, ugyanis Gibson filmje még jelen formájában […]
Új holocaust, ezúttal a keresztények ellen… 2020.
Thomas Haake atyát Washingtonban brutálisan megtámadták, egyszerűen azért, mert katolikus pap, és reverendában sétált az utcán kora reggel. Megkezdődött a támadás a papok ellen. 80 éves, fegyvertelen emberrel kezdik. Se tiltakozás, se hírek, se tüntetés. És ellopták a telefonját is. A támadó másnap visszament a templomba és ott is megfenyegette az öreg papot.
✠ Szent Péter és Szent Pál főapostolok ünnepe
Amikor 1987-ben Rómában részt vettem a Szent Péter és Szent Pál főapostolok ünnepén tartott pápai misén – amelyen II. János Pál átadta az érseki palliumot az akkoriban kinevezett főpapoknak – a gyülekezés és a Bazilikába való beléptetés előtt megcsodáltam a két hatalmas Főapostol-szobrot a Bernini-féle kolonnádokkal átkarolt téren.
⧈ Deus caritas est – Videó
Jézus és Szűz Mária a “fehér felsőbbrendűség” szimbóluma – Töröljük el(?)!
A Black Lives Matter egyik aktivistája azzal az elvadult felhívással állt elő, hogy pusztítsák el a templomokat, illetve az összes, “fehér európai” Jézust ábrázoló szobrot, mert ezek mind a fehér felsőbbrendűséget hirdetik. Szerinte Jézus fehérként történő ábrázolása nem más, mint rasszista propaganda – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
✠ Keresztelő Szent János születésének ünnepe
Az Úr Jézus és a Szűzanya születésének ünnepén kívül János az egyetlen, akinek születését is megünnepli az Anyaszentegyház. Vajon miért? Az evangéliumok elég részletesen bemutatják az Úr Előhírnökének tevékenységét, elénk rajzolják aszkéta alakját, szüleiről is beszámolnak, s fontosnak tartják, hogy ő az első, aki felismeri és köszönti, majd később bemutatja a népnek a Messiást.















