“Ravaszsága miatt sikerre viszi keze a cselszövést. Erre szíve felfuvalkodik, és minden lelkiismeret furdalás nélkül sokakat megöl, sőt még a fejedelmek Fejedelmének is nekitámad. Akkor utoléri a vég, nem is kell hozzá emberi kéz.” [Dán 8,25] A harmadik ádventi gyertya 600 évvel Krisztus előtt Dániel prófétával kezdett el világítani. Dániel megjósolta, hogy a száműzetés vége […]
Címke: katolikus
Az ádventi koszorú gyertyái – II. gyertya
„Nem tűnik el a jel Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót és a népek nem engedelmeskednek neki.” [Ter 49,10] Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség […]
Rorate, a hajnali szentmise
🙏Felhívás imára!
Ádvent – Az ádventi koszorú gyertyái – I. gyertya
„Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé.” [Ter 3,15] Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és […]
Tévedések, csúsztatások és hazugságok az FSSPX-ről😰
Ennek a posztnak megírására egy Facebook-n megjelent hozzászólás késztetett, mert a cím szerint “Tévedések, csúsztatások és hazugságok az FSSPX-ről” voltak benne, ami mellett már nem lehetett elmenni. Az írás folyamatosan fog bővülni akkor, amikor újabb tévedéseket, csúsztatásokat, netalán hazugságokat kell majd megcáfolni.
Szent II. János Pál? Van, akiknek már nem – Egymásra talált a zsák a foltjával
Egyre nagyobb hullámokat vet az a minapi vatikáni jelentés, amely a visszaélésekbe belebukott amerikai bíboros, Theodore McCarrick ügyeiből kiindulva volt hivatott feltárni a katolikus egyház felelősségét. A hullámok már Szent II. János Pálig érnek; egyes katolikus körök szentségének visszavonását is követelik. Az Indexnek nyilatkozó katolikus hittanár(?)-szerkesztő égbekiáltó bűnökről is beszél.