Címke: katolikus

✠ Szent Anna (és Szent Joachim), a Boldogságos Szűzanya szülei

Kizárólag a Szent Hagyomány tesz említést a nagyszülők legfőbb példaképeiről – ráadásul a zsinati templomrombolások nyomán képeik, szobraik, oltáraik javarészt el is tűntek. A szentek ikonográfiáját már elfeledő korunk nem nagyon tud mit kezdeni a két „háttérszent” ábrázolásában található módozatokkal, eszközökkel.

Az Eucharisztia csodái – Bevezetés 1.

„Életem célja, hogy mindig kapcsolatban legyek Jézussal.” Ezekkel a szavakkal összegezte rövid életének legfontosabb jellemzőjét Carlo Acutis, aki tizenöt évesen leukémiában halt meg: „Jézussal, Jézusért és Jézusban élni”. Carlo szavait idézve: „A végtelen kell, hogy legyen a célunk, nem a véges. A végtelen a mi otthonunk. A mennyország az idők kezdete óta vár ránk.”

A trienti liturgia rituális szerepvesztése – Valóban? + Ottaviani intervenció

Az alábbiakban Maróti Gábor, a győri Brenner János Hittudományi Főiskola Egyházzenei Tanszékének tanszékvezető tanára, a Győri Egyházmegye zeneigazgatója, liturgika tanár írásának első részét tesszük közzé. Ötven éve terjedt el a világegyházban a római liturgia jelenlegi rendes formája, amely valamennyi nép nyelvén gazdag szövegalkalmazási forrásokkal segíti a hívőket a liturgikus cselekményekbe való tudatos és tevékeny bekapcsolódásba. […]

Új holocaust, ezúttal a keresztények ellen… 2020.

Thomas Haake atyát Washingtonban brutálisan megtámadták, egyszerűen azért, mert katolikus pap, és reverendában sétált az utcán kora reggel. Megkezdődött a támadás a papok ellen. 80 éves, fegyvertelen emberrel kezdik. Se tiltakozás, se hírek, se tüntetés. És ellopták a telefonját is. A támadó másnap visszament a templomba és ott is megfenyegette az öreg papot.

A szentek példát mutatnak – Minden élet számít!

Nem foglalkoznánk különösebben a __ lives matter! mozgalommal (kérdéskörrel), mert tudjuk a morális igazságot, de a (sátán) tobzódás(a) már ott tart, hogy a katolikus (megdicsőült) egyház (tagjainak) szentjeinek, földi megjelenítésére szolgáló szobrokat dönt le. Megkezdődött a harc a végső, földi hatalomátvételért, ahol ismét a frontvonalba került Jézus Krisztus egyetlen [Mt 16,18] Egyháza, mint ahogyan a […]

✠ Jézus Szentséges Szívének ünnepe

Aktív plébánosi szolgálatom idején talán legkedvesebb tevékenységem volt az Elsőpénteki betegellátás. Csodálatos idős, beteg emberek otthonaiba látogattam el ilyenkor. Szentgyónást végeztek, szentáldozáshoz járultak és mindig teremtettem rá időt, hogy egy kicsit beszélgessek is velük az életükről, családjukról. Bizony nem egy helyen hallhattam tragédiákról, szenvedésekről. Sok-sok esztendő után még mindig felvillannak előttem ráncos arcok, törődött dolgos […]

“Extra Ecclesiam nulla salus est”

A francia szabadkőműves Yves Marsaudon az eljövendő egységes világvallást a következőképpen definiálja: „Ki lehet jelenteni, hogy az ökumenizmus a szabadkőművesség legitim gyermeke. Korunkban egyik rendtársunk, Franklin Roosevelt követelte ki mindenki számára azt a lehetőséget, hogy az Isten előtti hódolatban saját alapelveit és meggyőződését követhesse.

💾 – A latin nyelv NEM TUDÁSA a római rítusú klerikusok között …

15 éves koromban rendszeres ministránsként megemlítettem a plébánosomnak: annyira tetszik az oltárszolgálat, hogy elgondolkoztam a papi hivatáson. Mivel bolsevik idők jártak még, állami gimibe jártam és nem tanultam latint, azonnal kijelentette: ha szemináriumba készülsz, előtte meg kell tanulnod latinul, majd itt a plébánián magánórákat adok neked. Emlékszem, mennyire megdöbbentem: latint? minek? ráadásul a szeminárium előtt?

A COVID-19 és ezzel kapcsolatos intézkedések negatív következménye – KÉZREÁLDOZÁS, AZ ÚJ NORMA?

Bár a magyar katolikus sajtót (még az elvileg teljesen szabad elektronikus csatornáit is) egyfajta szolgalelkűség és provincializmus jellemzi, még itt is kialakult némi vita arról, hogy a hierarchia által különösebb mérlegelés nélkül elfogadott állami megszorító intézkedéseknek lelkipásztori szempontból milyen következményei lehetnek.