Athanasius Schneider püspök, Astana kazahsztáni segédpüspök a múlt hónap végén rövid látogatásra Franciaországban járt. Interjút adott a LifeSite-nak, a COVID-19 jelenlegi helyzetével kapcsolatban, ami Schneider püspök szerint „egészségügyi diktatúrát” eredményezett. Megerősítette azt a véleményt, miszerint „rabszolgaságra ítélik az emberrket”, amit az „abszurd” intézkedések révén hoznak létre.
Címke: vallás
⧈ COVID-19 pro és kontra
Bár e honlapnak (https://petersziklaja.hu) nem feladata járványok és járványokra hozott intézkedések részletes tárgyalása, mégis az életünkre, s a szabad vallásgyakorlásunkra való jelentős befolyása miatt lényeges ezen a helyen is szólni róla. Alig kilenc hónapja jelen járvány, csak egy távoli ország távoli problémája volt, ma pedig az egész életünket alapjaiban felforgató tényezővé vált.
Hálaadó szentmise az FSSPX megalapításnak 50. évfordulójára
2020. szeptember 24.-n a Szent X. Piusz Papi Testvériség Nemzetközi Szemináriuma Écône-ban idén ünnepli megnyitásának arany jubileumát. Az elmúlt 50 évért tartantott hálaadó szentmise után Marcel Lefebvre érsek testét a szeminárium boltozatából a Mária Szeplőtelen Szíve templom kriptájába helyezték át. A szentmise és az áthelyezés szertartása tekinthető meg a videón.
A dicső király végső győzelme
A legtöbb mese gyermekeknek szól, és azt a célt szolgálja, hogy elaltasson. Ez a mese most más célt szolgál, ez felnőtteknek szól, és célja az ébredés. Történetünk, ami valójában nem is mese, hanem valóság, egy olyan királyról szól, aki mindenek előtt volt, aki mindörökké lesz, és aki örökkön örökké jóságosan uralkodik mindenek felett.
Üröm az örömben – megújul az „Orate fratres”
A Magyar Katolikus Püspöki Kar olyan döntést hozott, amely a klasszikus népmesére emlékeztet Mátyás királyról és az eszes leányról. Az MKPK ugyanis – csakúgy, mint az eszes leány – hozott is ajándékot, meg nem is, amikor azt a döntést hozta, hogy a Római Misekönyv új fordításába a mise fölajánlását követő Orate, fratres fölszólítás a következő […]
Tanítás a keresztvetésről
Egyértelmű bizonyítékaink vannak a korai atyák írásaiból, hogy a keresztvetés gyakorlata nem késő középkori fejlemény, egyfajta ortodox vagy katolikus „elhajlás”, hiszen az ókeresztény egyház már a második században ismerte és gyakran alkalmazta. A rendelkezésre álló bizonyítékok azt mutatják, hogy a keresztet eredetileg nem a mai formában „rajzolták” magukra, másokra, vagy bizonyos tárgyakra, hanem a hüvelyk- […]
A Mindszenty ’45 zarándoklat Szentbeszéde [2021.09.05.]
Az Eucharisztia csodái – Ausztria 1310
Az Inn folyó mentén fekvő St. Georgenberg-Fiecht nevű kis falu az 1310-ben történt eucharisztikus csodáról lett híres. A szentmise alatt a pap megkérdőjelezte Jézus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben, ám az átváltoztatást követően a bor vérré vált, forrni kezdett és kifolyt a kehelyből. 170 évvel később, 1480-ban egy korabeli újságíró azt írta a szent vérről „a […]
Pro Missa Tridentina – Isten szava és a hitvallás
Bár sokat foglalkoztam az elmúlt években az egyházi művészetekkel, nem akadtam magyarországi példára (bár lehet, hogy tévedek), ahol a szentmisében használt felolvasó pulpitus, kiterjesztett szárnyú sast formáz. Annál többet láttam ilyet az anglikánok által sok száz éve elkonfiskált katedrálisokban és szinte minden anglikán istentiszteleti helyen.