Címke: Egyház
Protestantizálás, avagy – miért üresítik ki a katolikus templomokat?
Új divat bontakozik ki a katolikus templomok felújításában: azzal az indokkal távolítják el a szentélyek eddigi berendezését, hogy az nem felel meg a mai liturgikus követelményeknek, másrészt pedig amúgy sem a templom stílusát meghatározó korból származik. Hogyan döntik el a…
Üröm az örömben – megújul az „Orate fratres”
A Magyar Katolikus Püspöki Kar olyan döntést hozott, amely a klasszikus népmesére emlékeztet Mátyás királyról és az eszes leányról. Az MKPK ugyanis – csakúgy, mint az eszes leány – hozott is ajándékot, meg nem is, amikor azt a döntést hozta,…
Tanítás a keresztvetésről
Egyértelmű bizonyítékaink vannak a korai atyák írásaiból, hogy a keresztvetés gyakorlata nem késő középkori fejlemény, egyfajta ortodox vagy katolikus „elhajlás”, hiszen az ókeresztény egyház már a második században ismerte és gyakran alkalmazta. A rendelkezésre álló bizonyítékok azt mutatják, hogy a…
A Mindszenty ’45 zarándoklat Szentbeszéde [2021.09.05.]
Történelmi helyen vagyunk. Akik vállaltuk a zarándoklatot, mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy Felsőpetény mit jelent egy olyan embernek, aki tiszteli boldog emlékű Mindszenty József, Magyarország utolsó hercegprímásának alakját.
Gyónási titok. – vagy mégsem az?
Egyre több ausztrál állam nyilvánítja bűnné a gyóntatást. Queensland jóváhagyott egy szeptember 8-ai törvényt, ami három év börtönbüntetéssel fenyegeti a papokat, akik nem jelentik be az állítólagos szexuális bántalmazásokat, melyeket gyóntatás alatt hallottak.
Az Eucharisztia csodái – Ausztria 1310
Az Inn folyó mentén fekvő St. Georgenberg-Fiecht nevű kis falu az 1310-ben történt eucharisztikus csodáról lett híres. A szentmise alatt a pap megkérdőjelezte Jézus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben, ám az átváltoztatást követően a bor vérré vált, forrni kezdett és kifolyt…
Nyílt levél Trump elnöknek Carlo Maria Viganò érsektől
Elnök úr, Az elmúlt hónapokban tanúi lehettünk két ellentétes oldal kialakulásának, amelyet Bibliánk így hív: a fény gyermekei és a sötétség gyermekei. A világosság gyermekei az emberiség legszembetűnőbb részét képezik, míg a sötétség gyermekei abszolút kisebbséget képviselnek. És mégis az…
Mindszenty ’45 zarándoklat – MAGTARTJUK!
Kedves testvérek! Zarándoklatunkat a tervek szerint MEGTARTJUK.
Pro Missa Tridentina – Isten szava és a hitvallás
Bár sokat foglalkoztam az elmúlt években az egyházi művészetekkel, nem akadtam magyarországi példára (bár lehet, hogy tévedek), ahol a szentmisében használt felolvasó pulpitus, kiterjesztett szárnyú sast formáz. Annál többet láttam ilyet az anglikánok által sok száz éve elkonfiskált katedrálisokban és…
Meghívó: Mindszenty 45 zarándoklat
Mindszenty József érsek, hercegprímás, bíboros urat szabadulása előtt (1955. november 1. és 1956. október 30. között) a Felsőpetényi Almási kastélyban őrizte az ÁVH. Bíboros úr 1975. május 6.-n halt meg, így idén ennek 45. évfordulója van. A Pro Missa Tridentina…




















