„Instaurare omnia in Christo”
Don Michael Gurtner kommentárja* Az utóbbi időben egyházi-klerikális körökben ismét felerősödtek az ellenséges és agresszív érzelmek a hagyományos liturgia és annak hívei ellen, miután az…
A szerkesztő megjegyzése: Ebben az új szövegben Carlo Maria Viganò érsek válaszol a Notre Dame-i Egyetem Egyházi Élet folyóiratának tavaly ősszel megjelent öt cikkből álló…
Az elmúlt hetekben sok szó esett XVI. Benedekről. A nagy újságok, nem túl önelégülten, felidézték, hogy “panzerkardinálisnak” nevezték, amikor ő volt a pápa a dogma…
Pakolj össze és távozz február 1.-vel A Die Zeit című német hetilap közölte a hírt, miszerint a pápa azt akarja, hogy XVI. Benedek egykori személyi…
Római forrásunk újabb információkkal és pontosításokkal állt elő a hagyományos tanítás és annak rítusának az egyház életéből való kiiktatásáról szóló, várható apostoli konstitúcióval kapcsolatban.
Ebben az írásban (posztban) folyamatosan (frissítve) fogjuk közreadni azokat a liturgikus és kánonjogi visszaéléseket, melyeket elkövet a felső klérus a Quo Primum, a doktrína és…
Taylor Marshall amerikai katolikus újságíró és szerző és római kollégája, Matt Gaspers a Traditionis Traditores szigorításának terveinek jelenlegi állásáról, amelyek először január 13-án kerültek itthon…
A motu proprio Traditionis Custodes “meggondolatlansága”, “tanbeli zűrzavar” az Egyházban: Gerhard Müller bíboros tollat ragadott és megszólalt néhány nappal az emeritus pápa temetése után, ami…
Konstantin Kisin, az “Egy bevándorló szerelmes levele a Nyugatnak” című bestseller szerzője támadta a woke-kultúrát, amiért az a “klímaszorongást” támogatja.
Kerületi bíróság, Greenbelt, Maryland állam. Egy bíró ítéletet hozott egy katolikus alapítású marylandi kórház ellen, amiért az megtagadta a méheltávolítást – a méh eltávolítását –…
Copyright © 2026 Pro Missa Tridentina Alapítvány