Címke: Jézus
“Ne szakítsunk erről a fáról!” – Székely János gondolatai a genderideológiáról
Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke többször kiállt a genderideológiával szemben. Az alábbiakban ismét az ő írásának részleteit adjuk közzé.
Büszkén az Igazság pártján – Székely János megyéspüspök gondolatai a progresszív lobbistákhoz
A katolicizmus számos képviselője áll ki a normalitás mellett, ugyanakkor mivel a mainstream média az ő megszólalásaikat nem közli le, azt hihetjük, hogy a kereszténység már elvesztette régi fényét, és csak LMBTQP- és különböző progresszív irányvonalakat támogató személyek alkotják az…
Adventi elmélkedések – II. gyertya
Adventi koszorúnkon immár a második gyertya lángja lobban fel. Gyarapodó fény töri meg az ószövetségi, isteni titkokat rejtő fátyolt, a várakozás ködét, a lélek homályát. A lassan oszladozó ködből két arc körvonalai rajzolódnak elénk. Ők azok, akik közelebb visznek minket…
„Nem modern és nem is konzervatív az evangéliumi üzenet, hanem örök”
A magyar családok jó részének még fontos, hogy a gyermekeik olyan társadalmi és iskolai közegben nőhessenek fel, ahol a lányokat segítik a nővé, a fiúkat a férfivá válásban – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Székely János katolikus püspök,…
A keresztények között is terjed az LMBTQP elfogadása – Ez ellen szólalt fel Szombathely püspöke
Nyugaton a keresztények körében is egyre jobban teret nyer a devianciák elfogadása. A skót protestánsok már beadták a derekukat az LMBTQP-lobbinak, szintúgy a svédek, és a pozsonyiak is. A katolikusok közül a németek és svájciak között is egyre erőteljesebbek ezek…
Egy zsinat választás és törvény nélkül – Német nyelvterület
Rákényszerített problémák, a megkérdőjelezhető szempontok alapján kinevezett küldöttek hozzáértésének hiánya, elfogult szavazások – a közelmúlt tanúsága szerint a németországi katolicizmus arculatát képviselni hivatott német zsinat megítélése megromlott.
Folytatás – Az ortodoxok és a katolikusok 440 év után ugyanazon a napon ünnepelhetik a húsvétot
„A te Krisztusod már feltámadt? Az enyém majd jövő vasárnap” folytatása [2022.11.19.-ei hírünk folytatása, adalék hozzá) Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka egy nemrégiben Törökországban adott interjúban kifejtette, hogy az ortodoxok és a katolikusok együtt dolgoznak a húsvét dátumának egységesítésén.
Miért nem vagyok szedevakantista?
Sokan kérdezték már, hogy miért nem vagyok szedevakantista, vagy vakon engedelmes. Az Anyaszentegyház fogyatkozhatatlanságának (indefectibilitas) egyik konszenzuális kritériuma a joghatósági hatalom (potestas iurisdictionis) folyamatossága, vagyis a kulcsok hatalmának szakadatlan láncolata a tanbeli tévedhetetlenség (infallabilitas) és a hét szentség érvényességi épsége…
Adventi elmélkedések – I. gyertya
Bár az adventi koszorú felállítása egy evangélikus lelkész ötlete volt, aki gyermekek oktatásával foglalkozva lehetőséget látott a lelki irányítás, eme szimbólum segítségével könnyebb megvalósítására. Anyaszentegyházunk átvette ezt a szokást és gazdag lelki tartalommal megtöltve minden hívő korosztály üdvösségmunkálásnak hasznára alakította.
Karácsonyi ajándékozás
Alapítványunk a Pro Missa Tridentina Alapítvány tegnap – karácsonyi meglepetésként és ajándékként – szintetizátor tartó X-állványt és hozzá széket adományozott
















