Címke: Szent

Karácsony: A megtestesülés ünnepe

Karácsony a gyermek és család ünnepe. Ma talán az egyetlen ünnep, mely mutatja, hogy mit tud adni a liturgikus év a polgári évnek, ha a liturgia szelleme átjárja.Nem is lehet igazán katolikus az ember, aki ma nem örülne az Egyházzal együtt.«Krisztus Jézus született, örvendezzünk.» – Liturgikus szempontból az Ige megtestesülésének ünnepe két nagy ünnepet foglal […]

Az ádventi koszorú gyertyái – III. gyertya

“Ravaszsága miatt sikerre viszi keze a cselszövést. Erre szíve felfuvalkodik, és minden lelkiismeret furdalás nélkül sokakat megöl, sőt még a fejedelmek Fejedelmének is nekitámad. Akkor utoléri a vég, nem is kell hozzá emberi kéz.” [Dán 8,25] A harmadik ádventi gyertya 600 évvel Krisztus előtt Dániel prófétával kezdett el világítani. Dániel megjósolta, hogy a száműzetés vége […]

Ádvent – Az ádventi koszorú gyertyái – I. gyertya

„Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé.” [Ter 3,15] Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és […]

Engedelmesség

„Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem a Szentlélek.” (Mk 13,11) Az engedelmesség a szentatyák tanítása szerint az összes vallási gyakorlatok zsinórmértéke; épp azért első helyen áll a lelki életre vonatkozó összes tanítások közt. Legyünk figyelemmel a következő pontokra.