A mai konferenciabeszéd a pokolról szól, és hogy a téma komolyságát megfelelő kontextusba helyezzem, szeretnék idézni Lúcia nővér emlékirataiból, amelyben leírja, hogy milyen volt a pokolról szóló látomásuk, amit a Szűzanya mutatott nekik, amikor még gyermekek voltak Fatimában:
Címke: tanítás
Előkészület a következő konklávéra III.
Ferenc pápa 2021. szeptember 12-én Szlovákiában, a jezsuitákkal tartott találkozóján elítélte egyes prelátusok gyanús viselkedését, a július 4-i műtétje alatt és után: “A konklávéra készültek” – mondta. Az első cikk bemutatta azt a három tendenciát, amely a bíborosok közül kiemelkedik. A második a legbefolyásosabb lobbicsoportot írta le. A harmadik cikk a két korábbi konklávét előkészítő […]
Latinul misézni
írásunknak ezt a címet is adhattuk volna: A modern és a hagyományos a katolikus egyházban. Mindjárt hozzá is kell tennünk, hogy a modern fogalma alatt nem a templomokban megjelenő digitális kijelzőket, az egyházközösségek immár természetesnek vett internetes honlapjait értjük. Annál inkább gondolunk a katolikus egyház alapját, központi elemét jelentő liturgia felfogásában, ünneplésében jelentkező változásokra.
Előkészület a következő konklávéra II.
Ferenc pápa 2021. szeptember 12-én Szlovákiában, a jezsuitákkal tartott találkozóján elítélte egyes prelátusok gyanús viselkedését, a július 4-i műtétje alatt és után: “A konklávéra készültek” – mondta. Az első részben bemutatta azt a három tendenciát, amely a bíborosok körében megfigyelhető. A második rész az egyik legbefolyásosabb lobbicsoportot mutatja be.
A sátáni legalizmus
“Igazság és jog a Te trónusod alapja” (Zsolt 88, 15) Az angyalok teremtésük pillanatában már rendelkeztek minden tudással Istenről, magukról, a többiekről, a helyükről. Egy kész hierarchikus rendbe, teljes „fegyverzetben” lettek belehelyezve létük első pillanatában. E rendben betöltött helyük megfelelt a teremtés révén kapott tökéletességeik fokának: helyzetük tehát megfelel az igazságnak, mert a rend a […]
Előkészület a következő konklávéra I.
Ferenc pápa 2021. szeptember 12-én Szlovákiában, a jezsuitákkal tartott találkozóján elítélte egyes prelátusok gyanús viselkedését, a július 4-i műtétje alatt és után: “A konklávéra készültek” – mondta. Az utódlását előkészítő valamiféle összeesküvés leleplezése több kommentátor megdöbbenését is kiváltotta, köztük Giovanni Buttaét, amelyről szeptember 28-án számolt be az Aldo Maria Valli honlapon. A meglepetést nem annyira […]
A négy végső dolog: Az Ítélet
Az Egyház tanítása a végítéletről nagyon gazdagon nyújt anyagot megfontolásra, különösen, ha figyelembe vesszük a szentek által mondottakat is. Ezek segítenek bennünket abban, hogy Isten teremtményeiként a Hozzá való viszonyunk alapján lássuk magunkat, olyanokként, akik egykor majd Ő színe előtt állunk majd ítéleten.
Csak úgy veszíthetjük el ezt a háborút, ha abbahagyjuk a harcot
Kedves OnePeterFive adományozók, támogatók és olvasók! Krisztus ellenségei arra számítanak, hogy rövid az emlékezetünk. Az okos telefonok korában a technológia darabjai mindent megtesznek helyettünk – az oligarchák és eretnekek örömére. Csak úgy győzhetnek, ha meggyőznek minket arról, hogy felejtsük el őseink nagy tetteit, és veszítsük el a reményt Isten ígéreteiben.
Invocabo: Ugyan miért lenne az új rítus ideológia alapján összeállított emberi alkotás?
A kérdést sokan felteszik, és a kérdésben igazából nem is az új mise emberi alkotás voltának állítását kifogásolják. Mert ha a pápa elrendelte a bizottsági misét, akkor ezt akarta a Szentlélek – mondják. A sokakat zavaró állítás az új rítus ideologikus eredete, mert az ilyen eredet kikezdi a Szentlélekre való hivatkozást.