FSSPX Püspökszentelésig hátralévő idő Bár az adventi koszorú felállítása egy evangélikus lelkész ötlete volt, aki gyermekek oktatásával foglalkozva lehetőséget látott a lelki irányítás, eme szimbólum segítségével könnyebb megvalósítására. Anyaszentegyházunk átvette ezt a szokást és gazdag lelki tartalommal megtöltve minden hívő korosztály üdvösségmunkálásnak hasznára alakította.
Címke: tanítás
Amikor majd az EMBERFIA visszatér!
A jó halál kegyelme
FSSPX Püspökszentelésig hátralévő idő A liturgikus év vége az Egyház szerint a keresztény számára alkalmat ad arra, hogy elmélkedjen végső végéről, és különösen a jó halálra való felkészülésről. Egy olyan korban, amikor az élet végét az eutanázia által siettetik, hasznos kiemelni ezt a nagyon különleges kegyelmet, amelyet végső kitartásnak nevezünk.
Black Friday – A sátán napja
FSSPX Püspökszentelésig hátralévő idő “Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” [Lk 16,24] Ez az írás az első elképzelés szerint november 26.-n jelent volna meg, majd végig gondolva a marketing működését november […]
Közösségben – de nem boldogan – Ferenc pápával
Lengyelországban a LMBTQ lobbi pontot szerez
FSSPX Püspökszentelésig hátralévő idő Első alkalommal ismerte el egy külföldön polgári házasságot kötött homoszexuális pár egyesülését a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság, ami hozzájárulhat a jogszabályok megváltoztatásához egy olyan országban, amely eddig ellenállt a “házasság mindenki számára” legalizálásának.
Sorra támadják az életvédőket az abortuszpártiak
Blaszfémia: Egy ázsiai kiselefánt, amit meg kereszteltek az állatkertben
„A te Krisztusod már feltámadt? Az enyém majd jövő vasárnap”
FSSPX Püspökszentelésig hátralévő idő Nem szoktunk liberális orgánumok írásait megosztani, de most kivétel teszünk, mert érdekes hírt közöltek. Néhány nappal ezelőtt római zarándokok előtt tartott beszédében I. Bartholomaiosz, Konstantinápoly ökumenikus pátriárkája elmondta: Bahreinben beszélt Ferenc pápával arról, hogy együtt kellene ünnepelniük a katolikus és az ortodox húsvétot.
Hilaire Belloc: A nagy eretnekségek (1)
FSSPX Püspökszentelésig hátralévő idő Az Artège Editions idén nyáron jelentette meg Hilaire Belloc (1870-1953) A nagy eretnekségek című művének francia fordítását. A Les livres d’Antoine blog 2022. augusztus 22-én így mutatja be ezt a főművet: “Először fordították le franciára az egyháztörténelem során megtörtént nagy eretnekségek e figyelemre méltó szintézisét. Üdvözölnünk kell az eseményt, hiszen Hilaire […]















