Veres András győri megyéspüspök szerint “tudatlanság áll” a lombikbébiprogram hátterében, és a “tudatlanság mértékétől függ, hogy az mekkora bűn”. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Magyar Nemzetnek adott villáminterjújában beszélt erről.
– Ha a törvényileg szabályoznák a lombikbébiprogramot, ha minden létrehozott embriót beültetnének, és egyetlenegyet sem pusztítanának el, elfogadhatónak tartaná a beavatkozást?
– Mi a véleménye azokról a katolikus párokról, akik részt vettek a programban? * * * * *
Az evangélikusok és a reformátusok szerint nem “bűnösek” a lombikbébisek:
“Isten áldásának tekinthető”
A lombikbébiprogram azon párok számára helyezi kilátásba a saját gyermek világrajövetelét, akiknek természetes úton ez nem lehetséges. Azok az orvosi beavatkozások, amelyek férfi és nő saját gyermek utáni vágyát beteljesíteni igyekeznek (homológ megtermékenyítés), teológiai szempontból is alapvetően örvendetesek.Amennyiben a mesterséges megtermékenyítés módszereit eredményesen alkalmazzák és az úgynevezett számfeletti embriók létrejöttét igyekeznek elkerülni, akkor véleményünk szerint a mesterséges megtermékenyítés Isten áldásának tekinthető.Szemben a római-katolikus tanítóhivatal természetjogon alapuló megállapításaival, evangélikus oldalon nincs olyan ellenvetés, amely az eljárás előnyeit irrelevánsnak minősítené a tudatosan vállalt kockázatokkal szemben.Ugyanakkor evangélikus álláspont szerint is előnyt élvez a természetes úton való fogantatás, hiszen csak így tapasztalható meg a szerelem, a szexualitás és az utódnemzés közvetlen összetartozása.Ha ez az ideális helyzet nem áll fenn, tehát természetes úton a várandósság nem jöhet létre, a lombikbébiprogram alapvetően elfogadott alternatívaként alkalmazható eljárás.A lombikbébiprogram nemrég bejelentett magyarországi kibővítése a fentiek alapján pozitív fejlemény és reménységünk szerint még több olyan egészséges gyermek világrajövetelét teszi lehetővé, akik szerető családban nőhetnek majd fel, ott, ahová nagyon várták őket szüleik.
* * * * *
Szerk.:
Nos ez a különbség a katolikus egyház és (az Istent és tanítását) megreformáló felekezetek között. Nem véletlen, hogy Jézus az általa alapított egyetlen egyház [Mt 16,18] apostolaira bízta az evangélium hirdetését (és tanításának értelmezését, magyarázatát), és nem minden emberre. A püspök valamelyik apostol utóda az “apostoli successio” értelmében kézrátétel által. Ugyanezt az utódlást kapják – csak nem a hatalom teljességével – az áldozópapok.Az emberek által alapított protestáns felekezetek (és nem egyházak) tagjai ennek hiányában szenvednek, tehát értelmezésüket nem lehet elfogadni Istentől származónak.Viszont a cikk alapján tényleg fel kell vetni, hogy ki a katolikus (keresztény) és ki nem. Nem (vagy csak nagyon nehezen) nevezhető katolikusnak (kereszténynek) az, aki szembe megy a római-katolikus anyaszentegyház kétezer éves tanításával, és az ebből levezethető igazságokkal.Admin
Legolvasottabb írások1245 alkalommal














