Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke többször kiállt a genderideológiával szemben. Az alábbiakban ismét az ő írásának részleteit adjuk közzé.
Büszkén az Igazság pártján – Székely János megyéspüspök gondolatai a progresszív lobbistákhoz
A katolicizmus számos képviselője áll ki a normalitás mellett, ugyanakkor mivel a mainstream média az ő megszólalásaikat nem közli le, azt hihetjük, hogy a kereszténység már elvesztette régi fényét, és csak LMBTQP- és különböző progresszív irányvonalakat támogató személyek alkotják az egyház közösségét. Így most jó szívvel ajánljuk Székely János szombathelyi püspök nyílt levelét.
Adventi elmélkedések – II. gyertya
Adventi koszorúnkon immár a második gyertya lángja lobban fel. Gyarapodó fény töri meg az ószövetségi, isteni titkokat rejtő fátyolt, a várakozás ködét, a lélek homályát. A lassan oszladozó ködből két arc körvonalai rajzolódnak elénk. Ők azok, akik közelebb visznek minket – személyes kötődésük révén is – Megváltó Urunkhoz.
„Nem modern és nem is konzervatív az evangéliumi üzenet, hanem örök”
A magyar családok jó részének még fontos, hogy a gyermekeik olyan társadalmi és iskolai közegben nőhessenek fel, ahol a lányokat segítik a nővé, a fiúkat a férfivá válásban – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Székely János katolikus püspök, annak az Országgyűlés által elfogadott törvényjavaslatnak a kapcsán, amelynek egyik paragrafusa kimondja:
A keresztények között is terjed az LMBTQP elfogadása – Ez ellen szólalt fel Szombathely püspöke
Nyugaton a keresztények körében is egyre jobban teret nyer a devianciák elfogadása. A skót protestánsok már beadták a derekukat az LMBTQP-lobbinak, szintúgy a svédek, és a pozsonyiak is. A katolikusok közül a németek és svájciak között is egyre erőteljesebbek ezek a hangok, ennek következtében szólalt meg a témában ismételten Szombathely püspöke, Székely János.
Katolikus Lengyelország zsoldosai Ukrajnában … 📺
Néhány nappal ezelőtti volt ez a videómegosztás egy Telegram csatornán, melyben lengyel zsoldosok “sátáni működését” dokumentálták (saját maguk). A katolikus Lengyelországra nézve nagyon rossz fényt vet, mert hiába a történelmi viszonyok (gyűlölet), az még senkit nem jogosít fel a videón látható cselekedetekre.
Amikor rosszindulatú, iszlamofób baromarcú lettem… – Frissítve
Egy zsinat választás és törvény nélkül – Német nyelvterület
Folytatás – Az ortodoxok és a katolikusok 440 év után ugyanazon a napon ünnepelhetik a húsvétot
„A te Krisztusod már feltámadt? Az enyém majd jövő vasárnap” folytatása [2022.11.19.-ei hírünk folytatása, adalék hozzá) Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka egy nemrégiben Törökországban adott interjúban kifejtette, hogy az ortodoxok és a katolikusok együtt dolgoznak a húsvét dátumának egységesítésén.
Egy önmegsemmisítő szinódus
Karácsonyi meglepetés A Püspöki Szinódus Főtitkársága a múlt héten kiadta a Szinódus a Szinódusi Egyházért kontinentális szakaszának munkadokumentumát (WD). Ez bátran megkérdőjelezi a különböző katolikus tanokat azzal az ürüggyel, hogy a Szentlélekre hallgatnak, aki figyelemre méltó módon valahogy azok panaszain és kritikáin keresztül szólal meg, akik elutasítják azt, amit az Egyház tanít és mindig is […]