Különös, de leginkább érdekes, hogy összetalálkozik a víz és az olaj, azaz olyanok kezdenek katolikus katekézist tartani, akik egyébként az Anyaszentegyház ellenségei (kommunisták, szocialisták – lásd Gyurcsány és társai), illetve akik kikérik maguknak, hogy ne bántsák őt, mert egyébként zsidó származásúak.
Címke: Oltáriszentség
Szentlélek, pápaválasztás, tévedhetetlenség
Minden katolikus tudja, hogy Krisztus Urunk Szent Péterre, mint sziklára építette az egyházát, és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Ez az az ígéret, amelyre alapozva bizton állíthatjuk, hogy az egyház nem bukhat el Krisztus Urunk második eljöveteléig, dacára a sátán és emberi szolgáinak minden igyekezetének, még akkor sem, ha aktuálisan csak egy ember […]
Engedelmességről, egységről és áldozásról járvány idején
Vajon a minden áron való emberi egység lehet-e a keresztények célja? Nem illik a 21. században ezt mondani, de mégis megteszem: a keresztény egység, akár egyházon belüli, akár egyházak közötti egység csak az igaz hitben való egység következménye lehet, nem attól független cél. Ahogy az egyházak közötti egység nem érhető el azzal, hogy mindenki enged […]
»La Messe de Toujours«? – „Minden idők szentmiséje”?
Vajon az ún. »trienti« alakja a szentmise római rítusának eltörölhetetlen, betilthatatlan és cenzúrázhatatlan? Azaz szabadon, bármiféle kánoni büntetés nélkül az idők végezetéig bármely pap végezheti ezt, és nemhogy a plébánosa, vagy a püspöke, de bármely római pápa sem tilthatja el ennek végzésétől?
Zen bíboros megvédi a latin misét Ferenc pápa keresztes hadjáratától
Hitünk próbája
Úrnapja – Festum Sanctissimi Corporis Christi
“Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.” […]














