A Marcello Semeraro bíboros vezetésével a Szentek Ügyéért Felelős Dikasztériumban felállított új bizottság alkalmából felmerült a kérdés, hogy Ferenc pápa pontifikátusa alatt hogyan alakul – vagy inkább visszafejlődik – a kanonizációs eljárás.
Címke: Szentmise
Adventi elmélkedések – II. gyertya
Adventi koszorúnkon immár a második gyertya lángja lobban fel. Gyarapodó fény töri meg az ószövetségi, isteni titkokat rejtő fátyolt, a várakozás ködét, a lélek homályát. A lassan oszladozó ködből két arc körvonalai rajzolódnak elénk. Ők azok, akik közelebb visznek minket – személyes kötődésük révén is – Megváltó Urunkhoz.
Folytatás – Az ortodoxok és a katolikusok 440 év után ugyanazon a napon ünnepelhetik a húsvétot
„A te Krisztusod már feltámadt? Az enyém majd jövő vasárnap” folytatása [2022.11.19.-ei hírünk folytatása, adalék hozzá) Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka egy nemrégiben Törökországban adott interjúban kifejtette, hogy az ortodoxok és a katolikusok együtt dolgoznak a húsvét dátumának egységesítésén.
Adventi elmélkedések – I. gyertya
Bár az adventi koszorú felállítása egy evangélikus lelkész ötlete volt, aki gyermekek oktatásával foglalkozva lehetőséget látott a lelki irányítás, eme szimbólum segítségével könnyebb megvalósítására. Anyaszentegyházunk átvette ezt a szokást és gazdag lelki tartalommal megtöltve minden hívő korosztály üdvösségmunkálásnak hasznára alakította.
Amikor majd az EMBERFIA visszatér!
Közösségben – de nem boldogan – Ferenc pápával
„A te Krisztusod már feltámadt? Az enyém majd jövő vasárnap”
Nem szoktunk liberális orgánumok írásait megosztani, de most kivétel teszünk, mert érdekes hírt közöltek. Néhány nappal ezelőtt római zarándokok előtt tartott beszédében I. Bartholomaiosz, Konstantinápoly ökumenikus pátriárkája elmondta: Bahreinben beszélt Ferenc pápával arról, hogy együtt kellene ünnepelniük a katolikus és az ortodox húsvétot.
Hilaire Belloc: A nagy eretnekségek (1)
Az Artège Editions idén nyáron jelentette meg Hilaire Belloc (1870-1953) A nagy eretnekségek című művének francia fordítását. A Les livres d’Antoine blog 2022. augusztus 22-én így mutatja be ezt a főművet: “Először fordították le franciára az egyháztörténelem során megtörtént nagy eretnekségek e figyelemre méltó szintézisét. Üdvözölnünk kell az eseményt, hiszen Hilaire Belloc műve ritka tisztasággal […]














