Címke: Szentmise
🙏Felhívás imára!
Krisztusban Szeretett Testvérek! Az ádventi időszak különösen is az imádság és az Isten felé fordulás ideje, ezért közösségeink és (veszprémi) egyházmegyénk sorsát bízzuk a gondviselő Istenre.
Tévedések, csúsztatások és hazugságok az FSSPX-ről😰
Ennek a posztnak megírására egy Facebook-n megjelent hozzászólás késztetett, mert a cím szerint “Tévedések, csúsztatások és hazugságok az FSSPX-ről” voltak benne, ami mellett már nem lehetett elmenni. Az írás folyamatosan fog bővülni akkor, amikor újabb tévedéseket, csúsztatásokat, netalán hazugságokat kell…
Méretes csúsztatások: Járványügyi intézkedések vs. Az Egyház tanítása nem változott
Beran Ferenc morálteológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara (PPKE HTK) egyetemi docensének írását adjuk közre.
1970. november 1. – A Szent X. Piusz Papi Testvériség megalapítása
Már 1962-ben, amikor Lefebvre érsek a Szentlélek Atyák általános elöljárója volt, fájdalmas kéréseket kapott, hogy segítsen a megzavart szeminaristáknak, akik a papság bomlását tapasztalták meg a különböző házakban. Azzal kezdte, hogy a szemináriumok és az egyetemek is „hagyományosak” legyenek.
1517. Október 31. – A szinkretizmus, azaz Isten megreformálásának napja
“Credo … Et unam, sanctam, catholicam et apostolicam Ecclesiam. Confiteor unum baptisma in remissionem peccatorum. Et expecto resurrectionem mortuorum, et vitam venturi saeculi.” [Credo – Hitvallás részlet] 1517. Október 31. – Luther Márton ezen a napon tűzte ki 95 tételét…
Krisztus Király ünnepe
Annak ellenére, hogy mélységes tiszteletet éreztem iránta, és sokat köszönhetek neki, nem mindenben értettem egyet Dobszay tanár úrral, de az ún. programatikus ünnepek (program-liturgiák) iránti ellenszenvét teljesen osztom.
Örömmel térjünk vissza az Eucharisztiához!
Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció levele a Püspöki Konferenciák Elnökeihez a liturgia ünnepléséről a COVID-19 okozta pandémia alatt és után. Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció ________ Prot. N. 432/20
Üröm az örömben – megújul az „Orate fratres”
A Magyar Katolikus Püspöki Kar olyan döntést hozott, amely a klasszikus népmesére emlékeztet Mátyás királyról és az eszes leányról. Az MKPK ugyanis – csakúgy, mint az eszes leány – hozott is ajándékot, meg nem is, amikor azt a döntést hozta,…
Tanítás a keresztvetésről
Egyértelmű bizonyítékaink vannak a korai atyák írásaiból, hogy a keresztvetés gyakorlata nem késő középkori fejlemény, egyfajta ortodox vagy katolikus „elhajlás”, hiszen az ókeresztény egyház már a második században ismerte és gyakran alkalmazta. A rendelkezésre álló bizonyítékok azt mutatják, hogy a…
A Mindszenty ’45 zarándoklat Szentbeszéde [2021.09.05.]
Történelmi helyen vagyunk. Akik vállaltuk a zarándoklatot, mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy Felsőpetény mit jelent egy olyan embernek, aki tiszteli boldog emlékű Mindszenty József, Magyarország utolsó hercegprímásának alakját.




















