Címke: Egyház
Érseki interjú, amit a (NY) Times nem közölt le
Az interjú megjelentetését az teszi aktuálissá, hogy a mai napon papszentelés van a közösség németországi szemináriumában. Thomas Diamant New Yorkban élt, a városról elnevezett egyetemen tanított esztétikát, innen is ment nyugdíjba 2015-ben. Édesapja, Robert Diamant óraadó volt ugyanezen az egyetemen,…
✠ Jézus Szentséges Szívének ünnepe
Aktív plébánosi szolgálatom idején talán legkedvesebb tevékenységem volt az Elsőpénteki betegellátás. Csodálatos idős, beteg emberek otthonaiba látogattam el ilyenkor. Szentgyónást végeztek, szentáldozáshoz járultak és mindig teremtettem rá időt, hogy egy kicsit beszélgessek is velük az életükről, családjukról. Bizony nem egy…
A kőszikla, akire Jézus felépítette Egyházát
Pünkösd után az első keresztény közösségek élete csodálatos új lendületet és életet kapott. Mindazt, amiért Jézus a főpapi imádságában könyörgött (értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban Jn 17,19) pünkösdkor a Szentlélek kiáradása által az apostolok…
A II. eucharisztikus ima visszatetsző hegemóniája és annak rendkívül kétes okai
Sem a II. vatikáni zsinat előtt előkészített liturgikus témájú munkadokumentum (schema), sem a végül elfogadott és törvényesített liturgikus konstitúció, a Sacrosanctum Concilium végleges szövege nem említ semmilyen új eucharisztikus imát. A zsinati atyák közül egyedüliként Wilhelm Duschak S.V.D. (egy németországi…
💾 – A latin nyelv NEM TUDÁSA a római rítusú klerikusok között …
15 éves koromban rendszeres ministránsként megemlítettem a plébánosomnak: annyira tetszik az oltárszolgálat, hogy elgondolkoztam a papi hivatáson. Mivel bolsevik idők jártak még, állami gimibe jártam és nem tanultam latint, azonnal kijelentette: ha szemináriumba készülsz, előtte meg kell tanulnod latinul, majd…
A COVID-19 és ezzel kapcsolatos intézkedések negatív következménye – KÉZREÁLDOZÁS, AZ ÚJ NORMA?
Bár a magyar katolikus sajtót (még az elvileg teljesen szabad elektronikus csatornáit is) egyfajta szolgalelkűség és provincializmus jellemzi, még itt is kialakult némi vita arról, hogy a hierarchia által különösebb mérlegelés nélkül elfogadott állami megszorító intézkedéseknek lelkipásztori szempontból milyen következményei…
Retardált 👿Kuncze és az antikereszténység
Úgy tűnik, egyre bátrabban veszik célkeresztbe a keresztényeket, köztük a világi lelkipásztorként is tevékenykedő országos tisztifőorvost, Müller Cecíliát. Ezúttal Kuncze Gábor, volt országgyűlési képviselő, egykori belügyminiszter, az SZDSZ ex-elnöke osztott meg egy olyan képet, amely Müller Cecília tisztifőorvost annak alkotója…
Szolgálni az embereket, (de) nem meghajolni a világ előtt
Napjainkban, és főleg Ferenc pápa idejében, sokat halljuk az Egyház szájából, hogy a klérusnak nem szabad uralkodnia a nyáj felett, sokkal inkább szolgálnia kell azt. Az alap elgondolás valószínűleg a nagycsütörtöki lábmosás történetéhez kapcsolódik, de maga Jézus szájából is elhangzott:…
Gerhard Müller bíboros: “Egyetlen püspöknek sincs joga megtiltani a nyilvános miséket.”
“Egyetlen püspöknek sincs joga megtiltani a nyilvános miséket” címmel jelent meg interjú május 7-én a német Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció előző prefektusával az olasz La Nuova Bussola Quotidiana oldalon. Az alábbiakban csupán két részletet emelnénk ki az interjúból.
👿 – A sátán frontális támadása: 3500 rendőr vette körbe Fatimát
A fatimai kegyhelyre területére szigorú őrizetet (karantént) rendeltek el, hogy megakadályozzák a zarándokok bejutását a jelenések évfordulóján – tudtuk meg egy médiariportból.




















