Címke: katolikus
Lombikprogramról – világosítsuk meg
Megdöbbenve olvasom Szoboszlai-Kiss Katalin (habilitált egyetemi docens, és filozófus) írását a mai Magyar Nemzetben, melyben Szász Péter írására válaszol. Elöljáróban szeretném kinyilvánítani, hogy két (különböző szakterületű) mérnök diplomával és és egy teológiai diplomával rendelkezve írom ezt a választ.
Müller bíboros: a katolikusok szabadon ellentmondhatnak a pápa homoszexuális élettársi kapcsolatokról mondott véleményének
Egy új filmben, amelyet vasárnap Észak-Amerikában mutatnak be, de tegnap már Rómában bemutattak, Ferenc pápa ellentmond a katolikus egyház tanításának, felszólítva a homoszexuális élettársi kapcsolatok legalizálására. A homoszexuális kapcsolatokról szólva azt mondta: „Amit meg kell alkotnunk, az egy törvény az…
Krisztus Király ünnepe
Annak ellenére, hogy mélységes tiszteletet éreztem iránta, és sokat köszönhetek neki, nem mindenben értettem egyet Dobszay tanár úrral, de az ún. programatikus ünnepek (program-liturgiák) iránti ellenszenvét teljesen osztom.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szerint “a lombikbébiprogram minden formája bűn”
Veres András győri megyéspüspök szerint “tudatlanság áll” a lombikbébiprogram hátterében, és a “tudatlanság mértékétől függ, hogy az mekkora bűn”. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Magyar Nemzetnek adott villáminterjújában beszélt erről.
Schneider püspök: ellen kell állnunk a Sátán világkormányának
Athanasius Schneider püspök, Astana kazahsztáni segédpüspök a múlt hónap végén rövid látogatásra Franciaországban járt. Interjút adott a LifeSite-nak, a COVID-19 jelenlegi helyzetével kapcsolatban, ami Schneider püspök szerint „egészségügyi diktatúrát” eredményezett. Megerősítette azt a véleményt, miszerint „rabszolgaságra ítélik az emberrket”, amit…
2+2+(2) = Az egyház hanyatlása
2020. október 11.-n kezdte meg az új első évfolyam a papképzési tanulmányait a Szent X. Piusz Papi Testvériség a Németország-beli zaitzkofeni “Jézus Szent Szíve” szemináriumban. A címadás nem véletlen. A jelenlegi és a közeljövő állapotát mutatja be, illetve vetíti előre…
Hálaadó szentmise az FSSPX megalapításnak 50. évfordulójára
2020. szeptember 24.-n a Szent X. Piusz Papi Testvériség Nemzetközi Szemináriuma Écône-ban idén ünnepli megnyitásának arany jubileumát. Az elmúlt 50 évért tartantott hálaadó szentmise után Marcel Lefebvre érsek testét a szeminárium boltozatából a Mária Szeplőtelen Szíve templom kriptájába helyezték át….
Üröm az örömben – megújul az „Orate fratres”
A Magyar Katolikus Püspöki Kar olyan döntést hozott, amely a klasszikus népmesére emlékeztet Mátyás királyról és az eszes leányról. Az MKPK ugyanis – csakúgy, mint az eszes leány – hozott is ajándékot, meg nem is, amikor azt a döntést hozta,…
Tanítás a keresztvetésről
Egyértelmű bizonyítékaink vannak a korai atyák írásaiból, hogy a keresztvetés gyakorlata nem késő középkori fejlemény, egyfajta ortodox vagy katolikus „elhajlás”, hiszen az ókeresztény egyház már a második században ismerte és gyakran alkalmazta. A rendelkezésre álló bizonyítékok azt mutatják, hogy a…
A Mindszenty ’45 zarándoklat Szentbeszéde [2021.09.05.]
Történelmi helyen vagyunk. Akik vállaltuk a zarándoklatot, mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy Felsőpetény mit jelent egy olyan embernek, aki tiszteli boldog emlékű Mindszenty József, Magyarország utolsó hercegprímásának alakját.




















