Címke: kereszténység

BKP: Válasz Müller bíboros prágai kontinentális szinodális találkozóra vonatkozó kritikájára

Müller bíboros a Kath.net-tel folytatott beszélgetésében kritizálta Bätzing püspök prágai beszédét és a német szinodális utat, amelyet szektának nevezett. A bíboros azt mondta, hogy: „A Zsinat prágai kontinentális szakaszát – amint várható volt – kihasználták a német alternatív katolicizmus előharcosai. Mindenkinek bemutatták a keleti hagyományos katolicizmus fölött érzett, de nem bizonyított, erkölcsi és lelki felsőbbrendűségüket.“

A globális anglikán közösség hátat fordít az angliai anyaegyháznak

„Az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen vágyaik útján járnak. Ezek szakadásokat okoznak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek.” [Jud 18,19] Történelmi léptékű, tektonikus mozgások zajlanak a globális kereszténységben. A legfrissebb hír az, hogy szakad az anglikán közösség. Mind a tény, mind a szakadást kiváltó ok elképzelhetetlen lett volna akár egyetlen generációval ezelőtt.

Az egyház szentsége (3): A hit erénye 1. rész

A hit jelenik meg az első azon erények közül, amelyeknek meg kell különböztetniük azokat, akik hősiesen éltek a katolikus Egyházban. Mivel Isten kinyilatkoztatta magát, az általa elmondottakba vetett hit és azok védelme lehet csak minden vallásos élet alapja és minden erény hősiessége. Hasonlóképpen a természetfeletti igazságoknak kell irányítaniuk a szent minden cselekedetét.

Szabadkőműves terv a katolikus egyház tönkretételére – Frissítve [2023.02.18.]

Készüljünk a sötét időkre, az új katakombák idejére. Mert közel van az idő. Holnap Gyertyaszentelő Boldogasszony liturgikus ünnepét üljük, ezért folyamatosan imádkozzuk hozzá a Rózsafüzért, hogy Urunk irgalmas legyen hozzánk. Viszont a végső idők bekövetkeztére emlékeztet minket Szent Márk evangelista az evangéliumának a

Pell bíboros posztumusz figyelmeztetése

A The Spectator című brit politikai hetilap 2023. január 11-én, szerdán közölte George Pell bíboros nem sokkal halála előtt írt cikkét. Ebben az időközben elhunyt porporato határozottan elítéli a zsinatot a zsinatról. A zsinat hátralévő részében használt összefoglaló dokumentumot kommentálja, mondván, hogy az “az egyik legösszefüggéstelenebb dokumentum, amelyet Róma valaha is küldött”.