Gondoljuk csak el, hogy 325-ben az első egyetemes zsinaton, Niceában olyan szintű vita zajlott Krisztusnak az Atyához fűződő viszonyáról, hogy a vita hevében Miklós (akinek személyes mítoszából fejlődött ki később Mikulás alakja és ünnepe), az ortodox (értsd: bibliai-hitvallásos) keresztyén nézet védelmezőjeként felpofozta Ariust, aki azt állította, hogy Krisztus az Atyával nem egylényegű, csak hozzá hasonló.
Címke: Újszövetség
A 8. szentség (megalapítása)
Három évvel ezelőtt Nagypénteken arra ébredtünk, hogy “Nincs pokol”. Legalábbis ezt nyilatkozta a jelenlegi pápa (HMB). Ma reggel Gyertyaszentelő Boldogasszony (Szűz Mária megtisztulás) ünnepén pedig arra, hogy a jelenlegi pápa (HMB) megállapította, hogy Nagycsütörtökön az Úr alapított egy nyolcadik szentséget is…
Csoda: Veronka néni esete a miseruhával
⧈✠ Vízkereszt – In Epiphania Domini
Egy OS közlemény cáfolata
Karácsony: A megtestesülés ünnepe
Karácsony a gyermek és család ünnepe. Ma talán az egyetlen ünnep, mely mutatja, hogy mit tud adni a liturgikus év a polgári évnek, ha a liturgia szelleme átjárja.Nem is lehet igazán katolikus az ember, aki ma nem örülne az Egyházzal együtt.«Krisztus Jézus született, örvendezzünk.» – Liturgikus szempontból az Ige megtestesülésének ünnepe két nagy ünnepet foglal […]
Az ádventi koszorú gyertyái – IV. gyertya
„Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” [Jn 1,29] Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a […]
✠ Eudes Szent János áldozópap
Az ádventi koszorú gyertyái – III. gyertya
“Ravaszsága miatt sikerre viszi keze a cselszövést. Erre szíve felfuvalkodik, és minden lelkiismeret furdalás nélkül sokakat megöl, sőt még a fejedelmek Fejedelmének is nekitámad. Akkor utoléri a vég, nem is kell hozzá emberi kéz.” [Dán 8,25] A harmadik ádventi gyertya 600 évvel Krisztus előtt Dániel prófétával kezdett el világítani. Dániel megjósolta, hogy a száműzetés vége […]
Az ádventi koszorú gyertyái – II. gyertya
„Nem tűnik el a jel Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót és a népek nem engedelmeskednek neki.” [Ter 49,10] Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség […]