Címke: tanítás

Sátánfattyak: II. fejezet – Az abortusz „szentélyévé” válna Kalifornia állam

FSSPX Püspökszentelésig hátralévő idő Az abortusz „szentélyévé” válhat Kalifornia állam, ha az amerikai legfelsőbb bíróság visszavonja az Egyesült Államok abortusztörvényét. A demokraták és a republikánusok régóta szemben állnak a kérdésben, ám most úgy tűnik, hogy a vallás és az élet védelme mellett érvelő konzervatívok álláspontja győzedelmeskedhet az ügyben.

OGY Választás – Népszavazás: Szavazz négy nemmel

FSSPX Püspökszentelésig hátralévő idő 26Majd azt mondta Isten: »Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszómászón, amely mozog a földön!« 27Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.

Peter Kwasniewski: A mise áldozati jellege a régi rítusban

FSSPX Püspökszentelésig hátralévő idő Gyakran elhangzik, hogy a hagyományos római miserítusban az új rítusnál könnyebb meglátni azt, hogy a szentmise egy szentáldozat – Krisztus véres keresztáldozatának vér nélküli bemutatása. Mivel ez a katolikus hit megélése és továbbadása szempontjából központi jelentőségű kérdés, meg kellene kérdeznünk, hogyan és miért van ez így. Meg tudjuk-e határozni a hagyományos […]

Ferenc pápa: „Az egyház a megmentett bűnösök közössége”

FSSPX Püspökszentelésig hátralévő idő február 14. | Luiz Sérgio Solimeo Ferenc pápa szerdai „katekézisében” nem fejezi ki aggályait a hagyományos egyházi doktrínákkal kapcsolatban, melyeket a pápák magisztériuma, a zsinatok, püspökök, az egyházdoktorok tanításai és a hívek érzékelése is megerősített. Szabadkozva, tréfák közepette, zavaros nyelven tesz igen súlyos kijelentéseket, melyeket az emberek eretnek módon értelmezhetnek.

A Keresztény egység székének nyolcada vagy Ökumenikus imahét? – a hiteles katolikus egységtörekvésről

FSSPX Püspökszentelésig hátralévő idő Január (Nagyboldogasszony) hava közepén szokták a keresztény felekezetek (ha nagyon szigorúak és kínosan szabatosak akarunk lenni, akkor hozzátesszük: plusz az unitáriusok) az ún. ökumenikus imahetet. (Itt jegyzem meg: jó lenne végre megszabadulni ettől a szörnyű germanizmustól, és elkezdeni ekumenizmust és celibátust emlegetni a közbeszédben.)

A küszködő papokhoz

FSSPX Püspökszentelésig hátralévő idő + Carlo Maria Viganò érsek “Ti, akik megengeditek magatoknak, hogy betiltsátok az apostoli szentmisét, ünnepeltétek-e valaha is? Ti, akik liturgikus katedráitok magasából fanyalogtok a “régi misére”, elmélkedtetek-e valaha is annak imáin, rítusain, ősi és szent gesztusain?” – az elmúlt években sokszor feltettem magamnak ezt a kérdést: mert bár én magam egészen […]

Nyílt levél Perintfalvi Ritának – Frissítve 2022.01.14.

FSSPX Püspökszentelésig hátralévő idő „Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert »minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni.« [MTörv 19,15] Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig […]