Amikor nagyon ifjú voltam, de már egyértelmű volt, hogy a papi hivatást választom, idős szomszéd nénitől kaptam ajándékba egy könyvet: P. Dr. Endrődy László SJ atyának, Kaszap István életét bemutató írását. Megfogott a Jézus társasága gondolkodásmódja, az alapos képzés, a fegyelem, az emberismeret és az apostoli buzgóság.
Kizárólag a Szent Hagyomány tesz említést a nagyszülők legfőbb példaképeiről – ráadásul a zsinati templomrombolások nyomán képeik, szobraik, oltáraik javarészt el is tűntek. A szentek ikonográfiáját már elfeledő korunk nem nagyon tud mit kezdeni a két „háttérszent” ábrázolásában található módozatokkal, eszközökkel.
„Életem célja, hogy mindig kapcsolatban legyek Jézussal.” Ezekkel a szavakkal összegezte rövid életének legfontosabb jellemzőjét Carlo Acutis, aki tizenöt évesen leukémiában halt meg: „Jézussal, Jézusért és Jézusban élni”. Carlo szavait idézve: „A végtelen kell, hogy legyen a célunk, nem a véges. A végtelen a mi otthonunk. A mennyország az idők kezdete óta vár ránk.”
Reggelenként kiállok a házam kapujába és nézem a munkába siető embereket. Ilyenkor a közeli luxus-társasház lakói közül többen megjelennek futni. Mindennap bemutatják egymásnak az újabb és újabb drága tréningfelszereléseiket.
Katolikusnak keresztelt ismerősökkel beszélgetve előkerült Mel Gibson Passio című filmje. Kivétel nélkül mindegyik azzal érvelt, hogy „túl véres, elborzasztó”. (Ám egyikük sem tartotta véresnek, elborzasztónak a sci-fi- és horrorfilmek drasztikus jeleneteit.) Ha elolvasták volna a történészek, bibliatudósok erre vonatkozó írásait, avagy néhány középkori magánkinyilatkoztatás közléseit, akkor vajon mit szólnának, ugyanis Gibson filmje még jelen formájában […]
Amikor 1987-ben Rómában részt vettem a Szent Péter és Szent Pál főapostolok ünnepén tartott pápai misén – amelyen II. János Pál átadta az érseki palliumot az akkoriban kinevezett főpapoknak – a gyülekezés és a Bazilikába való beléptetés előtt megcsodáltam a két hatalmas Főapostol-szobrot a Bernini-féle kolonnádokkal átkarolt téren.
Az Úr Jézus és a Szűzanya születésének ünnepén kívül János az egyetlen, akinek születését is megünnepli az Anyaszentegyház. Vajon miért? Az evangéliumok elég részletesen bemutatják az Úr Előhírnökének tevékenységét, elénk rajzolják aszkéta alakját, szüleiről is beszámolnak, s fontosnak tartják, hogy ő az első, aki felismeri és köszönti, majd később bemutatja a népnek a Messiást.
Aktív plébánosi szolgálatom idején talán legkedvesebb tevékenységem volt az Elsőpénteki betegellátás. Csodálatos idős, beteg emberek otthonaiba látogattam el ilyenkor. Szentgyónást végeztek, szentáldozáshoz járultak és mindig teremtettem rá időt, hogy egy kicsit beszélgessek is velük az életükről, családjukról. Bizony nem egy helyen hallhattam tragédiákról, szenvedésekről. Sok-sok esztendő után még mindig felvillannak előttem ráncos arcok, törődött dolgos […]
URUNK JÉZUS KRISZTUS SZENT TESTÉNEK ÉS VÉRÉNEK ÜNNEPE Ma látjuk az elmeháborodott világ „térdelő-akcióit”. Nem csak a „bűnöző emléke” előtt hajtanak térdet, hanem ezzel kapcsolatban templomot gyaláznak, egyszerű embereket fenyegetnek, ütnek-vernek, értéket rombolnak. Már hallom a tradícióhoz hű idősebb és fiatalabb ismerőseimtől, hogy mindezek mögött az istentelen – abban az országban alapvetően katolikus-ellenes – erők […]
A római liturgiában hagyományosan ma, azaz, Szent Márk evangélista napján vannak az ún. “nagy litániák” (litaniæ maiores), vagy népi nevén: búzaszentelő körmenetek a természeti csapások elhárítására. A szokás nagyon ősi, valószínűleg Liberius pápa (†366) idejére vezethető vissza.
| Impresszum | Adatvédelmi irányelveink | ||||||
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
